TÖBB MINT ISKOLA!
Bejelentkezés
?
BELÉPÉS

Kirándulás a belső tehetség pályázat segítségével a debreceni Agórába

2018. 06. 07. 10:28 | HÍREK

A kisújszállási Kossuth Lajos Baptista Általános Iskola és Kollégium tehetségsegítő munkája számtalan változáson ment keresztül a 2017/2018-as tanévben.


Az év elején megalakult tehetségsegítő munkacsoportunk, megújítottuk tehetségpont regisztrációnkat, a hagyományok megtartása mellett új tehetségterületeket próbáltunk ki. 13 pályázatot írtunk és valósítottunk meg. Két tehetségműhely - az ének-zenei és matematika logikai - kiemelkedett a többi közül (az ének-zenei műhely vezetője Janó Valéria, a matematika- logikai műhely vezetője Ernesztné Sebők Beáta). A gyerekek számtalan versenyen indultak és értek el helyezéseket, valamint tevékenyen bekapcsolódtak a pályázatok megvalósításába. A két terület művelőit az év során példa nélküli összefogás, együttműködés, és egymás segítése jellemezte.

A tanév lezárásaként 2018. június 6-án, a belső pályázat finanszírozásában, 27 tanulónk a debreceni Agóra központba kirándulhatott.

Megismerkedhettek számtalanan természeti csodával: Tesla zenélő villámaival, a tükörlabirintussal, a hologrammal, a Bermuda- háromszöggel. A planetáriumban a csillagok és bolygók titkait kémlelték. Bicikliztek a magasban, és gyorsulhattak, mint egy párduc. A legnagyobb sikert a fizika bemutató show aratta, ahol közreműködhettek. Számtalan kísérletben ismerkedtek meg azzal, hogy milyen körülmények várnának rájuk az űrben, és miért is rejt tévedést a Starwars több képkockája. Amit mégis a legjobban élveztek, az a több órás, interaktív, kötetlen játék.

Egy hosszú nap végén fáradtan, de telve élményekkel értek haza.

Köszönjük a támogatást, és reméljük a későbbiekben is lesz lehetőségünk belső pályázat benyújtására.

 

Ernesztné Sebők Beáta,

a tehetségsegítő csoport vezetője


Szenczy
Sándor

"Lépj ki a csónakból!"


szenczy.hu
ESEMÉNYNAPTÁR
KÖVETKEZŐ ESEMÉNYEK

A szóbeli vizsgák az általános felvételi eljárás keretében.

20.
ÁPR.

Ideiglenes felvételi jegyzék

22.
ÁPR.

Ideiglenes felvételi jegyzék megküldése az OH-nak.

22.
ÁPR.

Az ideiglenes felvételi rangsor megküldése a Hivatalnak

22.
ÁPR.

Osztályozóvizsga – előrehozott érettségizők – írásbeli és szóbeli (12. évfolyam tananyaga)

22.
ÁPR.

Osztályozóvizsga – nappali tagozat – végzős évfolyam (írásbeli és szóbeli)

22.
ÁPR.
ESEMÉNYNAPTÁR
Az alábbi naptárban tudja kiválasztani egy adott naphoz tartozó eseményt. A hónapok között a nyilak segítségével tud lépkedni.
ÖSSZES ESEMÉNY

INTÉZMÉNYEINK

ELÉRHETŐSÉGEK

BAPTISTA NEVELÉS - OKTATÁS

1143 Budapest, Hungária krt. 69.

Telefon: +36 1 381 0537
Fax: +36 1 381 0536

E-mail: fenntarto kukac baptistaoktatas pont hu

Web: www.baptistaoktatas.hu

© 2023 BAPTISTA SZERETETSZOLGÁLAT   |   ADATVÉDELEM
DESIGN és FEJLESZTÉS: RELATIVE