TÖBB MINT ISKOLA!
Bejelentkezés
?
BELÉPÉS

Az év nevelőtestülete 2013-ban: Illéssy Sándor Baptista Szakközép- és Szakiskola

2014. 01. 09. 15:33 | HÍREK

 

A Baptista Szeretetszolgálat Elnöksége 2013-ban AZ ÉV NEVELŐTESTÜLETE DÍJATadományozta az Illéssy Sándor Baptista Szakközép- és Szakiskolának. A díjat első alkalommal adományozták, és egy közösség részesült elismerésben. Egy olyan közösség részesült elismerésben, amely pedagógiai alaptevékenységén túl sokrétű munkájával, elkötelezettségével élővé és jól szemléltethetővé teszi a baptista intézmények mottóját: több mint iskola.

A Baptista Szeretetszolgálat fenntartásába való kerülés, az új fenntartó számunkra újszerű kezdeményezései, programjai energiát és fantáziát mozgattak és mozgatnak meg. Iskolánk 43 éves múltja alatt többször változtak az iskola falai, épületei, de nem változott a bennük munkálkodó pedagógusok fő célja: emberséget és tudást adni tanítványainknak, hogy megfelelő személyiségjegyekkel felvértezve értékes emberekké váljanak.

MINDEN TISZTELET ÉREM elismerésben részesült Demeter István tanár úr, aki 33 éve, 1980-ban kezdte pályafutását iskolánkban. Demeter István tanár úr a fémipari tantárgyak oktatójaként, osztályfőnökként, a kézilabda szakosztályunk edzőjeként, munkaközösség-vezetőként tartósan magas színvonalú, aktív, önzetlen munkavégzésével hozzájárul iskolánk sikereihez. Gratulálunk elismeréséhez! Milyen lehet intézményvezetőként egy ilyen közösségben dolgozni? Áldás. 

Szenczy
Sándor

"Lépj ki a csónakból!"


szenczy.hu
ESEMÉNYNAPTÁR
KÖVETKEZŐ ESEMÉNYEK

Föld napja-ÖKO délután

19.
ÁPR.

Megemlékezés a holokauszt áldozatainak emléknapjáról

19.
ÁPR.

A szóbeli vizsgák az általános felvételi eljárás keretében.

20.
ÁPR.

Ideiglenes felvételi jegyzék

22.
ÁPR.

Ideiglenes felvételi jegyzék megküldése az OH-nak.

22.
ÁPR.
ESEMÉNYNAPTÁR
Az alábbi naptárban tudja kiválasztani egy adott naphoz tartozó eseményt. A hónapok között a nyilak segítségével tud lépkedni.
ÖSSZES ESEMÉNY

INTÉZMÉNYEINK

ELÉRHETŐSÉGEK

BAPTISTA NEVELÉS - OKTATÁS

1143 Budapest, Hungária krt. 69.

Telefon: +36 1 381 0537
Fax: +36 1 381 0536

E-mail: fenntarto kukac baptistaoktatas pont hu

Web: www.baptistaoktatas.hu

© 2023 BAPTISTA SZERETETSZOLGÁLAT   |   ADATVÉDELEM
DESIGN és FEJLESZTÉS: RELATIVE