TÖBB MINT ISKOLA!
Bejelentkezés
?
BELÉPÉS

A velencei diákok is megküzdöttek országos bajnoki címért

2019. 04. 30. 12:18 | HÍREK

És ez még nem minden! Hiszen a 14 éves korosztályban elért csapatgyőzelem mellett, a 10 évesek versenyében is érmet szereztek a baptista fiatalok.

 

Hajdúböszörményben zajlott a rapid korosztályos magyar bajnokság, ahol előbb az egyéni, majd a csapatversenyekre került sor.

Az egyéni versenyen Balogh Bori (edző: Fekete Albert) megnyerte a L8 korcsoportot és országos bajnok lett, Demeter Dorina pedig a legnépesebb lánymezőnyben (L14) szerzett ezüstérmet. A fiúk között Kerekes János - a diákolimpiai szereplését is felülmúlva - bronzéremmel zárta a versenyt. További értékes helyezés volt Könyves Álmosé aki a nagyon erős F12 mezőnyben a korcsoport fiataljaként 4. lett, valamint Lukács Anna aki az L16 csoportban szintén 4. helyezettként zárta az egyéni versenyt.

A csapatversenyre ezt követően került sor, mintegy bemelegítésül szolgált erre az egyéni bajnokság, hiszen az egyesületekben folyó nevelő munkát, annak eredményességét a csapatverseny demonstrálja leginkább. Minden egyesület 4-4 táblát állít ki a 10-14-18 éves korosztályban, a baptista sakkiskola lévén, hogy 2014-ben alakult fiatal csapat, így a 10 és a 14 évesek versenyében vett részt, az utóbbiban két csapattal is.

A bajnoki cím védőjeként ült asztalhoz a 1. Csíki Endre, 2. Demeter Dorina, 3. Bilku András, 4. Könyves Álmos összeállítású Baptista "A" csapat. Bár a végeredmény nagy fölényről árulkodik, hiszen minden ellenfelét legyőzve, 2,5 pontos előnnyel zárt a csapat, ám a döntő csatákban voltak izgalmas pillanataink, például a nagy rivális Kőbánya ellen 1-0-ás hátrányból - kiváló sporterényeket csillogtatva - fordítani volt képes (és kénytelen) a bajnok gárda.

Csíki Endre (6 pont) az éltáblán kiválóan helytállt és vezette a csapatot a rangadókon, a csapat legjobb pontszerzőjeként 100%-os eredménnyel természetesen tábladíjas lett. Demeter Dorina (5 pont) stabil kiegyensúlyozott teljesítményt nyújtott, a magas tábla ellenére biztos pont volt minden mérkőzésen, szintén tábladíjat is nyert. Bilku András csalódott volt az egyéni verseny miatt és ez rányomta a bélyegét a csapatversenyére is, a végére rettenetesen elfáradt, de a tőle megszokott lelkes és ötletes játékot mutatott, 3,5 ponttal segítette a csapatot. Könyves Álmos (5,5) kiváló sportemberként küzdött, lelkesedése és fegyelmezett játéka nagy fegyvertény volt minden rangadón. A negyedik táblán eredményével tábladíjat nyert.

A "B" csapatunk meglepetésre az oklveles 6. helyezéssel mutatkozott be a 14 éves korosztályban. Az éltáblán a 11 éves Bodrogi Bendegúz példamutató komolysággal és eredményesen vezette a csapatot, 4 ponttal járult hozzá a megszerzett 15 ponthoz. A Buri testvérek a 2-3 táblán ültek asztalhoz, Kata 3,5 Petra 4 pontot szerzett és ezenfelül minden játszmában harcosan küzdöttek a csapatért. Mindketten bíztatóan szerepeltek az egyéni versenyen is. Balogh Eszter a negyedik táblán az ellenfelekkel összehasonlítva jóval tapasztalanabb versenyzőként kiváló teljesítményt nyújtott 3,5 ponttal segítette a csapatot.

Nagy várakozással voltunk a 10 éves korcsoportban indított 1.Kerekes László 2.Ónodi Miklós 3.Balogh Bori 4.Molnár Dalma Réka 5. Kerekes János csapattal, hiszen mindegyikük nagyon tehetséges kis fiatal, de csapatban még tapasztalatlanok, így hát kíváncsiak voltunk, hogy mire képesek a jövő reménységei.

Kerekes Lacika az éltáblán nagyon kemény feladatot kapott, hiszen erős és tapasztalt ellenfelekkel szemben kellett helytállnia. Minden játszmában kitartó és türelmes játékot mutatott, az időbeosztásban is fejlődött, nem voltak nagy időhátrányai és mindenkit kemény küzdelemre kényszerített. A végjátékokban dőltek el a játszmái, ezen a területen még erősödnünk kell, de 1,5 pontjánál sokkal több volt a játékában, nagy reményeket fűzök a fejlődéséhez. Ónodi Miki 4 ponttal és jó játékkal mutatkozott be a csapatba, tehetséges és ötletes sakkot játszik, sokat erősödtünk vele. A 3. táblán Balogh Bori és Molnár Dalma Réka váltották egymást és mindketten sikeresen debütáltak, megmutatták tehetségüket. A nyerő emberünk Kerekes Jánoslett a negyedik táblán, aki 6/6 eredménnyel "farmotorként" tolta a csapatot előre az ezüstéremig.

A kiváló eredményre büszkék vagyunk, gratulálok az edzőknek, Taskovits Istvánnak (Tasi bácsinak), Szabó Bencének, Fekete Albertnek és köszönöm valamennyi szülőnek a segítséget és bizalmat!

Szurkolunk legnagyobb támogatónk, Szenczy Sándor úrnak a felépüléséhez és Neki ajánljuk eredményünket!

 

 

Molnár Béla

 

Szenczy
Sándor

"Lépj ki a csónakból!"


szenczy.hu
ESEMÉNYNAPTÁR
KÖVETKEZŐ ESEMÉNYEK

Advent IV. vasárnapja

22.
DEC.

Téli szünet

23.
DEC.

NETFIT mérés

06.
JAN.

Sítábor külön terv szerint

06.
JAN.
ESEMÉNYNAPTÁR
Az alábbi naptárban tudja kiválasztani egy adott naphoz tartozó eseményt. A hónapok között a nyilak segítségével tud lépkedni.
ÖSSZES ESEMÉNY

INTÉZMÉNYEINK

ELÉRHETŐSÉGEK

BAPTISTA NEVELÉS - OKTATÁS

1143 Budapest, Hungária krt. 69.

Telefon: +36 1 381 0537
Fax: +36 1 381 0536

E-mail: fenntarto kukac baptistaoktatas pont hu

Web: www.baptistaoktatas.hu

© 2023 BAPTISTA SZERETETSZOLGÁLAT   |   ADATVÉDELEM
DESIGN és FEJLESZTÉS: RELATIVE