TÖBB MINT ISKOLA!
Bejelentkezés
?
BELÉPÉS

Elnöki köszöntő a 2016-2017. tanévnyitó alkalmából

2016. 08. 31. 16:05 | HÍREK


Tisztelt pedagógusok, munkatársaink, szülők, kedves diákok!


 

Az idén jubiláló Baptista Szeretetszolgálat munkatársai és önkéntesei az elmúlt húsz esztendőben hét háborúban jártak, ott voltak sok-sok nehéz pillanatnál, menekülttáborokban és természeti katasztrófák helyszínén. Nem csak a nélkülözés, az életveszély, de a nagyszerű emberi helytállás példáit is megtapasztalhattuk. Láttuk, mi különbözteti meg az átlagost a jótól, a jót a kiemelkedőtől.

 

 

Talán nem borúlátás, inkább csak vélekedés tőlem, ha úgy gondolom, az európai jövő kihívásokkal teli, így aztán az emberi élet hétköznapi kihívásain túl is szükségünk van a szilárd hitre és az értékes tudásra. Szüksége lesz erre leányainknak és fiainknak. Ezért tudjuk, mennyire lényeges, hogy tanulmányaik végeztével olyan emberpalánták hagyják el a baptista oktatási intézmények kapuját, akik sikerrel megállják majd helyüket az élet kihívásaival szemben, akár a megszokottól eltérő, ha kell, különösen embert próbáló követelményeknek is megfelelve.

 

Az év során az iskolák folyosóján megtekinthető egy vándorkiállítás, amely a segélyszervezet pillanatait idézi fel az eltelt húsz esztendő emlékére.

 

Látom a képeket és érzések szorítják el a torkomat. Megannyi élmény és kétségbeesés, szeretet és gyengeség, gyűrött ébredés és hálás kézszorítás emléke. Húsz év nem csak egy ember életében meghatározó időszak, már történelmi léptékekben is mérhető időszakasz. Országok születtek és szűntek meg, háborúk törtek ki és szelídültek békévé, városok dőltek romba, hogy átadják magukat az újjászületésnek, emberek haltak meg és jöttek világra, miközben mi tettük a dolgunkat. Alig hittem el, amikor minap egyik munkatársam összegezte, milyen sok országban tevékenykedett eddig a Baptista Szeretetszolgálat: több mint félszáz ilyet gyűjtött össze az emlékező szorgalom. De a külföldi tevékenység mégis csupán a jéghegy látványos, a médiának olyannyira kedvelt csúcsát mutatja, hiszen a szervezet által kiépített intézményrendszer, ebben pedig az oktatási intézmények hálózata által minden nap tanítottak ezrei jelentik az igazi győzelmet. Győzelmet az akadályokkal, a kishitűséggel, a közönnyel szemben.

 

A megerősödést abban a hitben, hogy együtt vagyunk, számíthatunk egymásra és az úton nem járunk egyedül.

 

A Magyarországi Baptista Egyház fenntartásában most 54 óvoda és iskola kezdi meg a tanévet, ebből a Baptista Szeretetszolgálat a nevelés-oktatás területén 50 intézmény fenntartója lesz az idei tanévben. Az idei országos tanévnyitón Palkovics László oktatásért felelős államtitkár méltatta és elismerte a munkánkat. Elismerte, hogy „a baptista egyház óvodás kortól a felnőtté válás határáig kísérik azokat, akiktől az elvárás nem kevesebb, mint jónak lenni egy nem mindig jó világban”. Elismerte, hogy „az intézményeket családias hangulat és közösségi szellem jellemzi, amely irigylésre méltó, az oktatási intézmények vezetői és pedagógusai közötti szoros együttműködés pedig követendő példa a köznevelés rendszerében”. Elismerte, hogy „ugyanez igaz a fenntartó és az intézmények közötti viszonyra is, hiszen a közös célokat közösen, együttes erővel igyekeznek elérni. A legfontosabb persze az, hogy ugyanezzel a partnerséggel állnak az óvoda-pedagógusok, tanítók, tanárok is a gyermekekhez, létrehozva azt a pozitív, építő légkört, amelyben minden feladat elvégzése könnyebbé és élvezetesebbé válik”. Hiszen – fogalmazott a politikus – „a baptista egyház által fenntartott iskolák és óvodák falain belül hittel és szakértelemmel felvértezett szakembergárda dolgozik”.

 

Fontos a dicséret, az elismerés, amely bizakodást és erőt ad a hétköznapokban. Fontos az alap, az eredmény, a teljesítmény, de a legfontosabb az, amit a legszebben talán Tamási Áron fogalmazott meg: „Azért vagyunk a világon, hogy valahol otthon legyünk benne.” Semmit sem ér az iskola, ha a diák nem érzi otthon magát a falai között, semmit sem ér az élet, ha egy fiatal nem talál otthonra benne. Rá kell jönnie, mi az, amit csak ő tud elvégezni, mi az, ami a dolga ezen a világon. Ez az a kérdés, amire mindenkinek meg kell találnia a helyes választ.

 

Magyarországon mintegy százezren vallják magukat baptistának és az iskolarendszerben tanuló diákok 0,8 százaléka jár intézményeinkbe. Bár ez nem túl nagy szám, ám annál nagyobb a magunkkal szemben támasztott elvárás. Hazánk negyedik legnagyobb egyházaként a Magyarországi Baptista Egyház elkötelezte magát azért, hogy a diákokat tehetségük szerint segítse. A baptista iskola több mint iskola, és látni akarjuk azt, ahogyan tanulóink tehetsége kiteljesedik intézményeink falai között, szeretnénk megtapasztalni azt, hogy sikeresek lesznek az életben. Ehhez pedig minden segítséget meg kell adnunk. Olyan segítséget, mint amit például egy amerikai ösztöndíj jelenthet: az első diákunk Velencéről már elutazott az Egyesült Államokba, hogy egy tanév erejéig ott folytassa tanulmányait és biztos nyelvtudással, sokrétű tapasztalattal, barátságok erejével térhessen haza Magyarországra azért, hogy imáink szerint sikerre és otthonra leljen benne.

 

Miközben tisztelettel és szeretettel kívánok minden pedagógusnak, szülőnek és diáknak eredményes tanítási évet, miközben erről írok, arra gondolok: a baptista iskolának otthont kell teremtenie. Olyan otthont, ahová bármikor, bárhonnan haza lehet érkezni. Fáradtan vagy sikeresen, kételkedve vagy erős hittel, boldogan vagy az élet dolgai által megtépázva.

 

De hozzánk hazatérve.

 

Szenczy Sándor,

a Baptista Szeretetszolgálat elnöke

 

Budapest, 2016.08.30.

ESEMÉNYNAPTÁR
KÖVETKEZŐ ESEMÉNYEK
ESEMÉNYNAPTÁR
Az alábbi naptárban tudja kiválasztani egy adott naphoz tartozó eseményt. A hónapok között a nyilak segítségével tud lépkedni.
ÖSSZES ESEMÉNY

INTÉZMÉNYEINK

ELÉRHETŐSÉGEK

BAPTISTA NEVELÉS - OKTATÁS

1065 Budapest, Bajcsy-Zsilinszky út 57.

Telefon: +36 1 381 0537
Fax: +36 1 381 0536

E-mail: fenntarto kukac baptistaoktatas pont hu

Web: www.baptistaoktatas.hu

© 2013 BAPTISTA SZERETETSZOLGÁLAT
DESIGN és FEJLESZTÉS: RELATIVE