TÖBB MINT ISKOLA!
Bejelentkezés
?
BELÉPÉS

A szakmában, mesterségben tehetségesek mentori segítése a Baptista Tehetségsegítő Tanácsban

2016. 05. 05. 14:34 | HÍREK

Magyar Tehetségsegítő Szervezetek Szövetsége Tehetséghidak Program keretében PILOT pályázati felhívást tett közzé a szakmában, mesterségben tehetségesek mentori segítésének megszervezése céljából.

 

Szász Csaba BTST társelnöke

 

A 2014 decemberében létrejött Baptista Tehetségsegítő Tanács (BTST) pályázatott nyújtott be a felhívásra négy intézmény szakembereinek közreműködésével öt szakmában. A PILOT programban a BTST-t alábbi alapító szakképző intézményei és azok szakemberei vettek részt, mint mentorok:

 

Madarász Erzsébet Terézia mentor és Sike Gyula mentorált (eladó szakmában EURÓPA Baptista Szakképző Iskola és Gimnázium, Miskolc)

 

Ortó Judit mentor és Gecsei Gabriella mentorált (Vám, jövedéki és termékdíj ügyintéző szakmában ügyvitel tárgyból EURÓPA Baptista Szakképző Iskola és Gimnázium, Miskolc)


Pálné Ruzsák Mária mentor által segített - a képen baloldalt - Berki Henriett mentorált (kereskedelem, marketing szakterületről ruházati eladó a Grassalkovich Antal Baptista Szakközépiskola, Szakiskola és Felnőttek Általános Iskolája, Hatvan)

 

Tóth László mentor által segített Nánási Petra mentorált(szakács-cukrász szakmában az Illéssy Sándor Baptista Szakközépiskola és Szakiskola, Kisújszállás)

 

Szilágyiné Kabai Ildikó mentor és Kathó István mentorált (autó elektronikai műszerész szakma Diószegi Sámuel Baptista Szakközépiskola és Szakiskola Debrecen)

 

A BTST tagjai között öt szakképzést folytató iskola van. Valamennyi lehetőséget kapott szakmában tehetségesnek tartott fiatal mentorálására. Négy intézmény élt a lehetőséggel. Az intézmények egyénileg szerkesztett adatlapon nyújtották be elképzelésüket a programhoz történő kapcsolódásról, melyet szakértővel véleményeztettünk. A kiválasztás szempontjai voltak: önkéntesség, az eddigi tanulmányi eredmények, a szakmai gyakorlaton mutatott teljesítmény, az adott szakma iránti érdeklődés, önálló munkára való alkalmasság, szakmai versenyeken elért eredmények.

 

A mentori program célja: 

 

A szakmájukban tehetségesnek tartott fiatalok segítése egyéni mentorok bevonásával öt szakmában. Megmutatni a diákoknak, hogy a tudás elsajátítása nem csak egyfajta kötelező társadalmi kényszer, hanem szükségszerűen belső indíttatás arra vonatkozóan, hogy magas szinten sajátítsa el a szakmai tananyagot és sikeresen állja majd meg helyét az életben. A szakma szépségének és nehézségének megmutatásával kiszélesíteni a fiatalok látásmódját, érdekeltté tenni őket esetleges tudományos vívmányok felkutatásában és elemzésében. 

 

Valamennyi intézmény Pedagógiai Programjában megfogalmazta kit tart a szakmában tehetségesnek.Kiemelten kezelték azokat a kompetenciákat a személyes módszer és társas mellett, amelyek az egyes szakmákban különösen fontos szakmai kompetenciák, amelyek egy szakma magas szintű műveléséhez szükségesek.A szakmai gyakorlatok során az intézmények szakemberei törekedtek a szakma szépségének megmutatásával diák közelivé tenni olyan témákat, amelyeket a tanmenet (szakmai program) nem foglal magába, de a kor jelenségei közé tartozik. Céljuk volt a fiatalokat érdekeltté tenni a tudományos vívmányok felkutatásában, hogy azok majd a szakmai munkájukba is beépüljenek. A helyzetgyakorlatok, a szituációk megfelelő kezelése, a kommunikációban való jártasság, a környezettudatos szemlélet, a vizuális érzék fejlesztése, a szakmájukhoz kapcsolható egyéb részterület áttekintése mind – mind lehetőséget adott arra, hogy ismereteiket kiszélesítsék (gazdagítás) egyben megismerjék a rokon szakmák alapjait is.

 

A szakmai terv az alábbi témákban realizálódott:

  1. Elméleti, szakmai tudás gyarapítása, amely tevékenységen, tapasztalatszerzésen, szituációs gyakorlatokon, gondolkodtató feladatokon, gyűjtőmunkán, megfigyeléseken és projektfeladatok készítésén keresztül valósult meg. A tehetséggondozó mentorálás formája gazdagítás volt. Szakmai területek: autó elektronikai műszerész (vízhajtású autók); kereskedelem (ruházati eladó; eladó); vendéglátás (szakács); közgazdaság (vám, jövedéki, termékdíj ügyintéző szakon belül ügyvitel)
  2. Tapasztalatalapú ismeretszerzés: A rendelkezésre álló iskolai műhelyeken, gyakorlóhelyeken túl kihasználták az iskolák kapcsolatrendszerét, olyan termelőegységeket látogattak ahol a fiatalok elmélyülhettek szakmájukban termelőkörülmények között.
  3. Sor került a technika és a technológia megismerésére és alkalmazására a szakmában.

A technikai feltételeket az iskolák biztosították: az iskolák tantermei, szaktantermei, iskolai műhelyek, tanműhelyek, tankonyha és gyakorlati képzőhelyek formájában.

 

A program során a mentorok az alábbi szakmai segítséget kapták:

 

Valamennyi mentor részére biztosítottuk az EURÓPA Baptista Szakképző Iskola és Gimnázium kiadásában megjelent Sarka Ferenc által szerkesztett szakmai kiadványt, módszertani segédletet a tehetséggondozó munkához, ISBN száma: 978-963-12-0886-3

 

A pályázat előkészítése során az iskola helyet adott egy szakmai tanácskozásnak, melynek középpontjába a tehetségpontok kialakítása mellett nagy hangsúlyt kapott a tehetséggondozási lehetőségek számbavétele a szakképzésben.

 

A mentorok külön tájékoztatást kaptak a tehetséggondozás lehetőségeiről a szakképzésben.

 

a szerző a Baptista Tehetségsegítő Tanács társelnöke

 

Az írás a Magyar Tehetséggondozó Társaság kiadványában,

a Tehetség 2016/1. számában jelent meg.

 

Szenczy
Sándor

"Lépj ki a csónakból!"


szenczy.hu
ESEMÉNYNAPTÁR
KÖVETKEZŐ ESEMÉNYEK

Advent IV. vasárnapja

22.
DEC.

Téli szünet

23.
DEC.

NETFIT mérés

06.
JAN.

Sítábor külön terv szerint

06.
JAN.
ESEMÉNYNAPTÁR
Az alábbi naptárban tudja kiválasztani egy adott naphoz tartozó eseményt. A hónapok között a nyilak segítségével tud lépkedni.
ÖSSZES ESEMÉNY

INTÉZMÉNYEINK

ELÉRHETŐSÉGEK

BAPTISTA NEVELÉS - OKTATÁS

1143 Budapest, Hungária krt. 69.

Telefon: +36 1 381 0537
Fax: +36 1 381 0536

E-mail: fenntarto kukac baptistaoktatas pont hu

Web: www.baptistaoktatas.hu

© 2023 BAPTISTA SZERETETSZOLGÁLAT   |   ADATVÉDELEM
DESIGN és FEJLESZTÉS: RELATIVE