TÖBB MINT ISKOLA!
Bejelentkezés
?
BELÉPÉS

Pinke Lilla a világbajnokság legeredményesebb versenyzője volt!

2019. 12. 04. 20:18 | HÍREK

November utolsó napjaiban Szigetszentmiklóson rendezték meg a kempósok korosztályos világbajnokságát, ahol a sokszoros világbajnok Pinke Lilla, a Seregélyesi Baptista Általános Iskola nyolcadik osztályos tanulója ismét hatalmas bravúrt hajtott végre.

 

A részletekről két edzőjének egyike, Koncz Gábor számolt be. „Lilla szombaton szerepelt, a 12-20 évesek kategóriájában és a világbajnokság legeredményesebb versenyzőjének bizonyult, hiszen hat aranyat, egy ezüstöt és egy bronzérmet gyűjtött többnyire nagyon nehéz ellenfelekkel szemben. A küzdelmi számokban öt aranyat és egy ezüstöt, a technikai számokban pedig egy aranyat és egy bronzot szerzett. Nagyon erős mezőnyben tudott győzni. Az ő korosztályában fejre nem, de testre már nagy erővel lehet ütni és rúgni: Lillának ez volt a legkeményebb kihívása pályafutása során. Kilenc mérkőzéséből nyolcat megnyert, ötször kényszerítette idő előtti feladásra ellenfelét fojtással vagy feszítéssel”.

Koncz Gábor elmondta, hogy az egyik döntőben román ellenfelével szemben csak egyetlen ponttal veszített, de aztán ugyanazt a lányt is feladásra kényszerítette egy másik szám döntőjében.

„Lilla igen nagy tehetség, ugyanakkor rendkívül szerény lány, aki minden edzésen ott van és igyekszik mindig a maximumot nyújtani. Plusz edzéseken is részt vesz, amit hétvégéken tartok.”

A seregélyesiek közül Vigh Izabell 3 ezüst és 2 bronzérmet szerzett. Hippeller Panna három ezüstöt, Horváth Kata egy bonzérmet nyert, Horváth Nóra ugyan nem szerzett érmet, de Koncz Gábor így is elégedett volt a teljesítményével és derekas helytállásával.

Lilla édesapja, a seregélyesi családfő, Pinke Péter természetesen nagyon büszke leányára. Ezt mondta:

„Büszke rá az egész család, nagyon nagy élmény volt látni a küzdelmeket. Amelyek persze igen kemények voltak, hiszen Lilla először küzdött olyan versenyen, ahol már komoly ütéseket és rúgásokat is be lehetett vinni.”

Pinke Lillának egyébként a húga is sportol, válogatott tollaslabdázó, aki korosztályában jelenleg az országos lista harmadik helyezettje.         

Szenczy
Sándor

"Lépj ki a csónakból!"


szenczy.hu
ESEMÉNYNAPTÁR
KÖVETKEZŐ ESEMÉNYEK

A magyar népdal napja

30.
MÁRC.

Megemlékezés a holocaust áldozatairól történelem órán

01.
ÁPR.

Leendő elsősök látogtása

01.
ÁPR.

Értekezlet - Fenntarthatóság az oktatásban

01.
ÁPR.

Fit in Deutsch A1 és A2 nyelvvizsgák

01.
ÁPR.

Kaán Károly természetismereti verseny

01.
ÁPR.

Pataki Ferenc fejszámoló verseny - Tárnok

01.
ÁPR.
ESEMÉNYNAPTÁR
Az alábbi naptárban tudja kiválasztani egy adott naphoz tartozó eseményt. A hónapok között a nyilak segítségével tud lépkedni.
ÖSSZES ESEMÉNY

INTÉZMÉNYEINK

ELÉRHETŐSÉGEK

BAPTISTA NEVELÉS - OKTATÁS

1143 Budapest, Hungária krt. 69.

Telefon: +36 1 381 0537
Fax: +36 1 381 0536

E-mail: fenntarto kukac baptistaoktatas pont hu

Web: www.baptistaoktatas.hu

© 2023 BAPTISTA SZERETETSZOLGÁLAT   |   ADATVÉDELEM
DESIGN és FEJLESZTÉS: RELATIVE