TÖBB MINT ISKOLA!
Bejelentkezés
?
BELÉPÉS

A III. Gasztronómiai és Bibliaismereti verseny

2016. 04. 15. 14:13 | HÍREK

A Baptista Szeretetszolgálat a fenntartásában működő, vendéglátó képzéseket is folytató középiskolák között indította el a Gasztronómiai és Bibliaismereti versenysorozatot. A tavalyi, vásárosnaményi versenyt követően, idén a VIK Középiskola biztosított helyszínt a színvonalas szakmai megmérettetésnek. A vendéglátó verseny célja, hogy a tanórákon és a gyakorlati órákon megszerzett tudást és szakmai készségeket minél kreatívabb módon mutassák be a résztvevők három szakmában (szakács, pincér, cukrász). A Bibliaismeret versenykategóriában két tanulóból álló csapattal lehetett nevezni.

A versenyt Szenczy Sándor a Baptista Szeretetszolgálat vezetője, Szabó Csaba a Baptista Szeretetszolgálat oktatási igazgatója, Steiner József a Baptista Szeretetszolgálat missziós igazgatója, a VIK Középiskola részéről pedig Nagy László igazgató és Kökény István szakmai igazgató nyitották meg.

A megnyitó után következett a csapatok bemutatkozása. Az idei versenyen négy Baptista fenntartású iskola vett részt:

  • az Illéssy Sándor Baptista Gimnázium, Szakközépiskola és Szakiskola,
  • a Lónyai Menyhért Baptista Szakközépiskola és Szakiskola,
  • a KIVI Kereskedelmi, Idegenforgalmi és Vendéglátóipari Alapítványi Iskola valamint a
  • Vendéglátó, Idegenforgalmi és Kereskedelmi Baptista Középiskola és Szakiskola (VIK Középiskola).

Az ünnepélyes eredményhirdetésre szombaton 16 órakor került sor.

A VIK Középiskola diákjai rendkívül eredményesen szerepeltek a versenyen:

  • Pincér kategóriában Hacknauer Robin első helyezést ért el.
  • A szakács csapat - Rokaly Szabolcs és Kerekes Krisztián – második helyezést ért el.
  • Cukrász  kategóriában Bodnár Viktória második helyen végzett, holtversenyben az Illéssy Középiskola tanulójával.  
  • Bibliaismeret kategóriában szintén második helyezést ért el Séra Klaudia és Melczer Kitti tanulónk.

 

Az összes vendéglátó kategóriában különdíjakat is nyertek diákjaink:

  • Pincér kategóriában a legjobb díszasztal és a legjobb élőmunka különdíját Hacknauer Robin kapta.
  • Szakács kategóriában a legjobb élőmunka különdíját a VIK-es Rokaly Szabolcs és Kerekes Krisztián, a szakács csapat tagjai érdemelték ki.
  • Cukrász kategóriában a legjobb élő munka különdíját Bodnár Viktória kapta.

 

A VIK Középiskola első helyezett csapata nyerte el idén az – általa alapított – vándorserleget.

 

Szenczy Sándor, a Baptista Szeretetszolgálat vezetője felajánlott a győztes csapatnak egy jeruzsálemi meglepetés utazást, melyet nagyon köszönünk.

 

A versenyre való jelentkezést és felkészülést Koczkás Anikó tanárnő koordinálta. Hacknauer Robi felkésztő tanára Hadnagy János volt. A szakács csapatot Oriskó Ferenc tanár úr, míg Bodnár Viktóriát Oriskó Katalin tanárnő segítette a versenyre felkészülésben. Páhi Edit tanárnő koordinálta a díszvacsorára terítés és a felszolgálás alatt a pincér tanulókat, Leiner Zoltán tanár úr és csapata készítette a díszvacsorát, a konyhán pedig Hartner Bernadett segítette a csapatok munkáját. Nagyon szépen köszönjük a szaktanárok értékes munkáját.

 

A szakács verseny zsűritagjai Varga István, Czeglédi István és Molnár András urak voltak. A cukrász pályamunkákat szintén egy három főből álló zsűri értékelte: Varga Zoltán, Máté Károlyné és Molnár András. A pincér verseny zsűri bizottsága pedig Meszes István, Juhász Béla és Molnár András urakból állt.

A Bibliaismereti verseny zsűrizésében Hajnal Zoltán, Szász Veronika és Bögös Jenő vettek részt.

Köszönjük szépen mind a négy bizottságban tevékenykedő szakember színvonalas munkáját, és a diákok szakmai fejlődését segítő értékeléseket.

A rendezvény színvonalát szakmai programok emelték, melyek megrendezésére szombat délelőtt és délután került sor.

Érdekes előadást hallgathattak meg a résztvevők és a vendégek a jégszobrászat vendéglátásban betöltött szerepéről. Az előadást Takács László úr jégszobrász tartotta. (www.iceline.hu)

Ezt követően kávébemutató- és kóstoló várta a kávézás lelkes híveit.  A bemutatót és kóstolót Molnár Tamás, iskolánk volt tanulója, barista, a Tamp&Pull Espresso Bár tulajdonosa prezentálta.

A Borháló Borkereskedés segítségével borbemutatón és (vak)kóstolón vehettünk részt Csizmadia Miklós jóvoltából.

A Best Mixer Iskola és Rendezvényközpont vezetője, Csötönyi Norbert koktélbemutatóval és kóstolóval kényeztette a résztvevőket és a vendégeket.

A vendéglátó programok mellett Steiner József, a Baptista Szeretetszolgálat missziós igazgatója gondolatokat osztott meg a „Bibliáról áhítattal” címmel.

Délután tovább folytatódtak a szakmai programok: szakmai előadásra és beszélgetésre került sor Rosenstein Tiborral, a Rosenstein Vendéglő tulajdonosával, majd pedig szakmai kerekasztal beszélgetésre Szabó Csabával, a Baptista Szeretetszolgálat oktatási igazgatójával.

A rendezvényt professzionális, minden részletre odafigyelő szervezés, jó hangulat, érdekes szakmai programok jellemezték. A versenyeken pedig színvonalas pályamunkák, jól felkészült diákok vettek részt egy nagyon erős mezőnyben.

Köszönjük szépen az idén 20 éves Baptista Szeretetszolgálat által a versenyzőknek és a vendégeknek felajánlott ajándéktárgyakat.

Minden versenyzőnkre nagyon büszkék vagyunk, gratulálunk az eredményes szereplésükhöz és további sok sikert kívánunk!

 

A rendezvényről – a versenyről, a szakmai előadásokról, bemutatókról, kóstolókról és beszélgetésekről készült fotók – a www.vikiskola.hu Galériájában megtekinthetőek.   

2016. 04. 15. 14:13 | HÍREK

Szenczy
Sándor

"Lépj ki a csónakból!"


szenczy.hu
ESEMÉNYNAPTÁR
KÖVETKEZŐ ESEMÉNYEK

A szóbeli vizsgák az általános felvételi eljárás keretében.

20.
ÁPR.

Ideiglenes felvételi jegyzék

22.
ÁPR.

Ideiglenes felvételi jegyzék megküldése az OH-nak.

22.
ÁPR.

Az ideiglenes felvételi rangsor megküldése a Hivatalnak

22.
ÁPR.

Osztályozóvizsga – előrehozott érettségizők – írásbeli és szóbeli (12. évfolyam tananyaga)

22.
ÁPR.

Osztályozóvizsga – nappali tagozat – végzős évfolyam (írásbeli és szóbeli)

22.
ÁPR.
ESEMÉNYNAPTÁR
Az alábbi naptárban tudja kiválasztani egy adott naphoz tartozó eseményt. A hónapok között a nyilak segítségével tud lépkedni.
ÖSSZES ESEMÉNY

INTÉZMÉNYEINK

ELÉRHETŐSÉGEK

BAPTISTA NEVELÉS - OKTATÁS

1143 Budapest, Hungária krt. 69.

Telefon: +36 1 381 0537
Fax: +36 1 381 0536

E-mail: fenntarto kukac baptistaoktatas pont hu

Web: www.baptistaoktatas.hu

© 2023 BAPTISTA SZERETETSZOLGÁLAT   |   ADATVÉDELEM
DESIGN és FEJLESZTÉS: RELATIVE