TÖBB MINT ISKOLA!
Bejelentkezés
?
BELÉPÉS

Adventi készülődés a Farkas Gyulában

2016. 01. 04. 11:24 | SULI BLOG - TANÁROK ÍRÁSAI

Izgalmakkal teli decembere volt a Farkas Gyula Baptista Általános Iskola több mint 200 diákjának. Az advent, bár hagyományosan a várakozás és a türelem időszaka, idén is sürgő-forgó készülődéssel érkezett meg. Hétfő reggelenként együtt gyújtja meg az iskola közössége a soron következő gyertyát a közös koszorún – ennek hangulatát verssel és zongorával teszik meghittebbé. December 2-án a felsősök Budapesten tettek egy adventi kirándulást; a Télapó pedig december 4-én érkezett meg – az alsósok műsorral, a felsősök zenés programmal köszöntötték őt. December 13.-án részt vettek tanáraink és diákjaink a Papp László Sportarénában szervezett Adventi koncerten.

 

A technika órákon valóságos Mikulás műhelyek alakultak. Borítékba került közel 170 kézzel gyártott (színezett, vágott, ragasztott) karácsonyi üdvözlő lap, amelyet a sárosdi Idősek Otthonának lakói, valamint egy székesfehérvári szociális intézet kapnak meg. Miközben a 3. és 4. osztályok már a karácsonyi műsort próbálták az aulában, gyűltek ajándékok cipős dobozokba is, hiszen az iskola immár harmadik alkalommal csatlakozott a Szeretetszolgálat akciójához. A hatodik osztály vállalta a meghirdetett kihívást, hogy 10 dobozt összegyűjtsenek. Lelkesedésük olyan nagy volt, hogy az előírt mennyiség több mint kétszeresét, szám szerint 22 dobozt gyűjtöttek össze. A dobozokba került játék, írószer, édesség, könyv – nem egyet alig tudtak a Szülői munkaközösség segítő tagjai becsomagolni, úgy megteltek. Az iskola végül 88 dobozt adott át a székesfehérvári baptista gyülekezet képviselőinek. A legaktívabb Mikulás-segédeknek végül a 8. osztály tanulói bizonyultak. Talán azért, mert tudják, ez az utolsó karácsonyuk e falak között, de talán éppen ezért egész hónapban a legnagyobb jókedvvel vettek részt minden eseményen: borítékokat írtak, dekoráltak, dobozokat csomagoltak, mindig és mindenhol ott voltak, ahol segíteni kellett.

 

Az ünnep előtti utolsó héten mézeskalács illata terjeng a folyosókon, hiszen a napokban rendezi a Diákönkormányzat a hagyományos mézeskalácssütést is, amely nem kis feladatot ró konyhásainkra, akik közel 20 kg alapanyagot gyúrtak be. Ám ők mégis jó szívvel sütik ki a gyerekek által nyújtott, formázott és méretezett süteményeket, sőt díszítő cukormázat is készítettek hozzájuk – a gyerekek nagy örömére.

 

Az adventi hangulat hamarosan tetőfokára hág, hiszen pénteken már ünnepel az iskola. Hétfőtől pedig elkezdődik a jól megérdemelt téli szünet, amelyet remélhetőleg egy hasonlóan pezsgő újév követ.

 

Németh Tamás                                   Bárkányiné Vohl Mária

DÖK vezető                                                       igazgató

Szenczy
Sándor

"Lépj ki a csónakból!"


szenczy.hu
ESEMÉNYNAPTÁR
KÖVETKEZŐ ESEMÉNYEK

Leendő elsősök beíratása

18.
ÁPR.

Szülői értekezlet a végzősöknek

18.
ÁPR.

Elsősök beiratása

18.
ÁPR.

Első évfolyamra a tanköteles tanulók beíratása

18.
ÁPR.

Iskola első évfolyamára tanköteles tanulók beiratkozása

18.
ÁPR.
ESEMÉNYNAPTÁR
Az alábbi naptárban tudja kiválasztani egy adott naphoz tartozó eseményt. A hónapok között a nyilak segítségével tud lépkedni.
ÖSSZES ESEMÉNY

INTÉZMÉNYEINK

ELÉRHETŐSÉGEK

BAPTISTA NEVELÉS - OKTATÁS

1143 Budapest, Hungária krt. 69.

Telefon: +36 1 381 0537
Fax: +36 1 381 0536

E-mail: fenntarto kukac baptistaoktatas pont hu

Web: www.baptistaoktatas.hu

© 2023 BAPTISTA SZERETETSZOLGÁLAT   |   ADATVÉDELEM
DESIGN és FEJLESZTÉS: RELATIVE