TÖBB MINT ISKOLA!
Bejelentkezés
?
BELÉPÉS

Rendhagyó irodalomóra a New York Kávéházban

2019. 11. 27. 13:28 | HÍREK

A Kosztolányi által leírt hangulatba kóstolhatott bele a VIK Baptista Középiskola 11.B osztálya Juhász Anna, a New York művészeti vezetője segítségével, aki költő édesapja, Juhász Ferenc költő révén szinte az épületben nőtt fel. 

Kosztolányi Dezső: Esti Kornél (részlet)
„A kávéház zúgott, a zaj a karzaton egyre erősbödött. Ebben a harsány lármában érezték életük ütemét, azt, hogy mennek valahová, hogy haladnak előre. Minden asztal, minden fülke el volt foglalva. A füstből viharfellegek tornyosultak. Jól esett elnyúlni ebben a gőzben, ebben a meleg pocsolyában, semmire sem gondolni, figyelni, hogy fortyog és bugyborékol..."

A Kosztolányi által leírt hangulatba kóstolhatott bele a VIK Baptista Középiskola 11.B osztálya Juhász Anna, a New York művészeti vezetője segítségével, aki költő édesapja, Juhász Ferenc költő révén szinte az épületben nőtt fel. 

A Nyugat Caféban történeteket hallgattunk meg Kosztolányiról, Karinthyról, a Nyugat szerkesztőségéről, amely sokáig a kávéházban működött. Átélhettük a 20. század elejének semmihez se fogható hangulatát, így is közelebb kerülve a magyar irodalom nagy korszakához.

 

Szenczy
Sándor

"Lépj ki a csónakból!"


szenczy.hu
ESEMÉNYNAPTÁR
KÖVETKEZŐ ESEMÉNYEK

Szakmai ellenőrzés lezárása – intézményi adminisztráció

29.
MÁRC.

Jön a nyuszi

29.
MÁRC.

A magyar népdal napja

30.
MÁRC.

Megemlékezés a holocaust áldozatairól történelem órán

01.
ÁPR.

Leendő elsősök látogtása

01.
ÁPR.

Értekezlet - Fenntarthatóság az oktatásban

01.
ÁPR.
ESEMÉNYNAPTÁR
Az alábbi naptárban tudja kiválasztani egy adott naphoz tartozó eseményt. A hónapok között a nyilak segítségével tud lépkedni.
ÖSSZES ESEMÉNY

INTÉZMÉNYEINK

ELÉRHETŐSÉGEK

BAPTISTA NEVELÉS - OKTATÁS

1143 Budapest, Hungária krt. 69.

Telefon: +36 1 381 0537
Fax: +36 1 381 0536

E-mail: fenntarto kukac baptistaoktatas pont hu

Web: www.baptistaoktatas.hu

© 2023 BAPTISTA SZERETETSZOLGÁLAT   |   ADATVÉDELEM
DESIGN és FEJLESZTÉS: RELATIVE