TÖBB MINT ISKOLA!
Bejelentkezés
?
BELÉPÉS

Mákvirágok és gyöngyszemek: néptánc találkozó Seregélyesen

2017. 05. 13. 08:42 | HÍREK

Lépni sem lehetett május 12-én, pénteken a seregélyesi művelődési házban, ahol ifjú néptáncosok mutatták be tudásukat és tehetségüket. Az eseményt a Baptista Szeretetszolgálat fenntartásában működő helyi iskola rendezte. 

A visegrádiak már egy nappal korábban megérkeztek a Fejér megyei településre, az iskolában aludtak, aztán pénteken megjöttek a többiek is: Ráckeresztúrról, Lajoskomáromból, Enyingről, Dégről, Székesfehérvárról és Beloianniszból. A seregélyesi óvodások kezdték a programot, aztán sorban felléptek a csoportok, akik mátyusföldi, bodrogközi, szatmári, felső-tiszavidéki, kalotaszegi, sóvidéki, mezőségi és görög táncokat adtak elő. A lényeg a vidámság, a találkozás, a tánc és a zene élvezete volt. A Seregélyesi Baptista Általános Iskolában immár hosszú ideje néptáncot is tanítanak, ezt az oktatást mintegy kiegészítve, a bemutatkozás lehetőségét keresve rendezik meg évről évre a néptáncosok találkozóját, amelyre elsősorban a Dunántúlról hívnak csoportokat.   

 

 


Szenczy
Sándor

"Lépj ki a csónakból!"


szenczy.hu
ESEMÉNYNAPTÁR
KÖVETKEZŐ ESEMÉNYEK

Ideiglenes felvételi jegyzék

22.
ÁPR.

Ideiglenes felvételi jegyzék megküldése az OH-nak.

22.
ÁPR.

Az ideiglenes felvételi rangsor megküldése a Hivatalnak

22.
ÁPR.

Osztályozóvizsga – előrehozott érettségizők – írásbeli és szóbeli (12. évfolyam tananyaga)

22.
ÁPR.

Osztályozóvizsga – nappali tagozat – végzős évfolyam (írásbeli és szóbeli)

22.
ÁPR.

Anyak napi előkészületek

22.
ÁPR.
ESEMÉNYNAPTÁR
Az alábbi naptárban tudja kiválasztani egy adott naphoz tartozó eseményt. A hónapok között a nyilak segítségével tud lépkedni.
ÖSSZES ESEMÉNY

INTÉZMÉNYEINK

ELÉRHETŐSÉGEK

BAPTISTA NEVELÉS - OKTATÁS

1143 Budapest, Hungária krt. 69.

Telefon: +36 1 381 0537
Fax: +36 1 381 0536

E-mail: fenntarto kukac baptistaoktatas pont hu

Web: www.baptistaoktatas.hu

© 2023 BAPTISTA SZERETETSZOLGÁLAT   |   ADATVÉDELEM
DESIGN és FEJLESZTÉS: RELATIVE