TÖBB MINT ISKOLA!
Bejelentkezés
?
BELÉPÉS

Az elismerés és a bizalom hangjai

2015. 01. 28. 13:16 | HÍREK

Még az amerikai baptisták is rácsodálkoztak a hazai intézmények szabadságára.

Kedves, mosolygós amerikaiak. Három férfi, szakmájuk három kiváló művelője, egy szervezeti vezető, egy újságíró és egy operatőr. Charles Jones, Roger Amerman és Francisco Litardo az American Baptist Church (ABC) International Ministries küldötteiként ismerkedtek az elmúlt napokban a Baptista Szeretetszolgálat fenntartásában működő magyarországi oktatási intézményekkel. Számos helyszínen jártak elsősorban Kelet-Magyarországon, látogattak gyülekezeteket, részt vettek az Ökumenikus Imahét fővárosi istentiszteletén is. Az 1814-ben alakult tengerentúli szervezet ma már közel hatezer gyülekezet mintegy hatmillió baptista tagját képviseli az Egyesült Államokban és Puerto Rico-ban.   

- Pennsylvania államban dolgozok, kapcsolatokat teremtek Afrikában, Európában és a Közel-Keleten, ezért a munkáért vagyok elsősorban felelős - mondja Charles. Harmadszorra járok Magyarországon, ezúttal azért jöttem, hogy bemutassam kollégáimat. Korábbi látogatásaim során ismerkedtem már a Baptista Szeretetszolgálat munkájával, láthattam az iskolák közül többet is. Az a szándékom, hogy ezt a nagyszerű munkát bemutassam az amerikai gyülekezeteknek.

 - Íróként a nemzetközi missziónak dolgozom és olyan emberek történeteit rögzítem, akikkel munkám során találkozom - mondja Roger, aki két olyan élményét is elmesélte, amelyek talán a legnagyobb hatással voltak rá.  - Nagyhalászban az intézmény igazgatójának feltettem  a kérdést, amit másoknak is: miben segítette őt az, hogy az iskola baptista fenntartású lett?  Meghatott, amikor halottam a választ: a változás megadta a lehetőségét annak, hogy kereszténnyé válhasson. Egy Kelet-Magyarországon tanító, baptista partnerszervezethez tartozó amerikai vendégtanár pedig azt mondta nekem, szívének egyik fele hazahúzza az Egyesült Államokba, a másik azonban erősen itt tartja a gyerekek között az iskolában. A gyerekek között, akik őt rajongásig szeretik.

Roger hozzáteszi, indulása előtt tudta, hogy megváltoztak azok a törvények Magyarországon, amelyek az iskolák fenntartását szabályozzák és tudta azt is, hogy a Baptista Szeretetszolgálat milyen sok intézmény fenntartására vállalkozott. Kíváncsi volt, miként sikerült a fenntartónak lelki, pedagógiai és tudományos értelemben egyaránt megvalósítani a céljait. A vendégek benyomása több, mint kedvező volt.  

 - Rengeteget tapasztaltam - összegez Roger, aki sok interjút készített az elmúlt napokban. - Azt látom, hogy ezek az iskolák szinte "felszabadultak" a fenntartóváltás után. Úgy látom, jobban ki tudják használni legfontosabb céljaik érdekében anyagi forrásaikat és lehetőségeiket. Azt is látom, mekkora hittel tartják fenn a baptisták az iskolákat. Pedig tudom, voltak gondok, akadt iskola, ahol különböző okok miatt nem voltak biztosak még abban sem, hogy szeptemberben el tudják kezdeni az új tanévet. Nagyon készültek, de bizonytalanok voltak, aztán a törekvést siker koronázta. Nagyon megérintett az a sok energia-befektetés és szeretet, amit az intézményekben tanító önkéntesek részéről tapasztaltam, akik elkötelezettek azért, hogy a lehető legjobban fejlesszék a gyerekekben szunnyadó tehetséget.   

Kíváncsi vagyok, milyen látványosabb különbségeket láttak az amerikai viszonyokhoz képest.

- A legnagyobb különbséget a baptista fenntartású magyar iskolákban tapasztalható szabadságban látom - lep meg Roger. -  Amerikában ugyanis a baptista fenntartású iskolákban az "i" betűn pont van, a "té" betű pedig át van húzva.  

Kérdő tekintetemre megmagyarázza: ez alatt azt érti, hogy az amerikai iskolákban nagyon sok a szabály, nagyon sok mindent be kell tartani, míg Magyarországon hozzájuk képest nagy szabadságot kapnak a tanárok a hagyományos tananyag tanítása és a hitéleti oktatás területén.

- Igen büszkék vagyunk partnereinkre, a Baptista Szeretetszolgálat vezetőire és munkatársaira azért, hogy bátrak voltak és felvállalták azt a rendkívüli kihívást, amely az intézmények átvételét jelentette - veszi át a szót Charles. - Nagyra értékeljük, hogy vállalják ezt a hatalmas terhet és felelősséget. Emellett izgatottak vagyunk, hogy itt lehetünk és segíthetjük a munkájukat.

Charles elmondja, nagy benyomást tett rá az, hogy az iskolákban mennyire komolyan veszik a gyerekek lelki szükségleteit: a tanulás nem csak abból áll, hogy lexikális tudással pakoljuk tele az ifjú kobakokat; különösen lényeges a lelki, szellemi gyarapodás is. Charles összegzésképpen leszögezi, nagy reményekkel néz a magyarországi baptista fenntartású iskolák jövendője elé. Ők elsősorban azzal segíthetnek, hogy angol anyanyelvű tanárok érkeznek közvetítésükkel a kéttannyelvű iskolákba.  

Megkérdezem, ha együtt ülne velünk az összes intézményvezető, mi lenne az a legfontosabb, amit mondana nekik?

- Először is megköszönném nekik a munkát és elmondanám, alig várjuk, hogy angol anyanyelvű tanárokat küldhessünk, akik segítségükre lehetnek abban, hogy a gyerekek angoltudása ténylegesen is használható nyelvtudássá formálódjon - hangsúlyozta a korábban elhangzottakat Charles. Aztán arról beszélgetünk, milyen általános benyomásokat szereztek az országról.

- A kürtőskalács szerelem volt első ízlelésre - nevetett fel Roger, majd komolyra fordítva a szót elmondta: a rendkívüli vendégszeretet nyűgözte le, az volt számára feltűnő, hogy akármerre jártak, nagyon nagy tisztelettel és szeretettel fogadták őket. Míg az Egyesült Államokban  a vendéglátás kimerül néhány "instant-szendvics" és pár üveg kóla megvásárlásában, addig nálunk időt és fáradtságot nem sajnálva órákig sütnek-főznek és úgy várják a vendéget. Így aztán mindhárman megfogadták, legközelebb, ha tehetik, családostul érkeznek majd Magyarországra.

Az amerikai vendégek hazánkból Grúziába utaznak, és megígérték nekünk, amint lehet, beszámolnak ottani tapasztalataikról.

 

 

Szenczy
Sándor

"Lépj ki a csónakból!"


szenczy.hu
ESEMÉNYNAPTÁR
KÖVETKEZŐ ESEMÉNYEK

Szakmai ellenőrzés lezárása – intézményi adminisztráció

29.
MÁRC.

Jön a nyuszi

29.
MÁRC.

A magyar népdal napja

30.
MÁRC.

Megemlékezés a holocaust áldozatairól történelem órán

01.
ÁPR.

Leendő elsősök látogtása

01.
ÁPR.

Értekezlet - Fenntarthatóság az oktatásban

01.
ÁPR.
ESEMÉNYNAPTÁR
Az alábbi naptárban tudja kiválasztani egy adott naphoz tartozó eseményt. A hónapok között a nyilak segítségével tud lépkedni.
ÖSSZES ESEMÉNY

INTÉZMÉNYEINK

ELÉRHETŐSÉGEK

BAPTISTA NEVELÉS - OKTATÁS

1143 Budapest, Hungária krt. 69.

Telefon: +36 1 381 0537
Fax: +36 1 381 0536

E-mail: fenntarto kukac baptistaoktatas pont hu

Web: www.baptistaoktatas.hu

© 2023 BAPTISTA SZERETETSZOLGÁLAT   |   ADATVÉDELEM
DESIGN és FEJLESZTÉS: RELATIVE