TÖBB MINT ISKOLA!
Bejelentkezés
?
BELÉPÉS

Indulj el egy úton: nagyszabású vetélkedő és verseny

2019. 05. 03. 19:22 | HÍREK

Bizonyosan az ország egyik legrangosabb és legizgalmasabb ifjúsági természetjáró vetélkedője az, aminek „Indulj el egy úton” címmel évről évre a Seregélyesi Baptista Általános Iskola ad otthont.

Az oktatási intézménybe idén is összesen mintegy háromszáz vendég érkezett a Felvidékről, Erdélyből és az anyaország szinte minden részéről. Az ötvenöt csapatnak elméleti és gyakorlati feladatokkal egyformán meg kellett küzdenie április 26-án, pénteken. A kérdéseket elsősorban a földrajzról, a geológiáról, a természetjárásról, a környezetvédelemről, a hegymászásról és a magyarországi Kék túra útvonaláról fogalmazták meg a diákoknak. Különlegessége volt a kihívásnak, hogy a délelőtti tizennégy állomás után a délutáni huszonhét, különböző nehézségi fokozatú, ezért eltérő pontozású feladat végrehajtása közül a csapatok maguk választhattak: az összes állomást ugyanis lehetetlen volt végig járni. Sajtos József igazgató és versenyrendező, valamint az őt segítő pedagógusok munkáját neves szakemberek segítették, közöttük már évek óta ott van, s idén is ott volt a legendás hegymászó, Kollár Lajos is.

 

Sajtos József igazgató beszámolója a versenyről:


Beszámoló

 „Indulj el egy úton…”

Természetismereti turisztikai vetélkedő

Kalandok az Országos Kéktúra útvonalán

 

2018/2019-es tanév

 

A verseny kiírója: Seregélyesi Baptista Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola

                             

A verseny támogatói és együttműködő partnerei:

                                   Baptista Szeretetszolgálat Egyházi Jogi Személy

                                   Magyar Természetjáró Szövetség

                                   Turista Magazin

                                   Galyatető Turistacentrum

                                   kektura.hu

                                   termeszetjaro.hu

                                   Pilisi Parkerdő Zrt

                                   „Magyarok a világ nyolcezresein” csapata

                                   „Hazajáró” televíziós műsor csapata

                                   EKE Kolozsvár 1891

                                   Duna-Ipoly Nemzeti Park Igazgatóság

                                   Kiss Péter és családja

                                   Seregélyes Nagyközség Önkormányzata

                                   Seregélyesi Általános Iskola Alapítványa

                                   Pelikán-ház Erdei Iskola

 

A vetélkedő időpontja:

-        Levelezős forduló: 2018. december 17.– 2019. március 12.

-        Döntő: 2018. április 26. Seregélyes

 

  A verseny témája:

-        Országos Kéktúra /természeti, történelmi, néprajzi, turisztikai érdekességek, látnivalók/

-        Duna-Ipoly Nemzeti Park természeti, történelmi, néprajzi, turisztikai értékei

-        Erdély turisztikai értékei

-        Magyar Turizmus története: Erdély, Erdélyi Kárpát Egyesület

-        „Hegyek szerepe az ember életében” gondolatkör

-        Aktív természetjárás, túrázás

     

A verseny célja:

-        Megismertetni a diákokat az Országos Kéktúra útvonalával, látnivalóival.

-        Feladatok segítségével végigjárni, megismertetni a Kéktúra által érintett tájakat.

-        Bemutatni a Duna-Ipoly Nemzeti Park Igazgatóság értékeit.

-        Bemutatni Erdély természeti adottságait, turisztikai célpontjait.

-        Felhívni a figyelmet hazánk rejtett kincseire.

-        Természetismereti, történelmi, néprajzi ismeretterjesztés.

-        A magyar turizmus és hegymászás történetének, eredményeinek megismertetése.

-        Az aktív természetjárás népszerűsítése.

 

A verseny szerkezete:

-        3 írásbeli /levelezős/ forduló

-        1 elméleti, gyakorlati forduló /döntő/. A döntőbe kategóriánként a 11-11 legmagasabb pontszámot elért csapatot hívtuk meg, valamint kategóriánként a 3-3 legmagasabb pontszámot elérő határon túli csapatot. (Holtverseny esetén az azonos pontszámú csapatokat.)

A vetélkedő lebonyolítása

   A levelezős fordulók, valamint a döntő feladatait „családi vállalkozásban” készítettük el. A feladatlapokat a tantestület javította. Az adminisztrációs feladatokat, a kiállításokat, és minden egyéb járulékos munkákat családom, iskolánk dolgozói és aktív szülők végezték. Az elektronikus felület kezelésében az MTSZ nyújtott segítséget.

 

A verseny feladatköre a 2018/2019-es tanévben:

-        Budai-hegység, Pilis, Gerecse, Vértes kéktúra útvonala, természeti, történelmi, néprajzi, turisztikai értékei.

-        Duna-Ipoly Nemzeti Park

-        Erdély

-        A magyar turizmus története, EKE.

-        A magyar hegymászás története, eredményei, nagy alakjai.

 

A feladatok jellege: Főleg logikára épülő játékos feladatok megoldásával új ismeretek nyújtása a versenyzők részére.

 

Célcsoport:

-        Általános iskola 3-8. évfolyam. A versenyt 3 kategóriában hirdetjük: 3-4. évfolyam,

      5-6. évfolyam, 7-8. évfolyam. A versenyre 4 fős csapatok jelentkezését vártuk.

 

Résztvevők:

 

kategória

korosztály

Csapatok száma

„A” kategória

3-4. évfolyam

50 csapat

„B” kategória

5-6. évfolyam

74 csapat

„C” kategória

7-8. évfolyam

45 csapat

Seregélyes SA,SB, SC,

3-8. osztály

16 csapat

 

Összesen mintegy 185 csapata szállt versenybe, ebből közel 40 csapat a határon túlról küldte a megoldásokat. (Erdélyből és a Partium területéről, Felvidékről, Kárpátaljáról)

A versenyben a seregélyesi csapatokat külön jelöltük, mivel iskolánk diákjai külön kategóriában indultak.

 

Döntőbe jutott csapatok:

A döntőbe kategóriánként 11-11 hazai, valamint 3-3 határon túli csapatot hívtunk meg. Vidékről így 35 csapat vett részt a döntőn, határon túlról 9, Seregélyesről 10 csapat versenyzett. Mindent összevetve 2019. április 26-án 54 csapat mérte össze a tudását.

Döntő programja:

 

időpont

program

helyszín

8.00 – 8.50

Regisztráció

Általános Iskola

9.00 – 9.20

Megnyitó

Művelődési Ház

9.20 – 9.40

Gyakorlati tudnivalók ismertetése

Művelődési Ház

10.00 – 12.15.

Írásbeli forduló

Általános Iskola

11.45 – 13.15

Ebéd

Humanitárius Vendéglő

13.15 – 13.45

„Hazajáró” pillanatok

Művelődési Ház

13.45 – 15.15

Interaktív játékos forduló

Általános Iskola

15.15 – 16.00

Uzsonna

Művelődési Ház

16.00 – 16.45

„Fújd fel dudás a dudádat” népzenei koncert a Kákics zenekarral

Művelődési Ház

16.45 – 17.30

Eredményhirdetés

Művelődési Ház

 

A délelőtt folyamán az alsós csapatok 11, míg a felsős csapatok 14 feladatot oldottak meg. Erre a kisebbeknek 100, a nagyobbaknak 135 perc állt rendelkezésükre. Az ebédet követően a Hazajáró csapata tartott egy rövid vetítést, előadást, mely megalapozta a délutáni interaktív fordulót. A rendelkezésre álló 90 perc alatt 27 újabb feladat közül választhattak a gyerekek mérlegelve tudásukat, ismeretanyagukat, ügyességüket. A feladatok tartalmának és a begyűjthető pontszámok ismeretében a csapatok saját maguk választhatták ki, hogy mely állomásokat keresik fel. Az egyes feladathelyek megtalálásában térkép segítette a csapatokat. A stratégiai gondolkodás és a gyorsaság sokat számított.

A döntő 41 feladata a levelezős fordulók által feldolgozott témakörökkel volt kapcsolatban.

 

Az uzsonnát követően a Kákics zenekar adott egy nagysikerű népzenei koncertet a megfáradt diákoknak.

 

A kísérők szülők, pedagógusok a nap folyamán Futó János geológus vezetésével a Velencei-hegységben tettek egy földtani túrát.

 

Kiállítások:

A verseny ideje alatt több kiállítás is segítette a versenyzőket:

-        A Pro Vértes Alapítvány Viszló Levente Vértesben készült természetfotóit bocsátotta rendelkezésünkre.

-        Gyermekrajz kiállítás. A vetélkedő három fordulója alatt egy rajzos feladat is volt. A csapatoknak a Klastrompusztai kolostorrom kapcsán a kolostorok elképzelt világáról kellett rajzokat készíteniük, melyeket a Művelődési Házban állítottunk ki.

                                     

A kiállítások anyaga szerves részét képezte a délutáni interaktív fordulónak. 

                

A döntő eredménye:

 

3-4. évfolyam, vidéki iskolák

Pontszám

1.

Nagykovácsi Kék Lányok A45

Nagykovácsi Általános Iskola

227 pont

2.

Fürge Ürgék A41

Mindszentgodisai Általános Iskola

198 pont

3.

Négyen a Kéken A36

Hatvani Kossuth Lajos Általános Iskola, Hatvan

179 pont

5-6. évfolyam, vidéki iskolák

Pontszám

1.

Kék Túramacskák B43

Hatvani Kossuth Lajos Általános Iskola, Hatvan

254,5 pont

2.

Az Írott-kő királyai B 15

Andor Ilona Ének-Zenei Általános és Alapfokú Művészeti Baptista Iskola

252,5 pont

3.

Sündörgők B39

Széchenyi István Alapiskola és Óvoda, Felsőszeli, Szlovákia

219 pont

7-8. évfolyam, vidéki iskolák

Pontszám

1.

Nyerő Négyes C 29

Rumi Rajki István Általános Iskola, Rum

251,5 pont

2.

Hőscincérek C 46

Felsőgallai Széchenyi István Általános Iskola, Tatabánya

243 pont

3.

Ösvénykeresők C 42

Szentlőrinci Általános Iskola Bicsérdi általános Iskola Tagintézmény

241,5 pont

Legeredményesebb seregélyesi csapatok

Pontszám

1.

Észforgatók  SA2

Seregélyesi Baptista Általános Iskola és Alapfokú Művészeti iskola

222 pont

1.

Seregélyesi Sárkányok SB4

237 pont

1.

Kékharisnya SC2

323 pont

2.

Alhavasi Sütőtök SC5

322,5 pont

 

A verseny két kiemelkedő csapata a Kékharisnya és az Alhavasi Sütőtök. Mindkét csapat 7. osztályos diákokból áll. Csak Ők teljesítettek 300 pont fölött.  

 

Díjazás, támogatás:

 

Díjazásban az alábbi kategóriákban részesültek a csapatok és felkészítő tanáraik:

-        „A”, „B”, „C” kategória, valamint mindhárom kategóriában a seregélyesi csapatok 1., 2. és 3. helyezettjei.

-        Mindhárom kategóriában a legjobb határon túli csapat.

-        A fotópályázat 1. helyezett csapata.

-        Rajzos feladatot legjobban teljesítő csapatok.

-        „Kiss Péter Próba” (Túranapló) kategóriánként legjobb 3-3 csapata.

-        Ajánlás a „Hazajáró” csapata részére – legszínvonalasabb munka.

 

A vetélkedőn eredményesen szereplő csapatok a szponzorok és támogatók jóvoltából értékes jutalmakat kaptak.

A Magyar Természetjáró Szövetség közreműködésével több csapat tölthet el egy hosszú hétvégét félpanziós ellátással a Galyatetői Turista Centrumban. Minden döntőbe jutott diák kéktúrás hátizsákot, praktikus ajándékokat és Országos Kékkör Térképes Túrakalauzt is kapott. Több díjazott csapat Turista Magazin előfizetővé is vált. Mintegy 40 diák részt vehetett a Gerecse 10 teljesítménytúrán is.

A Fotópályázaton díjazott csapat Turista Magazin ajándékcsomagot kapott.

A Pilisi parkerdő Zrt. belépőkkel jutalmazott több csapatot.

A Duna-Ipoly Nemzeti Park tárgyjutalmat ajánlott fel.

Az EKE Kolozsvár 1891 várfalvai szállást ajánlotta fel három éjszakára.

A Hazajáró csapata DVD-ket, pólókat és egyéb tárgyjutalmat, a Magyarok a világ nyolcezresein csapata tárgyjutalmakat ajánlottak fel.

Az Önkormányzat ezen kívül a gerecsei túra útiköltségét és étkezési költséget vállalt magára.

Fenntartónk, a Baptista Szeretetszolgálat anyagi támogatást nyújtott a vetélkedő megszervezéséhez.

A fenti díjak mellett iskolánk túraatlaszokkal, természetismereti könyvekkel, térképekkel, pecsételő füzettel jutalmazta a díjazott csapatokat.

Határon túli csapatok:

      A határon túlról és a nagyobb távolságról érkező csapatokat a Művelődési Házban és a Pelikán-ház Erdei Iskolában láttuk vendégül, szállásoltuk el. Ezek a csapatok már csütörtökön este megérkeztek és többségük (menetjegyi okok miatt) vasárnap utazott el. Részükre teljes ellátást és programot is biztosítottunk, térítésmentesen.

 Szombaton a Magyar Természetjáró Szövetség és Seregélyes Önkormányzata jóvoltából a „Gerecse 50” teljesítménytúra10 km-es távján vehettek részt.

A vendéglátás lebonyolításában nagy segítségünkre volt iskolánk Szülői munkaközössége, valamint helyi és környékbéli vállalkozók is.

 

További terveink:

   Virtuális Kéktúránkat szeretnénk tovább folytatni. A következő tanévben a Bakony és a Balaton-felvidék tájait szeretnénk bebarangolni. Bízunk benne, hogy egyre több csapat csatlakozik vetélkedőnkhöz, s kedvet kapnak a valódi vándorláshoz, a Kéktúrához is!

   Szeretnénk az elmúlt négy év tapasztalatát, valamint a versenyben résztvevő csapatok felkészítő tanárai, illetve együttműködő partnereink véleményeit, ötleteit átgondolni, felhasználni a következő évi vetélkedő megszervezésénél.

Ezúton is szeretnénk megköszönni együttműködő partnereink, támogatóink pénzügyi, dologi és szakmai segítségét! Teljesítményünkkel, munkánkkal szeretnénk meghálálni a felénk irányuló bizalmat, az önzetlen segítséget. Köszönjük!

 

Szenczy
Sándor

"Lépj ki a csónakból!"


szenczy.hu
ESEMÉNYNAPTÁR
KÖVETKEZŐ ESEMÉNYEK

Szülői teadélután

04.
DEC.

Oktatótestületi értekezlet

04.
DEC.

Nyílt nap, beiskolázási tájékoztató

04.
DEC.

Szabó Balázs rendhagyó osztályfőnöki óra

04.
DEC.

VI. Iskolabemutató a leendő elsősöknek és szüleiknek - családi mikuláskupa

05.
DEC.

Mikulás

05.
DEC.
ESEMÉNYNAPTÁR
Az alábbi naptárban tudja kiválasztani egy adott naphoz tartozó eseményt. A hónapok között a nyilak segítségével tud lépkedni.
ÖSSZES ESEMÉNY

INTÉZMÉNYEINK

ELÉRHETŐSÉGEK

BAPTISTA NEVELÉS - OKTATÁS

1143 Budapest, Hungária krt. 69.

Telefon: +36 1 381 0537
Fax: +36 1 381 0536

E-mail: fenntarto kukac baptistaoktatas pont hu

Web: www.baptistaoktatas.hu

© 2023 BAPTISTA SZERETETSZOLGÁLAT   |   ADATVÉDELEM
DESIGN és FEJLESZTÉS: RELATIVE