Budapest – A Baptista Szeretetszolgálat 2013-ban díjakat alapított azzal a céllal, hogy az általa fenntartott intézményekben dolgozó, kiváló szakmai tevékenységet végző kollégáit elismerje és megköszönje áldozatos munkájukat. Az elmúlt négy év során a mintegy háromezerből 153 munkatárs kapott díjat.
A Baptista Szeretetszolgálat 2016-ban lett 20 esztendős. A jubileumi programok sorában a legnagyobb ünnep a november 6-án, vasárnap megrendezett Hálaadás est rendezvénye volt a Budapest Arénában. A műsorkezdést megelőzően vehették át a díjakat a segélyszervezet idén elismert munkatársai. A díjkiosztó résztvevőit Papp Jánosnak, a Magyarországi Baptista Egyház elnökének áldáskérő imádsága után Szenczy Sándor, a Baptista Szeretetszolgálat elnöke köszöntötte.
Az Ócsai Nagy Pál-díj azon személyeknek adományozható, akik a fiatalok harmonikus személyiségformálásában hosszú időn át kiemelkedő munkát végeztek a baptista intézményekben és tevékenységükkel, személyes példamutatásukkal kifejezték elhivatottságukat életpályájukon. E díjat kapta Majoros Lászlóné, a téglási II. Rákóczi Ferenc Magyar-Angol Két Tanítási Nyelvű Baptista Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola igazgató-helyettese és Szabó Csaba, a Baptista Szeretetszolgálat oktatási igazgatója.
Köszönet éremre jelölhető az a kolléga, aki legalább 15 évet töltött a pályán. Köszönet érmet vehetett át az ünnepségen Berlekovity Cecília a szegedi Móra Ferenc Felnőttoktatási Középiskolából, Kecskésné Herczegh Kata a kisújszállási Baptista Alapfokú Művészeti Iskolából és Mogyorósi Gyöngyi a seregélyesi Baptista Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskolából. Minden Tisztelet érmet kapott 5 év után Király Tiborné a velencei Zöldliget Magyar-Angol Két Tanítási Nyelvű Baptista Általános Iskolából, Tézli Orsolya a budapesti Pannonhalmi Béla Baptista Általános Iskolából, Lipniczky Ferenc a budapesti Kovács Pál Baptista Gimnáziumból és Pázmány Judit a budapesti Kövessi Erzsébet Baptista Szakközépiskola, Szakgimnázium és Gimnáziumból.
A Közösség Önzetlen Szolgálatáért érmet kapott Filéné Huszti Zuzsanna a vásárosnaményi Lónyay Menyhért Baptista Szakgimnázium és Szakközépiskolából, valamint Tóth László a velencei Zöldliget Általános Iskolából.
Az év nevelőtestülete 2016-ban a Seregélyesi Baptista Általános Iskola és a debreceni Euro Baptista Két Tanítási Nyelvű Gimnázium, Szakgimnázium és Szakközépiskola kollektívája lett.
Az év intézményvezetőjének Ribáné Horváth Enikőt, a budapesti Andor Ilona Ének-Zenei Általános és Alapfokú Művészeti Baptista Iskola igazgatóját és Balogh Pétert, a debreceni Diószegi Sámuel Baptista Szakgimnázium és Szakközépiskola igazgatóját választották meg.
Fotó: Martino Photography - www.martinophoto.com
BAPTISTA NEVELÉS - OKTATÁS
1143 Budapest, Hungária krt. 69.
Telefon: +36 1 381 0537
Fax: +36 1 381 0536