TÖBB MINT ISKOLA!
Bejelentkezés
?
BELÉPÉS

A pályázat célja: A Csodabogarak Alapítvány pályázatot hirdet "A barlangba esett Bogárkő" című környezettudatos, mesés előadásának bemutatására, a bemutató anyagával kapcsolatos rajzpályázat benyújtására. A bemutató kapcsolódik a 2019-es év rovarához, a Havasi cincérhez.
A pályázat megvalósításában szakmai támogatóként vesz részt: Magyar Rovartani Társaság

Az alapítvány elsődleges céljához kapcsolódó feladatok megvalósítása az alábbiak szerint:
- a 2019. év rovarának, a "havasi cincérnek" a bemutatása,
- a rovarvilág és a természet szépségeinek megismertetése az 1-4.osztályos korosztállyal játékos, mesés előadás formájában,
- a környezet- és természetvédelem fontosságának tudatosítása, öko-érzékenyítés az előadáson keresztül, élménypedagógiai, fejlesztő pedagógiai és környezet pedagógiai eszközökkel.
- érzékenyítés, melynek során a fogyatékossággal élő, látássérült emberek iránti empátia kialakítása kerül középpontba, a barlangi sötétség megtapasztalásával,
- az előadás interaktív megvalósítása, igazodva a mai kor igényeihez, a gyerekek folyamatos mozgásban, tevékenyen részt vesznek a történetben.

Kik pályázhatnak: Magyarországon működő iskolák. 

Korosztály: 1-4. osztályos tanulók

Jelentkezési határidő: 2019. február 28.

A pályázat kiírója: Csodabogarak Alapítvány

Továbbiak: 

http://www.bogarhaton.hu/iskola-palyazat-2019/

 

KERESÉS:
OK

Heti jó hír

""Ha ugyanis valaki csak hallgatja a tanítást, de nem követi, hasonlít ahhoz az emberhez, aki természettől kapott arcát tükörben nézegeti.""
(Jakab levele 1,23)

CSATORNÁK

ESEMÉNYNAPTÁR
KÖVETKEZŐ ESEMÉNYEK

Mozgásfejjlesztő bemutató foglalkozás (Inkluzív Akadémia)

27.
FEBR.

English-speaking countries contest for 5-8 b classes

27.
FEBR.

Farsang

28.
FEBR.
ESEMÉNYNAPTÁR
Az alábbi naptárban tudja kiválasztani egy adott naphoz tartozó eseményt. A hónapok között a nyilak segítségével tud lépkedni.
ÖSSZES ESEMÉNY

INTÉZMÉNYEINK

ELÉRHETŐSÉGEK

BAPTISTA NEVELÉS - OKTATÁS

1065 Budapest, Bajcsy-Zsilinszky út 57.

Telefon: +36 1 381 0537
Fax: +36 1 381 0536

E-mail: fenntarto kukac baptistaoktatas pont hu

Web: www.baptistaoktatas.hu

© 2013 BAPTISTA SZERETETSZOLGÁLAT
DESIGN és FEJLESZTÉS: RELATIVE