A seregélyesi Hétszínvirág Baptista Óvodában és Bölcsődében hagyományosan a Galiba-héttel emlékeznek meg Szent Márton legendájáról. A hét ünnepélyes lezárásaként, a Baptista Művészeti Napok programjához kapcsolódva különleges előadással lepték meg az óvodásokat és a meghívott vendégeket az óvoda tornatermében. A „Zenés játék Márton püspökről” című műsorral idézték fel fel Szent Márton megható legendáját, melyet a Süni Dráma Stúdió lelkes és tehetséges gyermekei adták elő.
A rendezvényt Kovács Dániel baptista lelkész áldotta meg, szeretetteljes gondolatai megalapozták az esemény bensőséges hangulatát. Az előadás zenei részét Maksai Attila református tiszteletes, valamint az óvoda ének munkaközössége kísérte énekszóval. A gyermekek örömmel, átéléssel adták elő a történetet, a műsor csúcspontja a közös éneklés volt: a szereplők és a közönség együtt zengték a dalokat. A jelenlévők számára felejthetetlen, megható pillanatokat hozott ez a közös záróének, mely tovább erősítette az összetartozás érzését.
Köszönet illeti mindazokat, akik hozzájárultak a program méltóságához és sikeréhez: Kovács Dánielt, Maksai Attilát, a Szülői Munkaközösség képviselőit, valamint Szászi Bélánét és Kovács Andreát, akik jelenlétükkel és támogatásukkal tovább emelték a rendezvény fényét.
A nap nemcsak a Galiba-hét méltó lezárása volt, hanem egyben szép példája annak is, hogyan válik a közös ünneplés élménnyé gyermekek, pedagógusok, szülők és lelkipásztorok számára egyaránt.

BAPTISTA NEVELÉS - OKTATÁS
1143 Budapest, Hungária krt. 69.
Telefon: +36 1 381 0537
Fax: +36 1 381 0536