TÖBB MINT ISKOLA!
Bejelentkezés
?
BELÉPÉS

Tehetségnap Kisújszálláson

2018. 04. 23. 20:11 | HÍREK

A Baptista Tehetségsegítő Tanács és a Baptista Szeretetszolgálat Kisújszállási Óvodája együttműködésében 2018. április 19-én megrendezésre került az első intézményi Tehetségnap.


Meghívásunkra Seregélyes, Budapest, Ibrány, Nyírbogdány, Kótaj, Tiszaroff baptista fenntartású  óvodáiból érkeztek óvodapedagógusok, valamint Karcagról, a Madarász Imre Egyesített Óvoda óvodáiból is. Közel 60 fős rendezvényünknek a kisújszállási Vigadó adott méltó helyszínt.

A szakmai nap kezdetén a Sásastó Úti Óvodában működő  Höcögők” tehetségműhely bemutatkozását láthattuk. Műsorukban népi mondókákkal, gyermekjátékokkal  mutatták be a műhely működését.

A tehetségnap előadója  Szabó Győzőné pszichológus volt, akinek „Komplex személyiségfejlesztés, az akarati tényezők szerepe a tehetségígéretek beválásában” című előadása hangzott el. Ebben több megerősítést kaptunk az óvodai tehetségfejlesztő munkánkhoz. Szabó Győzőnével sok éves szakmai együttműködést tudhatunk magunk mögött: előadások, továbbképzések. Nagyon örülünk, hogy a tehetségpontunk munkáját is támogatja.

A szünetben közelről megtekinthették vendégeink az „Ügyes kezek kuckója” tehetségműhelyben készült  gyermekmunkák kiállítását is.

A szünet után prezentációval bemutatkoztak jelenleg működő  Tehetségműhelyeink :

„Ügyeskedő” / Mári Jánosné óvodapedagógus

„Kisfürkész” / Molnár Andrea óvodapedagógus

„Ügyes kezek kuckója” /Szabó Katinka óvodapedagógus

A műhelyfoglalkozásokon a TehetségDetekt óvodára illeszkedő kidolgozását kezdtük meg öt területen:  Logikai-matematikai ;Testi-kinesztetikus/Mozgás; Nyelvi ;Térbeli -vizuális; Zenei tehetségterületen, a Nagy Jenőné által írt könyv segítségével.

A Tehetségnap végén Oros Róza, a Baptista Tehetségsegítő Tanács vezetője összegző szavaival zárult a rendezvény. A programunkat megtisztelte Szász Veronika, a Dunáninneni Területi  Oktatási Igazgatóság, oktatási igazgatója is.

A gazdag megvendégelést, a Baptista Tehetségsegítő Tanácstól kapott forrás támogatta.

Bízunk abban, sor kerül e munka folytatására. Szeretettel várjuk kollégáinkat a következő tanévben is Tehetségnapunkra.

 

Ponyokainé Rab Judit

intézményvezető

 


Szenczy
Sándor

"Lépj ki a csónakból!"


szenczy.hu
ESEMÉNYNAPTÁR
KÖVETKEZŐ ESEMÉNYEK

Év végi írásbeli számonkérés – esti tagozat – végzős évfolyam

17.
ÁPR.

Ballagás előkészítése

17.
ÁPR.

Végzős tanulók osztályozó vizsgái

17.
ÁPR.

Követő képesség és készség mérések a 9-10. évfolyamokon

17.
ÁPR.

Helyesírási verseny 5-8. évfolyamon

17.
ÁPR.

Bérleti hangversenysorozat III.előadás

17.
ÁPR.
ESEMÉNYNAPTÁR
Az alábbi naptárban tudja kiválasztani egy adott naphoz tartozó eseményt. A hónapok között a nyilak segítségével tud lépkedni.
ÖSSZES ESEMÉNY

INTÉZMÉNYEINK

ELÉRHETŐSÉGEK

BAPTISTA NEVELÉS - OKTATÁS

1143 Budapest, Hungária krt. 69.

Telefon: +36 1 381 0537
Fax: +36 1 381 0536

E-mail: fenntarto kukac baptistaoktatas pont hu

Web: www.baptistaoktatas.hu

© 2023 BAPTISTA SZERETETSZOLGÁLAT   |   ADATVÉDELEM
DESIGN és FEJLESZTÉS: RELATIVE