X

TÖBB MINT ISKOLA!
Bejelentkezés
?
BELÉPÉS

A MESTER-M Díj azoknak az áldozatkész tanároknak, edzőknek a munkáját ismeri el, akik ösztönzik a tehetséges gyerekeket a sport, a művészet és a tudomány területén és szakmailag, emberileg tanítványaik példaképei.

MESTER-M Díj


A 2015. évi MESTER-M díj plakátja

A fiatal tehetségek, későbbi sikeres sportolók, művészek, szakemberek elindítása olyan áldozatkész tanárokon, edzőkön, szakembereken múlik, akik meglátják bennük a lehetőséget és bátorítják első lépéseiket. Díjunkkal az ő munkájukat szeretnénk elismerni.

 

Kik lehetnek jelöltek?


Tanárok, nevelők, edzők, pedagógusok


- akik 10-18 év közötti fiatalokat oktatnak, nevelnek, segítenek, képeznek, kísérnek, vagy diákcsoportok, csapatok fejlődését segítik, szakköröket vezetnek, diákjaik iskolán kívüli tevékenységét, szakmai pályafutásukban történő elindulását önzetlenül és eredményesen segítik;

 

- akik figyelnek azokra a gyerekekre, akiknek egyébként családi hátterük vagy anyagi lehetőségeik miatt nem, vagy csak kevés lehetőségük lenne arra, hogy kiemelkedjenek, fejlődjenek, továbblépjenek;



- akik olyan fórumokat hívtak életre (versenyek, találkozók, alapítványok, egyesületek, önképzőkörök stb.), amelyek elősegítették a gyerekek és fiatalok továbblépését, tehetségük kibontakoztatását;



- akik több évtizedes pályafutásuk során bizonyították, hogy szakmai és emberi kvalitásaik miatt egyaránt érdemesek az elismerésre, akik a nevelők, tanárok, sportági edzők közösségének a megbecsülését, elismerését is bírják.

 

A jelölések értékelése, döntés


A legérdemesebb jelöltek közül évente egyszer az Új Európa Alapítvány kuratórium 10 személyt választ ki a sport, a művészet, a bölcsészet-, valamint a tudomány területeiről, és a MESTER-M díjban részesíti.

 

A MESTER-M díj anyagi és erkölcsi elismerés, a díj értéke 1.000.000 forint személyenként. A jelölések benyújtása folyamatos, a jelöltek közül évente egyszer választ az Új Európa Alapítvány kuratóriuma.

 

2016-ban december 31-ig várjuk a jelöléseket, amelyről 2017. elején születik döntés:

 

ONLINE JELÖLÉS

 

Ismerkedjen meg korábbi díjazottjainkkal!


(2007-2014 között MOL Tehetséggondozásért Díj néven adtuk át az elismerést.)

 

2015, 2014, 2013, 2012, 2011; 2010; 2009; 2008; 2007



ESEMÉNYNAPTÁR
KÖVETKEZŐ ESEMÉNYEK
ESEMÉNYNAPTÁR
Az alábbi naptárban tudja kiválasztani egy adott naphoz tartozó eseményt. A hónapok között a nyilak segítségével tud lépkedni.
ÖSSZES ESEMÉNY

INTÉZMÉNYEINK

ELÉRHETŐSÉGEK

BAPTISTA NEVELÉS - OKTATÁS

1065 Budapest, Bajcsy-Zsilinszky út 57.

Telefon: +36 1 381 0537
Fax: +36 1 381 0536

E-mail: fenntarto kukac baptistaoktatas pont hu

Web: www.baptistaoktatas.hu

© 2013 BAPTISTA SZERETETSZOLGÁLAT
DESIGN és FEJLESZTÉS: RELATIVE