Az Illéssy Sándor Technikum és Szakképző Iskola – alapítási nevén: 625. Számú Ipari Szakmunkásképző Intézet – 2025-ben ünnepeli működésének 55. évét. A 2020-ban félévszázados iskola fennállásának méltó megünneplését – legnagyobb sajnálatunkra – a Covid-járvány és a pandémiás időszak nem tette lehetővé, ezért kivárva azt, hogy mindenből ötöst kaphassunk, az 55. sorszámú tanévünket és a 2025-ös esztendőt évfordulós ünnepi évnek nyilvánítottuk. Gazdag programot állítottunk össze, amelynek egyik kiemelkedő eseménye volt a kisújszállási Városháza Dísztermében 2025. március 14-én megnyitott kiállítás és megrendezett emlékkonferencia.
Az iskolában nagyon büszkék vagyunk névadónk, Illéssy Sándor példás életútjára, de tágabban az Illéssy-családra is, ezért adta magát a lehetőség, hogy a kiállításhoz – jeles kutatók és helytörténészek bevonásával egy tudományos emlékkonferenciát is szervezzünk.
Rendezvényünk a Városháza folyosóján a Nagykunkapitányok emléktáblájának felavatásával kezdődött. Az aranybetűs márványtáblát Szűcs Tamás polgármester és Illéssy Ádám emeritus nagykunkapitány leplezte le.
Toldi Attila főigazgató köszöntője után Keserűné Ébner Tünde tanárnő szavalata hangzott el(Vörösmarty Mihály: Honszeretet).
Az ünnepségen Farkas Noémi technikustanuló szép iskolai emléklapot és jutalomkönyvet vehetett át a Kunszövetség esszéíró pályázatán elért első helyezéséért. Pályamunkájának címe: A honvédelemtől a városvezetésig – Illéssy Sándor életpályája. Felkészülését Perneki Adél tanárnő segítette.
Szűcs Tamás polgármester születésnapi ünnepi köszöntőjében méltatta az Illéssy-iskolát és jogelődjét, kiemelve, hogy mennyire hasznos és értékes intézménye vagyunk a városnak, ahol összetartó, kiváló szakmaiságú és jókedvű közösség dolgozik. Ennek elismeréseként egy nagyon szép emlékplakettet kaptunk.
Toldi Attila főigazgató a következő gondolatokkal vette át az ajándékot: „Köszönöm, hogy városunk vezetése és képviselő-testülete ezzel a gyönyörű emlékplakettel megajándékozott bennünket, elismerve elődeink és a mostani dolgozói közösségünk munkáját. Ígéretet teszek arra, hogy közösségünkre – az iskola falain és alaprendeltetésén is túlmutatóan – számíthatnak a város polgárai. Olyan erőket, tudást, akaratot és szorgalmat birtoklunk, amely javára válik szűkebb és tágabb környezetünknek egyaránt.”
Majd elkezdődött a tudományos emlékkonferencia.
Először Dr. Pintér Zoltán Árpád PhD. történész mutatta be a legnemzetközibb magyar huszárt, Fabriczy Kováts Mihályt. Gazdag képanyaggal színesített előadásában felbukkant egy Illéssy Istvánról szóló újdonság bemutatása is.
Dr. Ducza Lajos helytörténész a közérthető tudomány nyelvén mutatta be az Illéssy-család történelemformáló szerepét a Nagykunságban, illetve azon túlmutatóan is. Előadásában tetteikben élővé varázsolta a kiállítás tablóin látható Illéssyeket.
Dr. Bartha Júlia PhD. néprajzkutatóval egy képzeletbeli helikopteren köröztünk egy különleges redemptus porta felett. Illéssy János 19. század közepén kialakított angolkertjét sikeresen elevenítette meg számunkra a téma kutatója és leírója. Szinte éreztük a sok növény és virág illatát.
Három kitűnő előadással megismerkedtünk a Nagykunság és benne Kisújszállás történelmének egy-egy szeletével. Ezt követően iskolánk névadójának ükunokája, Illéssy Ádám mutatta be és mesélt számunkra a Díszteremben lévő kiállításról, a portrékról és relikviákról, amelyet igen nagy számú közönség tekintett meg.
A főigazgatói zárszóban Toldi Attila kívánt az 55 éves iskolának még sok-sok boldog évfordulót, eredményes tanévet, szorgalmas diákokat. „Megköszönöm valamennyi volt dolgozónknak, hogy munkájukkal megőrizték az iskolát, amelyet mi, mai pedagógusok továbbadhatunk az utánunk jövő nemzedékeknek. És megköszönöm a 42 éven át intézményfenntartó önkormányzatnak, valamint a 13. esztendeje működtető és továbbfejlesztő Baptista Szeretetszolgálatnak is felelősségteljes, a mindenkori iskolaközösséget támogató munkáját. Isten gazdag áldása legyen iskolánkon!”
Toldi Attila főigazgató
BAPTISTA NEVELÉS - OKTATÁS
1143 Budapest, Hungária krt. 69.
Telefon: +36 1 381 0537
Fax: +36 1 381 0536