TÖBB MINT ISKOLA!
Bejelentkezés
?
BELÉPÉS

Nemzetközi sikereket ért el magyar bajnokunk

2015. 01. 29. 10:29 | HÍREK

10 ország 521 sportolójának részvételével rendezték meg a szlovákiai Galántán az International Judo Tournament Slovak Open elnevezésű viadalt.

 

A 26 indulót számláló U11-es korosztály 34 kilogrammos súlycsoportjában Nagy Milán a téglási II. Rákóczi Ferenc Magyar-Angol Két Tanítási Nyelvű Baptista Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola 4.a osztályos tanulója is tatamira lépett. Sikeres felkészülésének köszönhetően végig uralta a mezőnyt, majd négy győzelemmel jutott el a fináléig. A végső szikrázó csatát hozó döntőben nagy küzdelem után Nagy Milán bizonyult a legjobbnak, ezzel kivívva az I. helyezést!

 

Milán öt éve tagja a Debreceni Sportiskola Cselgáncs Szakosztályának. Versenyszezonban minden hétvégén rangos magyarországi és külföldi megmérettetéseken vesz részt, ahonnan mindig kiemelkedő (1., 2. hely) eredményekkel tér haza. A 2014 novemberében megrendezett diák „C” vagyis az U10-es, korosztályos országos dzsúdó bajnokságon Milán nyakába – négy ippon és egy pontozásos győzelem után – magyar bajnoki aranyérem kerülhetett. A 27 indulót számláló 33 kilogrammos súlycsoportban a dobogó legfelső fokáról fogadhatta a vetélytársak gratulációit. 





Szenczy
Sándor

"Lépj ki a csónakból!"


szenczy.hu
ESEMÉNYNAPTÁR
KÖVETKEZŐ ESEMÉNYEK

A szóbeli vizsgák az általános felvételi eljárás keretében.

20.
ÁPR.

Ideiglenes felvételi jegyzék

22.
ÁPR.

Ideiglenes felvételi jegyzék megküldése az OH-nak.

22.
ÁPR.

Az ideiglenes felvételi rangsor megküldése a Hivatalnak

22.
ÁPR.

Osztályozóvizsga – előrehozott érettségizők – írásbeli és szóbeli (12. évfolyam tananyaga)

22.
ÁPR.

Osztályozóvizsga – nappali tagozat – végzős évfolyam (írásbeli és szóbeli)

22.
ÁPR.
ESEMÉNYNAPTÁR
Az alábbi naptárban tudja kiválasztani egy adott naphoz tartozó eseményt. A hónapok között a nyilak segítségével tud lépkedni.
ÖSSZES ESEMÉNY

INTÉZMÉNYEINK

ELÉRHETŐSÉGEK

BAPTISTA NEVELÉS - OKTATÁS

1143 Budapest, Hungária krt. 69.

Telefon: +36 1 381 0537
Fax: +36 1 381 0536

E-mail: fenntarto kukac baptistaoktatas pont hu

Web: www.baptistaoktatas.hu

© 2023 BAPTISTA SZERETETSZOLGÁLAT   |   ADATVÉDELEM
DESIGN és FEJLESZTÉS: RELATIVE