TÖBB MINT ISKOLA!
Bejelentkezés
?
BELÉPÉS

Baptista Inklúziós Akadémia

2015. 10. 08. 13:46 | HÍREK

A társadalmi szintű elfogadáshoz, vagyis a szociálisan érzékeny társadalomhoz az inkluzív nevelésen keresztül vezet az út, ami valójában a másság, az eltérő értékek megismerésében és azok akceptálásában gyökerezik.

Ennek jegyében gyűltek össze a baptista iskolák pedagógusai a kőbányai Pannonhalmi Béla Baptista Általános Iskola szervezésében megvalósuló Baptista Inklúziós Akadémia elnevezésű egy hetes szakmai együttgondolkodáson. 120 pedagógus, gyógypedagógus, óvodapedagógus érkezett a nyári szünet utolsó hetében Budapestre az ország minden tájáról, hogy szellemiségükben, szakmai munkájukban töltekezhessenek..

A szervező iskola, illetve külső szakemberek közreműködésével, valamint az akadémiai hét témacsoportjai segítségével járhatták körbe az érdeklődők – elméletben, gyakorlatban, saját élmények útján – a gyermeki „jelenséget” testi, lelki, pedagógiai, gyógypedagógiai szempontból.

E témacsoportok a következőek voltak:

  • Középpontban a gyermek
  • Inkluzív iskola
  • Pannonhalmi Béla Baptista Általános Iskola mindennapjai
  • Az adaptív tanulásszervezés
  • Mozgásterápiák (Alapozó terápia, Szenzoros integrációs terápia)
  • Művészeti terápia
  • Zeneterápia
  • Részképesség fejlesztés
  • Autizmus spektrum zavar
  • Szabad tanulásos módszer
  • Terápiás úszás
  • SNI – Tehetséggondozás

E rendezvény a TÁMOP-3.1.17-15-2015-0009 „Hátránykompenzáció, tehetséggondozás és hálózatépítés a Baptista Szeretetszolgálat EJSZ köznevelési intézményeiben” pályázat keretein belül valósulhatott meg.

„A bölcs tanítás az élet kezdete.” (Pb.13:14.) – Az ősi bibliai igazság ma is érvényes, és óriási felelősséget hordoz magában. A „bölcs tanítás” egyik alappillére az, hogy a baptista iskolák az idejáró gyermekeknek és felnőtteknek is kellemes miliőt és fejlődési lehetőséget biztosítsanak.

A befogadó attitűd rajtunk áll, -  hiszen „Teljesen normális, hogy különbözőek vagyunk” -  ahogy az is, hogy általa, együtt milyen „életet”, milyen világot építünk. 

Tatai Erika

igazgató

Képtalálat a következőre: „Széchenyi 2020”

Szenczy
Sándor

"Lépj ki a csónakból!"


szenczy.hu
ESEMÉNYNAPTÁR
KÖVETKEZŐ ESEMÉNYEK

Advent IV. vasárnapja

22.
DEC.

Téli szünet

23.
DEC.

NETFIT mérés

06.
JAN.

Sítábor külön terv szerint

06.
JAN.
ESEMÉNYNAPTÁR
Az alábbi naptárban tudja kiválasztani egy adott naphoz tartozó eseményt. A hónapok között a nyilak segítségével tud lépkedni.
ÖSSZES ESEMÉNY

INTÉZMÉNYEINK

ELÉRHETŐSÉGEK

BAPTISTA NEVELÉS - OKTATÁS

1143 Budapest, Hungária krt. 69.

Telefon: +36 1 381 0537
Fax: +36 1 381 0536

E-mail: fenntarto kukac baptistaoktatas pont hu

Web: www.baptistaoktatas.hu

© 2023 BAPTISTA SZERETETSZOLGÁLAT   |   ADATVÉDELEM
DESIGN és FEJLESZTÉS: RELATIVE