TÖBB MINT ISKOLA!
Bejelentkezés
?
BELÉPÉS

Bartha Panna elnyerte a „Magyarország jó tanulója, jó sportolója - 2019” címet

2020. 06. 04. 12:30 | HÍREK

Az Emberi Erőforrások Minisztériuma által meghirdetett „Magyarország jó tanulója, jó sportolója” elismerést olyan diákok kapják, akik iskolai pályafutásuk alatt tanulmányaikban kimagasló, 4,7 feletti átlagot érnek el és sportáguk országos bajnokságán, diákolimpiáján vagy nemzetközi versenyén a legjobbak között végeznek. A díjazottak ranglistáján a tavalyi tanévhez hasonlóan idén is van cserepkás diák.

Bartha Panna tizedik évfolyamos tanulónk tanulmányaiban is példaértékű teljesítményt tudhat magának, valamint a PVTC korosztályos válogatott teniszezőjeként, az elmúlt időszak is sok rangos versenyeredményt hozott számára. Több országos bajnoki címet nyert el, ITF-tornán egyesben felkerült kvalifikációból a főtáblára, a tavalyi év legjelentősebb és legemlékezetesebb momentuma mindenképpen az azerbajdzsáni, bakui ifjúsági olimpián való részvétele volt. 

Panna nemcsak szorgalmas diákként állhat példaként kortársai előtt, de tehetségét az alázatos és kitartó munkája bontakoztatta ki.

Mi örülünk ennek a címének és szívből drukkolunk a továbbiakban is neki.

Szenczy
Sándor

"Lépj ki a csónakból!"


szenczy.hu
ESEMÉNYNAPTÁR
KÖVETKEZŐ ESEMÉNYEK

Szakmai ellenőrzés lezárása – intézményi adminisztráció

29.
MÁRC.

Jön a nyuszi

29.
MÁRC.

A magyar népdal napja

30.
MÁRC.

Megemlékezés a holocaust áldozatairól történelem órán

01.
ÁPR.

Leendő elsősök látogtása

01.
ÁPR.

Értekezlet - Fenntarthatóság az oktatásban

01.
ÁPR.
ESEMÉNYNAPTÁR
Az alábbi naptárban tudja kiválasztani egy adott naphoz tartozó eseményt. A hónapok között a nyilak segítségével tud lépkedni.
ÖSSZES ESEMÉNY

INTÉZMÉNYEINK

ELÉRHETŐSÉGEK

BAPTISTA NEVELÉS - OKTATÁS

1143 Budapest, Hungária krt. 69.

Telefon: +36 1 381 0537
Fax: +36 1 381 0536

E-mail: fenntarto kukac baptistaoktatas pont hu

Web: www.baptistaoktatas.hu

© 2023 BAPTISTA SZERETETSZOLGÁLAT   |   ADATVÉDELEM
DESIGN és FEJLESZTÉS: RELATIVE