A padlón és a mennyben

Úgy gondolom, halálunkig tanuló fázisban vagyunk mindannyian.Őszintén bízom abban, hogy azzal, ahogyan élek, dolgozom és alkotok, előadok, Jézusra tudok mutatni. Ő az, aki miatt érdemes ezt az egész életnek nevezett folyamatot végigcsinálni – egyebek mellett ezt nyilatkozta a Fejér Megyei Hírlapnak Szabó Balázs előadóművész, gospel énekes, akinek minap az is fontos volt, hogy a sárosdi baptista általános iskolában énekeljen.

– Folyamatosan járod az országot. Milyen benyomásaid vannak?

– A kezdetekhez képest mára nagyot változott a helyzet. Mára természetessé vált számtalan intézményben, hogy ott vagyunk. A diákság és a tanerő részéről is nagy a nyitottság, sokan keresnek meg a közösségi felületeken. Mára egyértelművé vált, hogy az Istenbe vetett hit megosztása prózában és zenében egyaránt pozitív hatással van a diákokra. Ezt hívom kegyelemnek.

– Miként lehet megtenni, hogy minden alkalommal valami mást mondj?

– Mint keresztény előadó, nem pusztán koncerteket adok, vagy előadásokat tartok. Van egy repertoár és megvan az adott előadássorozatra a prózai téma, azonban minden egyes rendezvény más, minden óra különbözik. Ezért fontos, hogy lelkileg-szellemileg is felkészüljek az előadásokra, mert tudni kell figyelni az adott közegre, a hangulatra, a fogadtatásra, és az igényekre. Az Úristentől érkező intuíciók rendkívül fontosak, hiszen ez az a vezetés, ami miatt más ez a fajta turnézás, mint a klasszikus koncertezés.

– Mennyire fogékonyak a fiatalok arra, amit a dalaiddal közvetítesz?

– Az üzenet végtelenül egyszerű: „Isten úgy szeret bennünket, ahogyan vagyunk. Feltétel nélkül. De sokkal jobban szeret annál, hogy úgy is hagyjon minket, ahogyan vagyunk.” Ezt az üzenetet mindenféle egyházi manír és ájtatosság nélkül igyekszem átadni. Emberléptékű, természetes módon igyekszem beszélni az Isten szeretetéről, éppen úgy, mint például a zenéről, vagy az utazásról. Úgy tapasztalom, hogy ez a természetesség nagyon is vonzó a diákok számára. A hibáimról, kudarcaimról, csalódásaimról pontosan olyan őszintén beszélek és éneklek, mint a jó dolgokról. Ugyanolyan ember vagyok, mint bárki más.

– Hogyan vezetett utad zenei pályára?

– A családfámban úgy tudom, dédnagypapámig biztosan visszavezethető a zeneszeretet és a hangszeres játék. Tinédzserként döntöttem el, hogy szeretnék a zenével komolyabban foglalkozni, annak ellenére, hogy nem tartom magam kiemelkedő zenésznek, sem énekesnek. Viszont nagyon tudatos vagyok, nagyon maximalista és rendkívül kitartóan ragaszkodok álmokhoz, elképzelésekhez.

– Milyen volt a megtérésed?

– Hívő családba születtem, aztán megjártam a magam kálváriáját. Öt évig használtam könnyű drogokat. Aztán egy valóságos látomás, egy „égi jelenés” megváltoztatott. Egy nyári éjszakán – totálisan valóságos módon – láttam magam mellett Jézust. Nem szólt semmit. Csak nézett. Azonnal tudtam, hogy a legalávalóbb, legmocskosabb bűnös vagyok a világon, de közben azt is éreztem, hogy annyira szeret engem, mint senki más. Egyszerre voltam padlón és a mennyben. Ez a végtelen szeretet, ami harag nélkül, kegyelemmel világított rá arra, hogy szükségem van Jézus kegyelmére, mindent megváltoztatott. Ebből az „egyéjszakás” találkozásból íródnak a dalaim. Őszintén bízom abban, hogy azzal, ahogyan élek, dolgozom és alkotok, előadok, Jézusra tudok mutatni. Ő az, aki miatt érdemes ezt az egész életnek nevezett folyamatot végigcsinálni.