TÖBB MINT ISKOLA!
Bejelentkezés
?
BELÉPÉS

Hálaadás Tapolcán

2015. 04. 30. 09:33 | HÍREK

Hálaadó istentisztelet tartottak a tapolcai Széchenyi István Szakképző Iskolában 2015. április 29-én. Az összegyűlt diáksereg, pedagógusok, az iskola vezetése, a Baptista Szeretetszolgálat és a Magyarországi Baptista Egyház vezetői, illetve a környékbeli gyülekezetek lelkipásztorai hálát adtak azért, hogy az oktatási keretszámok változásainak veszélyei között az iskola tovább működhet szakértő vezetéssel, odaszánt pedagógusokkal és kiváló diákokkal.

Az istentiszteletet Steiner József, a Szeretetszolgálat missziói lelkész-igazgatója vezette. Megköszönte Szollár Gyula iskola igazgató úrnak a rendezvény vendéglátását, majd megkérte Szabó Csabát a BSZ oktatási igazgatóját, hogy mondja el, miért van okunk hálát adni, miben láttuk meg a BSZ oktatási területen dolgozó munkatársainak megfeszített munkáját és mindezek felett a Gondviselő segítségét. Ezután Durkó István, a MBE missziói igazgatója igét hirdetett, és Révész Dániel vezetésével együtt énekelt a rendhagyó istentiszteletre összegyűlt hallgatóság.


A jelen lévő lelkészek imádkoztak és jókívánságaikat fejezték ki az iskola működésére, majd Varga Attila presbiter vezetésével egy munkamegbeszélést tartottak azzal kapcsolatban, hogy egyházunk hogyan folytassa szolgálatát Tapolca városában.

 

Szenczy
Sándor

"Lépj ki a csónakból!"


szenczy.hu
ESEMÉNYNAPTÁR
KÖVETKEZŐ ESEMÉNYEK

Ideiglenes felvételi jegyzék

22.
ÁPR.

Ideiglenes felvételi jegyzék megküldése az OH-nak.

22.
ÁPR.

Az ideiglenes felvételi rangsor megküldése a Hivatalnak

22.
ÁPR.

Osztályozóvizsga – előrehozott érettségizők – írásbeli és szóbeli (12. évfolyam tananyaga)

22.
ÁPR.

Osztályozóvizsga – nappali tagozat – végzős évfolyam (írásbeli és szóbeli)

22.
ÁPR.

Anyak napi előkészületek

22.
ÁPR.
ESEMÉNYNAPTÁR
Az alábbi naptárban tudja kiválasztani egy adott naphoz tartozó eseményt. A hónapok között a nyilak segítségével tud lépkedni.
ÖSSZES ESEMÉNY

INTÉZMÉNYEINK

ELÉRHETŐSÉGEK

BAPTISTA NEVELÉS - OKTATÁS

1143 Budapest, Hungária krt. 69.

Telefon: +36 1 381 0537
Fax: +36 1 381 0536

E-mail: fenntarto kukac baptistaoktatas pont hu

Web: www.baptistaoktatas.hu

© 2023 BAPTISTA SZERETETSZOLGÁLAT   |   ADATVÉDELEM
DESIGN és FEJLESZTÉS: RELATIVE