TÖBB MINT ISKOLA!
Bejelentkezés
?
BELÉPÉS

Gólyabál

2019. 10. 27. 11:25 | HÍREK

A VIK Középiskola Diákönkormányzata 2019. október 18-án megrendezte iskolánkban a hagyományos Gólyabált, mely egy egész napot átölelő Gólyanappá teljesedett ki.

 

Rendezvényünk mottója: „Jó, hogy ide járunk, mert mi vagyunk a VIK-esek!” A programsorozatot hosszas előkészület előzte meg mind a DÖK-ösök, mind a Gólyák részéről. A 9. osztályosoknak zászlót kellett készíteniük, mely tükrözte az osztályukat, egyéniségüket. Zászlóikat a Gólyabáli bevonulás után be is kellett mutatniuk társaiknak, a DÖK-elnök által levezetett „Tojáseskü” után. Megadott zeneszámokra osztálytáncot kellett koreografálniuk, melynek bemutatója a Gólyabál egyik fénypontja volt.

A délelőtt folyamán, előre megadott útmutatók alapján, vicces öltözékbe jelentek meg az ifjak, melyet annyira élveztek, hogy sokan az egész nap során le se vették jelmezeiket.

A szünetekben „tablóvadászat” folyt, mely során az épületben található tablóképekről feltett furfangos kérdésekre keresték a választ.

A DÖK-elnök és a segítők, illetve az osztályfőnökök vezetésével az osztályok precíz menetrendben, egyesével kivonultak a Garay térre, ahol büszkén vették magukra a „G” jelet és vicces feladatokat kellett végrehajtaniuk: indián szökdelés, manöken challenge szituációk, táncolás. Mindeközben büszkén pózoltak a fényképezőgép előtt.

Délután az eskü és a zászlók bemutatása után, 10 humoros kérdés és az azokra adott válaszok segítségével kellett az osztályoknak kitalálniuk, hogy ki is lehet az ő osztályfőnökük. Milyen tantárgyat tanít az osztályfőnökük, visel-e szemüveget, de az sem ártott, ha valaki már jól megfigyelte osztályfőnökének kezét, lábát, esetleg fülét, orra hegyét…

Ezeket követték a tomboló sikert arató osztálytáncok, melyek a „kalandozás a zenei évtizedek között” jegyében zajlottak. Idén sem maradhatott ki a limbó hintózás, de az ügyességi vetélkedő sem. Megnézhettük, hogy ki tudja a leggyorsabban egy papírdobozban ülve, WC-pumpával célba juttatni

magát. Utána ismét a megfigyelő képességé volt a szerep: a „Hol vagyok?” képsorozat az iskola egy-egy apró elemét mutatta be, mely során a Gólyák megmérettettek, hogy mennyire járták be intézményünk minden zeg-zugát. Záró elemként a „Just Dance” közös táncfolyama jött, ahol boldogan táncolt együtt a 9. évfolyam.

Az este záró akkordjaként minden osztály csodás teljesítményéért oklevelet kapott, melyben a VIK Vendéglátó, Turisztikai, Szépészeti és Üzleti Baptista Középiskola gratulált minden osztálynak, hogy hivatalosan is iskolánk büszke Gólyái lettek. Ennek megpecsételéseként tűzijátékkal díszített süteményes tálakkal köszöntöttük a 9. évfolyam osztályait, melynek falatozása közben mindenki érezhette, hogy igenis „Jó VIK-esnek lenni”.

 

Bódis Barbara

A DÖK munkáját segítő pedagógus

Szenczy
Sándor

"Lépj ki a csónakból!"


szenczy.hu
ESEMÉNYNAPTÁR
KÖVETKEZŐ ESEMÉNYEK

Ideiglenes felvételi jegyzék

22.
ÁPR.

Ideiglenes felvételi jegyzék megküldése az OH-nak.

22.
ÁPR.

Az ideiglenes felvételi rangsor megküldése a Hivatalnak

22.
ÁPR.

Osztályozóvizsga – előrehozott érettségizők – írásbeli és szóbeli (12. évfolyam tananyaga)

22.
ÁPR.

Osztályozóvizsga – nappali tagozat – végzős évfolyam (írásbeli és szóbeli)

22.
ÁPR.

Anyak napi előkészületek

22.
ÁPR.
ESEMÉNYNAPTÁR
Az alábbi naptárban tudja kiválasztani egy adott naphoz tartozó eseményt. A hónapok között a nyilak segítségével tud lépkedni.
ÖSSZES ESEMÉNY

INTÉZMÉNYEINK

ELÉRHETŐSÉGEK

BAPTISTA NEVELÉS - OKTATÁS

1143 Budapest, Hungária krt. 69.

Telefon: +36 1 381 0537
Fax: +36 1 381 0536

E-mail: fenntarto kukac baptistaoktatas pont hu

Web: www.baptistaoktatas.hu

© 2023 BAPTISTA SZERETETSZOLGÁLAT   |   ADATVÉDELEM
DESIGN és FEJLESZTÉS: RELATIVE