TÖBB MINT ISKOLA!
Bejelentkezés
?
BELÉPÉS

Pinke Lilla, a harcos lány

2019. 04. 21. 08:20 | HÍREK

Pinke Lilla, a Seregélyesi Baptista Általános Iskola diákja, a Sárosdi Kempo SE ifjú sportolója minap érkezett haza Portugáliából, Caldas da Rainha városából. Jellemző, hogy bár hajnali fél négykor jöttek meg, már aznap este ott volt az edzésen: sokan inkább pihentek volna a helyében. A Lisszabontól északra fekvő településen rendezték meg április 10-től 12-ig azt a versenyt, amelyen a fiatal lány remekelt: az úgynevezett Nyílt Harcművészeti Világbajnokságon technikai versenyzésben egy második helyet, öt küzdelmi számban pedig két első, egy második és két harmadik helyet szerzett  meg.

–  Április 10-én, pénteken egész nap versenyeztünk, s aki akkor a döntőbe jutott, annak vasárnap kellett még bizonyítania – idézte fel Lilla a történteket.

– Mi az erősséged?

– A földharc áll hozzám a legközelebb. Amikor elkezdtem az edzéseket, már akkor ezt szerettem jobban, s aztán az eredmények is onnan jöttek. Többnyire földharcban értem el az első helyezéseket.

– Mi fogott meg ebben a kemény sportágban?

– Az, hogy önbizalmat adott. Hiszen a kempo igazából önvédelem, s ha valamikor esetleg veszélyes helyzetbe kerülök, meg tudom magam védeni.

– Úgy érzed, hogy korábban talán híján voltál az önbizalomnak?

– Tény, hogy sokkal félénkebb voltam, és most határozottabb vagyok.

Pinke Lilla annak idején a tollaslabdával próbálkozott, hiszen annak a sportágnak is komoly hagyományai vannak Seregélyesen, de egy év után váltott, s aztán egyértelműen a kempo lett a nagy kedvenc. És persze az eredmények sem maradtak el, a világbajnokságokra már egyértelmű esélyesként utazhat el a 13 éves diáklány. Akire persze igen büszke köztisztviselő édesanyja és vállalkozó édesapja, s nem csak ők: nagyon sok dicséretet kap a seregélyesiektől, akik közül sokan tudnak róla és a nem mindennapi eredményekről.  Lilla számára tehát ma a kempo a minden – na igen, és még a természet szeretete. Ez pedig jórészt nyilván az igazgató úr, Sajtos József hatása.

–  Köszönöm a munkáját két edzőmnek, Koncz Gábornak és Kordás Istvánnak, mindketten segítettek a felkészülésben – fűzte hozzá sportszerűen az elmondottakhoz Lilla, a harcos lány.

 

 

Szenczy
Sándor

"Lépj ki a csónakból!"


szenczy.hu
ESEMÉNYNAPTÁR
KÖVETKEZŐ ESEMÉNYEK

A szóbeli vizsgák az általános felvételi eljárás keretében.

20.
ÁPR.

Ideiglenes felvételi jegyzék

22.
ÁPR.

Ideiglenes felvételi jegyzék megküldése az OH-nak.

22.
ÁPR.

Az ideiglenes felvételi rangsor megküldése a Hivatalnak

22.
ÁPR.

Osztályozóvizsga – előrehozott érettségizők – írásbeli és szóbeli (12. évfolyam tananyaga)

22.
ÁPR.

Osztályozóvizsga – nappali tagozat – végzős évfolyam (írásbeli és szóbeli)

22.
ÁPR.
ESEMÉNYNAPTÁR
Az alábbi naptárban tudja kiválasztani egy adott naphoz tartozó eseményt. A hónapok között a nyilak segítségével tud lépkedni.
ÖSSZES ESEMÉNY

INTÉZMÉNYEINK

ELÉRHETŐSÉGEK

BAPTISTA NEVELÉS - OKTATÁS

1143 Budapest, Hungária krt. 69.

Telefon: +36 1 381 0537
Fax: +36 1 381 0536

E-mail: fenntarto kukac baptistaoktatas pont hu

Web: www.baptistaoktatas.hu

© 2023 BAPTISTA SZERETETSZOLGÁLAT   |   ADATVÉDELEM
DESIGN és FEJLESZTÉS: RELATIVE