TÖBB MINT ISKOLA!
Bejelentkezés
?
BELÉPÉS

„EURO-s diákként fogadom…” EGY ELSŐSAVATÁS TÖRTÉNETE

2019. 10. 12. 09:48 | HÍREK

2019. szeptember 27-én, pénteken avattuk a debreceni EURO Baptista Gimnázium 9. A és 9. C osztályát.

 

 

Több napos készülődés előzte meg az eseményt, ugyanis minden nap kaptak az iskolarádión keresztül valamilyen instrukciót a diákok, hogy mivel készüljenek: minél több kék színű ruhadarabot, kiegészítőt kellett felvenni; energiaitalos dobozt, valamint aláírásokat kellett gyűjteniük felsőbb évesektől és tanároktól is; az osztálycímer elkészítése, egy, az EURO-nak szóló dicshimnusz írása, és a sütikészítés is egy ilyen feladat volt. Lelkesen készültek a kilencedikesek, és lehet, hogy talán az őket avató tizedikesek még izgatottabbak voltak!

     A 10. A és 10. C osztály közösen agyalt azon, mivel is lehetne beavatni az újdonsült eurosokat… Brainstorming, ötletelés: írdle, nemjó, valamimáskéne, inkábbezlegyen, naneee, eztutijólesz, nekemistetszene, naakkorcsináljuk, ésígytovább…így született meg röpke két hét alatt a programterv, ami, úgy tűnik, tényleg bevált, és tényleg tetszett a kilencedikeseknek. Úgyhogy reggel már nagy lázban égett mindenki, kezdődött a lufifújás, a „pálya építése” a tornateremben, pakolás, hangtechnika beüzemelése; a szabadulószoba ellenőrzése, hogy minden a helyén van-e, hiszen azt már előző nap berendezték a 11.-esek, akik ennek a helyszínnek az ötletgazdái voltak.

     Aztán elkezdődött… először is számolással: melyik osztály mennyit gyűjtött az előre megadott dolgokból. Aztán egy rövid, 10 kérdéses kvízt kellett megoldaniuk, melyhez szerezhettek információt osztályfőnöküktől, vagy az iskola épületén belül bárhonnan. Egy kis mozgással, a kacsatánc betanulásával folytatódott a program. Ezután az A-sok elmentek szabadulószobázni, a C-sek pedig a tornateremben maradtak a következő feladatokhoz (utána persze cseréltek): a röplabdahálóról damilon lelógatott vaníliás karikát kellett megenni, hátratett kézzel, 3 perc alatt – ez mindkét osztálynak sikerült egy percen belül. Piramisépítés energiaitalos dobozokból zsámolyra (5 perc), ahány doboz állva maradt, annyi pont járt. Lufitánc: 2 ember közrefogta a lufit, és úgy kellett táncolni, hogy az kidurranjon, minél kevesebb idő alatt. Répalabda: a derékra erősített, damilon lógó répával kellett vezetni a floorball labdát, és így megkerülni a bóját. Sorverseny: egy-egy bóján egyensúlyozva a kosárlabdát, meg kellett kerülni a zsámolyt. Izgalmas feladatok és izgalmas feladatvégrehajtásoknak lehettünk szemtanúi! A sütikóstolás is megtörtént, minden azon nyomban el is fogyott, zsűrizték is a „nagyok” a finomságokat. Bemutatták a kilencedikesek a kacsatáncot, melyben még az osztályfőnök is részt vett, diktálva a tempót, a ritmust. Az utolsó feladat a dicshimnuszok elszavalása volt, melyekben az alábbi 10 szónak benne kellett lennie: házirend, Zita néni, pacek, portás bácsi, ostor, varázslat, szotyi, ablaktörlő, tápérték, piskóta. A C-sek nem kispályáztak, egyszerűen elreppelték a megírt szöveget.

     Az avatás zárása az eskütétel volt: „EURO-s diákként fogadom, hogy teljes szívemmel és lelkemmel iskolánknak hűséges és oszlopos diákja leszek…Tanáraimnak és diáktársaimnak a tiszteletet megadom, így leszek teljes értékű EUROs diák.” Úgy legyen!

 

Balogh Marianna

EURO Baptista Gimnázium

Szenczy
Sándor

"Lépj ki a csónakból!"


szenczy.hu
ESEMÉNYNAPTÁR
KÖVETKEZŐ ESEMÉNYEK

Téli szünet

23.
DEC.

NETFIT mérés

06.
JAN.

Sítábor külön terv szerint

06.
JAN.

Félévi írásbeli számonkérés – esti tagozat

06.
JAN.
ESEMÉNYNAPTÁR
Az alábbi naptárban tudja kiválasztani egy adott naphoz tartozó eseményt. A hónapok között a nyilak segítségével tud lépkedni.
ÖSSZES ESEMÉNY

INTÉZMÉNYEINK

ELÉRHETŐSÉGEK

BAPTISTA NEVELÉS - OKTATÁS

1143 Budapest, Hungária krt. 69.

Telefon: +36 1 381 0537
Fax: +36 1 381 0536

E-mail: fenntarto kukac baptistaoktatas pont hu

Web: www.baptistaoktatas.hu

© 2023 BAPTISTA SZERETETSZOLGÁLAT   |   ADATVÉDELEM
DESIGN és FEJLESZTÉS: RELATIVE