TÖBB MINT ISKOLA!
Bejelentkezés
?
BELÉPÉS

Első bál

2015. 07. 13. 10:20 | HÍREK

Bár még nem volt korábbi tapasztalatunk, nagy érdeklődés előzte meg a Kisújszálláson első alkalommal megrendezett Baptista Angol Nyelvi Tábort, melyet a Kossuth Lajos Baptista Általános Iskolában szerveztünk meg, 2015. június 29-július 3-a között. Az előzetes regisztráció alapján 73 fő adta le jelentkezését, melyből 66-an jelentek meg a programon. A gyerekekkel hét Londonból érkezett keresztyén foglalkozott, akik alaposan felkészültek arra, hogy a diákok angol tudását gyarapítsák. A táborozók öt csoportra voltak osztva korosztály szerint, így megközelítőleg egy csoportba azonos nyelvtudással rendelkező gyerekek kerültek.

 

A hét londoni önkéntes a Great Beauty Tabernacle gyülekezet tagjai, akik azt a vezetést kapták Istentől, hogy a nyári szabadságuk idején Magyarországra jöjjenek szolgálni. Az itt töltött idő alatt nyilvánvalóvá vált, hogy nagy szeretettel bánnak a gyermekekkel, és azon túl, hogy tanították őket, kedvességükkel és közvetlenségükkel Jézus szeretetét is közvetítették feléjük. A gyerekek mindegyikőjüket nagyon megszerették, nagy élmény volt számukra a velük töltött idő.

 

A tábori napirend áhítattal indult, mely néhány rövid bibliai bátorításból, tanácsból állt. Ezt követték a délelőtti órák, melyek kétszer egy órás foglalkozásokból tevődtek össze, köztük egy 20 perces szünettel. A délután során pedig a két londoni fiatal, Daniel és Michael vezetésével sok-sok játékban, közös sportolásban vehettek részt a gyermekek.

 

A hét programjait színesítette egy-egy ének-, illetve tánctanulás, melyben néhány afrikai dallammal és táncmozdulattal barátkozhattak meg a táborozók.

 

Péntek reggel, a tábor zárónapján, sok gyermek ajándékot hozott nekik, sőt volt olyan, aki saját maga készített süteménnyel lepte meg az angol vendégeket. A búcsú pillanataiban több könnyes gyermekszemet lehetett látni, mert nagyon megszerették a londoni barátaikat. A viszontlátás reményében búcsúztunk el egymástól.

 

Bögös Jenő

iskolalelkész

 

 

Szenczy
Sándor

"Lépj ki a csónakból!"


szenczy.hu
ESEMÉNYNAPTÁR
KÖVETKEZŐ ESEMÉNYEK

A szóbeli vizsgák az általános felvételi eljárás keretében.

20.
ÁPR.

Ideiglenes felvételi jegyzék

22.
ÁPR.

Ideiglenes felvételi jegyzék megküldése az OH-nak.

22.
ÁPR.

Az ideiglenes felvételi rangsor megküldése a Hivatalnak

22.
ÁPR.

Osztályozóvizsga – előrehozott érettségizők – írásbeli és szóbeli (12. évfolyam tananyaga)

22.
ÁPR.

Osztályozóvizsga – nappali tagozat – végzős évfolyam (írásbeli és szóbeli)

22.
ÁPR.
ESEMÉNYNAPTÁR
Az alábbi naptárban tudja kiválasztani egy adott naphoz tartozó eseményt. A hónapok között a nyilak segítségével tud lépkedni.
ÖSSZES ESEMÉNY

INTÉZMÉNYEINK

ELÉRHETŐSÉGEK

BAPTISTA NEVELÉS - OKTATÁS

1143 Budapest, Hungária krt. 69.

Telefon: +36 1 381 0537
Fax: +36 1 381 0536

E-mail: fenntarto kukac baptistaoktatas pont hu

Web: www.baptistaoktatas.hu

© 2023 BAPTISTA SZERETETSZOLGÁLAT   |   ADATVÉDELEM
DESIGN és FEJLESZTÉS: RELATIVE