TÖBB MINT ISKOLA!
Bejelentkezés
?
BELÉPÉS

Miniszter volt az öregdiák a baptista gimiben

2018. 09. 04. 14:42 | HÍREK

Budapest – A Baptista Szeretetszolgálat idén hetedik alkalommal tartotta meg országos tanévnyitóját, s már nem először tette ezt a budapesti Kőrösi Csoma Sándor Két Tanítási Nyelvű Baptista Gimnáziumban. Az eseményen mások mellett köszöntőt mondott Dr. Trócsányi László igazságügyi miniszter is, az intézmény öregdiákja.


„Tarts ki!”, énekelte Bolyki Balázs a baptista ifjak gospel kórusával az ünnepség elején, és milyen igaza volt: mert kitartottak a helyükön aznap mindannyian, akik ott voltak a baptista oktatási intézmények hetedik országos tanévnyitóján, a Kőrösiben. A diákok aznap nem csak Bolykit, de Mező Misit és Szabó Balázst is meghallgathatták, s ez a nem mindennapi zenei élmény még ahhoz is lendületet adott nekik, hogy türelemmel fogadják a budapesti Kőrösi Csoma Sándor Két Tanítási Nyelvű Baptista Gimnáziumban, az ország legelső két tanítási nyelvű gimnáziumában a köszöntő beszédek sorát. Az eseményen több baptista oktatási intézmény vezetőjével együtt ott volt Szabó Csaba, a segélyszervezet oktatási főigazgatója is.

Papp Jánosnak, a Magyarországi Baptista Egyház elnökének imája után Trócsányi László igazságügyi miniszter öregdiák minőségében lépett a mikrofonhoz. A tárcavezető felidézte saját ifjúkorát, amikor 1974-ben még egy egészen más gimnáziumban érettségizett le. Egy olyanban, ahol a tanárok szabadon gondolkodtak, így nem dolgozhattak az akkori rendszer elit iskoláiban, de éppen ezért nekik a humánum volt a legfontosabb.   

„Bízunk a közösen alakított jövőben, a fiatal nemzedékek elhivatottságában. Hisszük, hogy gyermekeink és unokáink tehetségükkel, kitartásukkal és lelki erejükkel ismét naggyá teszik Magyarországot”, mondta a miniszter, majd elismerte a fejlődést, amit az a lépés hozott, hogy a Baptista Szeretetszolgálat vált az intézmény fenntartójává. A jövőre utalva azt kérte, kössünk szövetséget a múlt, a jelen és a jövő nemzedékei között.

Vejkey Imre országgyűlési képviselő, a Kereszténydemokrata Néppárt frakcióvezető-helyettese beszédében azt mondta, az ünnepi alkalom összes résztvevőjét össze kell, hogy kösse Jézus szeretete, majd azt kívánta, hogy minden diákban növekedjék a felelősség önmaga és ezáltal közössége iránt.

Szenczy Sándor, a Baptista Szeretetszolgálat elnöke arról beszélt, a számok egyértelmű jelzések: amikor a baptisták átvették az intézményt, mindössze másfélszáz diák koptatta a padokat a falak között, ma hatszáz körüli a fiatalok száma és a Kőrösi lett az elismert színvonalú baptista oktatási intézmények zászlóshajója. Miként lehetséges ez? Hittel és szakértelemmel kell dolgozni, és akkor a lehetetlen is lehetségessé válik, mondta a lelkész.

A tanévet hivatalosan Berczelédi Zsolt igazgató egy intelemmel nyitotta meg: a Kőrösi egy nagy család, s a tradíció arra kötelez, hogy  mindenki tudásának legjavát adja, mondta. A félszáz magyarországi baptista oktatási intézményben közel tizenötezer diák kezdte meg a tanévet.

 

 

 

 


Szenczy
Sándor

"Lépj ki a csónakból!"


szenczy.hu
ESEMÉNYNAPTÁR
KÖVETKEZŐ ESEMÉNYEK

Szakmai ellenőrzés lezárása – intézményi adminisztráció

29.
MÁRC.

Jön a nyuszi

29.
MÁRC.

A magyar népdal napja

30.
MÁRC.

Megemlékezés a holocaust áldozatairól történelem órán

01.
ÁPR.

Leendő elsősök látogtása

01.
ÁPR.

Értekezlet - Fenntarthatóság az oktatásban

01.
ÁPR.
ESEMÉNYNAPTÁR
Az alábbi naptárban tudja kiválasztani egy adott naphoz tartozó eseményt. A hónapok között a nyilak segítségével tud lépkedni.
ÖSSZES ESEMÉNY

INTÉZMÉNYEINK

ELÉRHETŐSÉGEK

BAPTISTA NEVELÉS - OKTATÁS

1143 Budapest, Hungária krt. 69.

Telefon: +36 1 381 0537
Fax: +36 1 381 0536

E-mail: fenntarto kukac baptistaoktatas pont hu

Web: www.baptistaoktatas.hu

© 2023 BAPTISTA SZERETETSZOLGÁLAT   |   ADATVÉDELEM
DESIGN és FEJLESZTÉS: RELATIVE