TÖBB MINT ISKOLA!
Bejelentkezés
?
BELÉPÉS

Beszámoló a lengyelországi kirándulásról

2019. 11. 13. 17:09 | HÍREK

A Waclaw Felczak alapítványhoz benyújtott és Baracs Nóra tanárnő által megnyert pályázatnak köszönhetően a pécsi Széchenyi István Gimnázium 12.B osztálya egy négynapos lengyelországi úton vehetett részt 2019. október 19-22 között.

 

A 17 főhöz 3-an az egyik tizenegyedik osztályból csatlakoztak, így lettünk meg 20-an, valamint négy kísérő jött velünk: Dobosné Hortobágyi Erika és Káplán Krisztina tanárnők, Kutas József igazgató úr, és Szakács Lászlóné gazdasági igazgatónő. Sajnálatos balesete miatt Baracs tanárnő nem tudott részt venni a kiránduláson.

Első nap a hajnali órákban indultunk, délután 4-re értünk szállásunkhoz, a háromcsillagos Gal Hotelbe, ami Tarnówban található. Felkerestük Bem József tábornok emlékhelyeit, szülőházát, szobrát, oszlopokon nyugvó szarkofágját. Este egy jó hangulatú étteremben finom vacsorát kaptunk, majd esti városnéző sétával visszamentünk a szállásra.

Másnap a svédasztalos reggeli után újra buszra szálltunk, Wieliczka felé vettük az irányt. Wieliczka egy sóbánya, ami ma a világörökség (UNESCO) része. Lengyel származású, de magyarul szinte tökéletesen beszélő idegenvezetőnk volt, aki 2 órán keresztül kalauzolt minket a kb. 3 km hosszú földalatti turistaúton. Maga a bánya 327 méter mély, mi 130 m mélyre mentünk le. Érdekes volt látni a sóból kifaragott szobrokat, mint például Árpád-házi Szent Kingát, Kopernikuszt, II. János Pál pápát megjelenítőket. A bánya legnagyobb attrakcióját a világ legnagyobb földalatti temploma, a Szent-Kinga kápolna jelentette. A sóbánya után Krakkóba utaztunk, ott is először elfoglaltuk a szállást. A Premium Hostel 2-3-4 ágyas szobáiban kényelmesen elfértünk, fiatalos és városközponthoz közeli szálló volt, ahol a maradék két éjszakát eltöltöttük. A lepakolás után a Jagelló Egyetem legrégebbi épületét, a Collegium Maiust, illetve Krakkó 200*200 méteres főterét, a Rinek Glównyt látogattuk meg. A hatalmas tér tele volt emberekkel, éttermekkel és boltokkal. A Mária-templom és a nevezetes Posztócsarnok is itt található. Este a Bazylin étteremben vacsoráztunk, ahol tradicionális lengyel ételeket kóstoltunk. Végül elsétáltunk az egykori zsidónegyedbe, a Kazimierzbe, ahol a Schindler listája című film egy részét is forgatták.

A következő nap reggeli után a királyi vár következett a Wawel-dombon. A katedrálisban megemlékeztünk Báthory István fejedelemről. A magas várfalról a kanyargó Visztulában gyönyörködhettünk, majd a ragyogó napsütésben hosszú sétát tettünk a partján. Bejártuk a város egykori gettójának utcáit, tereit, ahol megérinthettek bennünket a 2. világháború elborzasztó tettei. Természetesen városi sétánkból Schindler gyárát sem hagyhattuk ki, hiszen a film egyik legfontosabb helyszíne. Az épület bejáratánál a gyáros által megmentett zsidók arcképei vannak kiállítva. Még azon a napon elutaztunk a Krakkótól 60km-re lévő Auschwitzba, amit a legtöbben nagy izgalommal vártunk. Megrázó volt látni a vasutat, a krematóriumok és gázkamrák maradványait, és a barakkokat.

Este szintén a Bazylin étteremben vacsoráztunk.

Az utolsó nap reggel Zakopane városát jártuk be, alpesi hangulata mindenkinek tetszett. Útravalónak kaptunk egy-egy lengyel fánkot, majd hazaindultunk. Késő estére érkeztünk Pécsre, épségben.

Összességében nagyon jó hangulatban és élményekben gazdagon telt a kirándulás. Örültünk az utazás lehetőségének.

Csery Tamás 12.B

 

Facebookra feltöltött albumjaink, a kirándulási helyszínekről a következő linkeken megtekinthetőek:

Wieliczka

Tarnów
Krakkó, Rynek Glówy, Kazimierz, Wawel, Visztula part, az a városr
Krakkó Jagelló Egyetem, Collegium Maius
Auscwitz-Birkenau

 

Szenczy
Sándor

"Lépj ki a csónakból!"


szenczy.hu
ESEMÉNYNAPTÁR
KÖVETKEZŐ ESEMÉNYEK

Advent IV. vasárnapja

22.
DEC.

Téli szünet

23.
DEC.

NETFIT mérés

06.
JAN.

Sítábor külön terv szerint

06.
JAN.
ESEMÉNYNAPTÁR
Az alábbi naptárban tudja kiválasztani egy adott naphoz tartozó eseményt. A hónapok között a nyilak segítségével tud lépkedni.
ÖSSZES ESEMÉNY

INTÉZMÉNYEINK

ELÉRHETŐSÉGEK

BAPTISTA NEVELÉS - OKTATÁS

1143 Budapest, Hungária krt. 69.

Telefon: +36 1 381 0537
Fax: +36 1 381 0536

E-mail: fenntarto kukac baptistaoktatas pont hu

Web: www.baptistaoktatas.hu

© 2023 BAPTISTA SZERETETSZOLGÁLAT   |   ADATVÉDELEM
DESIGN és FEJLESZTÉS: RELATIVE