TÖBB MINT ISKOLA!
Bejelentkezés
?
BELÉPÉS

Amerikai vendégtanár Tapolcán

2016. 02. 15. 14:19 | HÍREK

Tapolca – Judy Ann Lee, a Széchenyi iskola amerikai vendégtanára szerint a magyar oktatásban nagyobb teret kellene adni a különféle nehézségekkel küzdő diákok támogatásának. Ugyanakkor itt példaértékű a szakmunkásképzés.

 

Judy a Széchenyi István Baptista Gimnázium és Szakképző Iskola fenntartóján, a Baptista Szeretetszolgálaton keresztül érkezett hazánkba, önkéntesként. Tapolcát választotta féléves munkája színhelyéül, mert itt középiskolásokkal foglalkozhat. Még néhány napig segíti az intézmény angol nyelvi tanárainak munkáját, aztán búcsút int a városnak és az iskolának.

 

– Wisconsin állam Milwaukee városából, Chicago mellől érkeztem. Otthon pályaválasztási területen dolgozom, a munkát keresőket segítem. Nem vagyok pedagógus, középiskolás korosztállyal még nem találkoztam, de dolgoztam egyetemen és felneveltem két lányomat – mondja Judy, akinek már unokája is van. Hazájában egyházközösségben szintén munkát vállal, önkéntesként. Ott ugyancsak találkozott ilyen korú fiatalokkal. A tapolcai iskolában az angoltanárok óráin vesz részt, segít a gyerekeknek a beszédkészséget, a kiejtést elsajátítani. Amellett egy angol klubban önkénteskedik.

 

 

Judy Ann Lee kifejezetten jónak találja, hogy Amerikával szemben nálunk erős a szakmunkás- és az idegen nyelvi képzés

Fotó: Tóth B. Zsuzsa

 

– Magyarországról keveset tudtam korábban, de a megérkezésemet követő néhány napos budapesti nyelvi képzésen és már otthon is interneten ismerkedtem az országgal. Tapolca megfelelő méretű város számomra, sok mindent magam tudtam intézni, de amerikai üzletekhez hasonló üzleteket is találtam. A helyi járat megkönnyítette a közlekedést. A kedvenc helyem a városban a tópart, szívesen időzöm ott. Megismerkedtem az iskola angoltanáraival, azok családjaival, az iskolán kívüli életbe szintén bepillantást nyertem. Úgy látom, nincs nagy különbség az emberek között itt és az államokban. Bár az itteniek első ránézésre nem tűnnek barátságosnak, de amint közelebbről megismerkedünk, már közvetlenek és szívesen látnak – mondja Judy. Véleménye szerint az iskolarendszerben vannak különbségek. Például szívesen meghonosítaná otthon az itt folyó szakmunkásképzést. Amerikában a diákokat egyértelműen a felsőoktatásba terelik. Mi viszont importálhatnánk a magatartási problémákkal vagy tanulási nehézségekkel küszködő diákok megfelelő támogatását. Erre az államokban több pénz jut, tudnak költeni például iskolapszichológusra. Amellett Amerikában nem fektetnek akkora hangsúlyt az idegen nyelv oktatására, mint Európában. Meglepte, hogy a gyerekek közül is sokan jól beszélnek németül, angolul.

 

– Szívesen megismertem volna jobban is az országot, de sajnos nem tudtam annyi időt tölteni utazással, amennyit terveztem. Az önkéntes kollégák segítségével megismertem Pécset és voltam Győrben, Bécsben is. Budapest összes nevezetességét láttam a gyorstalpaló nyelvoktatás néhány napja alatt. Örülök, hogy sikerült barátságokat kötnöm, néhány ismerőssel, diákkal szívesen tartanám majd a kapcsolatot – véli a vendégtanár. Judy korábban végzett már otthonától távol önkéntes tevékenységet és a jövőben is tervez hasonlót. Azonban inkább rövidebb időre utazna el a családtól ilyen távolra.

 

– Megkedveltem Magyarországot, a kelet-európai hagyományokat, ételeket, szeretnék visszatérni majd. A kedvencem lett a káposztás tészta, a lángos, a pogácsa. Nehézséget okozott viszont a magyar nyelv hiánya és a hétvégék, amelyeket többnyire egyedül töltöttem. Azt tanácsolnám a hasonló céllal utazóknak, hogy indulás előtt ismerjék meg a célország nyelvét.

 

Tóth. B. Zsuzsa

 

Az írás a veol.hu oldalon jelent meg.

 

 

 

ESEMÉNYNAPTÁR
KÖVETKEZŐ ESEMÉNYEK
ESEMÉNYNAPTÁR
Az alábbi naptárban tudja kiválasztani egy adott naphoz tartozó eseményt. A hónapok között a nyilak segítségével tud lépkedni.
ÖSSZES ESEMÉNY

INTÉZMÉNYEINK

ELÉRHETŐSÉGEK

BAPTISTA NEVELÉS - OKTATÁS

1065 Budapest, Bajcsy-Zsilinszky út 57.

Telefon: +36 1 381 0537
Fax: +36 1 381 0536

E-mail: fenntarto kukac baptistaoktatas pont hu

Web: www.baptistaoktatas.hu

© 2013 BAPTISTA SZERETETSZOLGÁLAT
DESIGN és FEJLESZTÉS: RELATIVE