TÖBB MINT ISKOLA!
Bejelentkezés
?
BELÉPÉS

Országos Zeneiskolai Kürtverseny Kisújszálláson

2016. 03. 21. 09:50 | HÍREK

Kisújszállás - A Baptista Alapfokú Művészeti Iskola immár tizenkettedik alkalommal rendezhette meg az Emberi Erőforrások Minisztériuma által meghirdetett országos tanulmányi versenyt, az Országos Zeneiskolai Kürtversenyt.

 

A rendezvény 2016. március 4-én 12 órakor ünnepélyes megnyitóval kezdődött, ahol Kecze István Kisújszállás város polgármestere, valamint a Baptista Szeretetszolgálat képviseletében Szabó Csaba oktatási igazgató Úr köszöntötte a megjelenteket. A verseny bírálóbizottságát a szakma elismert művészei, illetve tanárai alkották. Kocsis Attila kürtművész - tanár, Berki Sándor a Magyar Rádió Zenekarának szóló kürtöse, a zsűri elnöke Dr. Endrődy Sándor a Magyar Állami Operaház kürtművésze. Az előválogatók után - az ország számos művészeti iskolájából - a legkiválóbb kürtösöket fogadhattuk Kisújszálláson.

 

A négy korcsoport versenye két fordulóban zajlott. A versenyzőknek a - versenykiírás szerint - mindkét fordulóban 1-1 kötelezően választott, valamint 1-1 szabadon választott művet kellett előadniuk.

 

Minden korcsoportban igényesen kidolgozott zenei produkciókat hallhattunk, mely tükrözte a verseny magas színvonalát. A rendezvény folyamán kiemelkedő tehetségekkel találkozhattunk. Ezt bizonyítja, hogy a díjkiosztó ünnepségen a zsűri minden kategóriában megosztott helyezéseket és különdíjakat adott ki.

 

A versenyt az Emberi Erőforrások Minisztériuma mellett a Baptista Szeretetszolgálat és Kisújszállás Város Önkormányzata, valamint különböző szakmai szervezetek támogatták.

                                                                                                       

           

        Széplaki Edit

Igazgató

Baptista Alapfokú Művészeti Iskola

 

 

Szenczy
Sándor

"Lépj ki a csónakból!"


szenczy.hu
ESEMÉNYNAPTÁR
KÖVETKEZŐ ESEMÉNYEK

Ideiglenes felvételi jegyzék

22.
ÁPR.

Ideiglenes felvételi jegyzék megküldése az OH-nak.

22.
ÁPR.

Az ideiglenes felvételi rangsor megküldése a Hivatalnak

22.
ÁPR.

Osztályozóvizsga – előrehozott érettségizők – írásbeli és szóbeli (12. évfolyam tananyaga)

22.
ÁPR.

Osztályozóvizsga – nappali tagozat – végzős évfolyam (írásbeli és szóbeli)

22.
ÁPR.

Anyak napi előkészületek

22.
ÁPR.
ESEMÉNYNAPTÁR
Az alábbi naptárban tudja kiválasztani egy adott naphoz tartozó eseményt. A hónapok között a nyilak segítségével tud lépkedni.
ÖSSZES ESEMÉNY

INTÉZMÉNYEINK

ELÉRHETŐSÉGEK

BAPTISTA NEVELÉS - OKTATÁS

1143 Budapest, Hungária krt. 69.

Telefon: +36 1 381 0537
Fax: +36 1 381 0536

E-mail: fenntarto kukac baptistaoktatas pont hu

Web: www.baptistaoktatas.hu

© 2023 BAPTISTA SZERETETSZOLGÁLAT   |   ADATVÉDELEM
DESIGN és FEJLESZTÉS: RELATIVE