TÖBB MINT ISKOLA!
Bejelentkezés
?
BELÉPÉS

A Pécsi Tudományegyetem partnerintézménye lett a Baptista Szeretetszolgálat Széchenyi István Gimnáziumának Radnóti utcai telephelye

2017. 12. 01. 14:45 | HÍREK

A Pécsi Tudományegyetem Tanárképző Központja pályázatot hirdetett „A PÉCSI TUDOMÁNYEGYETEM PARTNERINTÉZMÉNYE” cím elnyerésére. A pályázat célja olyan partnerintézményi kör kialakítása volt, melyben a partnerek elkötelezettek a pedagógusjelöltek szakmai fejlődésének támogatására, mentorpedagógusai pedig elhivatottak a hallgatók felkészítésére. 

A pécsi iskola pályázata a Tanárképző Központ Tanácsának határozata alapján megfelelt a pályázati feltételeknek, a mentortanárokkal szemben támasztott követelményeknek. Az iskola küldöttsége 2017. november 30-án a Dél-Dunántúli Regionális Pedagógusképző Fórum ülésén vehette át a partnerintézmény létrejöttét igazoló táblát.

Az elnyert cím 2018. január 1-től határozatlan időtartamra, a partnerintézményekkel, illetve a mentorpedagógusokkal szemben támasztott követelmények fennállásának és teljesülésének idejére szól. Ez a gyakorlatban azt jelenti, hogy az iskola januártól fogadhatja és mentorálhatja általános és középiskolai képzésében is a PTE hallgatóit. Az intézményt feljogosítja a cím elnyerését igazoló, az egyetem által adományozott cím használatára, az ezt igazoló táblának az intézmény falán való elhelyezésére, weblapon történő megjelenítésére.

 


Szenczy
Sándor

"Lépj ki a csónakból!"


szenczy.hu
ESEMÉNYNAPTÁR
KÖVETKEZŐ ESEMÉNYEK

Advent IV. vasárnapja

22.
DEC.

Téli szünet

23.
DEC.

NETFIT mérés

06.
JAN.

Sítábor külön terv szerint

06.
JAN.
ESEMÉNYNAPTÁR
Az alábbi naptárban tudja kiválasztani egy adott naphoz tartozó eseményt. A hónapok között a nyilak segítségével tud lépkedni.
ÖSSZES ESEMÉNY

INTÉZMÉNYEINK

ELÉRHETŐSÉGEK

BAPTISTA NEVELÉS - OKTATÁS

1143 Budapest, Hungária krt. 69.

Telefon: +36 1 381 0537
Fax: +36 1 381 0536

E-mail: fenntarto kukac baptistaoktatas pont hu

Web: www.baptistaoktatas.hu

© 2023 BAPTISTA SZERETETSZOLGÁLAT   |   ADATVÉDELEM
DESIGN és FEJLESZTÉS: RELATIVE