Kinyíltak Isten ablakai - Riport a Majd Megnövök Óvodáról

2016. március 28., hétfő, 02:00

Szerző: Szijjártó Gabriella

AZ ORSZÁG ELSŐ cigány nemzetiségi óvodája több mint húsz éve működik Csepelen. Ki járhat a Majd Megnövök Óvodába? Bárki, aki rászoruló. Cigány és nem cigány gyerekek egyaránt. A szegénység ugyanis nincs tekintettel a hovatartozásra.

A Majd Megnövök Óvodában - Az ország első cigány nemzetiségi óvodája több mint húsz éve működik Csepelen
Fotó: Kállai Márton

Pipázó öreg lókupec. Muzsikus a hegedűjével. Bádogos a vállára vetett kannákkal. Vásározók a szekér mellett. Pár díszes népviseletben. Lecövekeltem a falra pingált alkotások, festmények és fotográfiák előtt – mind-mind a cigánykultúra gyönyörű életképei.

Aztán ismerős lesz egy dallam, régről: „Ha jó a kedved, üsd a tenyered…” Megyek a taps után. A nagycsoportosok körbeállva zúgják a gyerekdalt – magyarul, majd cigányul is.

– A cigány nemzetiségi óvodai oktatás annyit tesz, hogy minél több verset, mesét, mondókát, dalt tanítunk magyarul és cigányul is, ápoljuk mindkét kultúrát – mondja Jóni Tiborné vezető óvónő. – A cigány identitástudat megszilárdítása rendkívül fontos. Felkészítjük a kicsiket a kisebbségi létformára.

A kislányok piros kockás ruhát, a fiúk kék inget viselnek.

– Az egyenruhát még az édesanyám találta ki, praktikus okokból. Jól emlékezett arra, anno ő mennyire örült az iskolaköpenynek, ami elfedte a szegényes, szakadt ruháját. Télen csak kétnaponta járt iskolába, a testvérével felváltva, mert egy pár csizmán osztoztak – árulja el a Majd Megnövök Óvoda vezetője, Debre Krisztina. – Butaság, hogy ezáltal elvész a kicsik személyisége. Itt igenis szárnyal a személyiségük, csakhogy ehhez le kell vetkőzniük a szégyenérzetüket, lyukas zoknistul meg foltozott ruhástul.

Az átöltözés másik haszna az, hogy így, ha szükséges, napközben az ajándékba kapott gépekben kimoshatják és megszáríthatják a gyerekek ruháit, délután már tisztában adhatják haza a kicsiket. A szülők hiába viselik gondját és járatják tisztán a gyerekeiket, télen a néhány négyzetméteres, hűvös lakásokban nemigen tud rendesen megszáradni a kimosott holmi.

– Annak idején büntetésből kerültem ide – ismeri be őszintén a 38 éves Krisztina. – Érettségi után földrajz szakra akartam jelentkezni, de lekéstem a felvételiről, egy nappal később mentem el. Ezen a ponton az édesanyámnak elege lett a szeleburdiságomból, és a saját maga által létrehozott óvodába „rendelt” takarítónak-dajkánakmindenesnek, hogy tanuljak egy kis fegyelmet.

XXX

Az édesanyát Debre Istvánnénak hívják. A szegény cigány családból származású Magdi nem kevés küzdelem árán lett tanítónő. Iskola után ugyanúgy hazahordta az otthonába a hátrányos helyzetű cigány gyerekeket, ahogy annak idején őt is hazavitte a családjához a tanító nénije (aki egyébként egy budai úriasszony volt). Magdi számára ez lett a minta, nem cigány mérnök-tanár férje pedig a társa ebben. Megetették a kicsiket, tiszta ruhát adtak rájuk, levágták a hajukat, körmüket – aztán tanultak velük.

Csakhogy nap mint nap azzal szembesültek, hogy ezek a gyerekek cipelik magukkal az otthonról hozott hátrányaikat. Akik nem jártak óvodába, lemaradásuk miatt jobbára csak szenvednek az iskolában. Holott egy jól megalapozott óvodai előkészítéssel simán vennék az alsó tagozatos akadályokat. Ráadásul gyakorlattá vált, hogy a cigányok eleve kisegítőiskolába kerülnek.

Az 1993-ban létrehozott Kovács Zoltán Alapítvány a nagyrészt a rendszerváltás után munka nélkül maradt, szinte nyomorban élő cigány családok gyermekeinek óvodai nevelését vállalta – aztán idővel nem cigányokat is befogadtak, a szegénység ugyanis nincs tekintettel a hovatartozásra, mindenhol elkél a segítség.

Az alapítvány Magdi gyógypedagógus unokatestvérének nevét kapta, aki 33 évesen tragikus hirtelenséggel ment el. Az akkor negyvenes éveiben járó, megbecsült tanítónő otthagyta az iskolát, hogy feltegye az életét egykori közös álmukra.

Az ország első cigány nemzetiségi óvodája kezdetben még pályázatokat nyert, a minisztérium mintaként mutogatta, bővítésre-fejlesztésre biztatta őket. Aztán a források lassan elapadtak, a lehetőségek beszűkültek. Nemegyszer előfordult, hogy a gyerekek után kapott normatív támogatásból csak a rezsire és az étkezésre futotta, a dolgozók bérére hónapokig nem. Sokszor csak egy-egy segíteni akaró adományozó jó időben érkező támogatása oldotta meg a krízist.

XXX

– Amikor az édesanyám nyolc évvel ezelőtt nyugdíjba ment, átvettem tőle a stafétabotot. Ő addigra kicsit belefáradt már a folyamatos válságmenedzsmentbe, jól jött a frissebb erő – ránt vissza a jelenbe Krisztina.

Eredendően nem akart a cigányság sorsával foglalkozni, mert azt látta: édesanyja testvérei, a mélyszegénységből jött, első generációs cigány értelmiségiek közül többen csalódottak, megkeseredettek lettek az idealista terhek súlya alatt. Mégis újra és újra cigánytémákba botlott, előbb a Fókusz című tévéműsor riportereként, majd az oktatási minisztériumban a halmozottan hátrányos helyzetű gyerekek miniszteri biztosa mellett, és egy roma felzárkóztató program szóvivőjeként is.

Az óvoda állami támogatása és a költségek közti különbözetet Krisztina előbb a magánszféra támogatásával igyekezett leküzdeni. Addig kereste és győzködte a társadalmi felelősségvállalás terén elkötelezettnek tűnő cégeket, amíg néhány nagyvállalatnál igent mondtak kéréseire. Az E.On és a PwC például évek óta csapatmunkával, pénzzel és egyéb adományokkal is támogatja az óvodát.

És akkor végre kinyíltak Isten ablakai is! 2013 szeptembere óta a Baptista Szeretetszolgálat az óvoda fenntartója.

Most már anyagi biztonságban, kizárólag a gyerekekre koncentrálva működhetnek, úgy, hogy az oktatási szakemberek a szakmai támogatás mellett leveszik a vállukról a tengernyi adminisztrációs feladat terhét is. Lehetőségeket adnak, hogy fejlődhessenek.

– Az édesanyám kezdetben szinte lasszóval fogta a cigány gyerekeket, ha kellett, kiment értük a telepre, és lehordta a szülőket: hát nem értitek, hogy az utódaitoknak a tanulás az egyetlen esélye a jobb életre?!

Ma már nem kell győzködniük senkit, az óvoda folyamatosan „csúcsra járatva”, a maximum 60 fővel működik. Azt, aki ide akarja járatni a gyerekét, szívesen látják, ha van üres hely. Valójában a rászorultság az egyetlen „felvételi követelmény”, nem a származás. Minden ötödik gyerek nem cigány.

– Ha azt akarjuk, hogy este otthon tovább épüljön az, amit nappal itt felépítünk, akkor a gyerekeken kívül a szülőkkel is foglalkozni kell – erősíti meg Jóni Tiborné. Van, akinek gyereknevelési kérdésekben, másnak munkakeresési ügyekben segítenek. A legtöbb szülőnek sokat számít, hogy akár családi költségvetési ügyekben is kaphat tanácsot: hogyan kell beosztani a nagyon kevés pénzt, megtervezni a kiadásokat, előre főzni egy hétre, hogy a hónap közepén ne maradjanak pénz nélkül.

Krisztináék hisznek abban, hogy a személyes példamutatásnál nincs nagyobb erő. Ezért az óvodában dolgozók zöme: a takarítók, dadusok, konyhások, a gondnok, a műszakiak az idejáró gyerekek szülei, rokonai közül kerültek ki, sokuknak az óvoda az első munkahelye.

Farkas Angéla egyedül jött el Romániából, hogy Magyarországon próbáljon szerencsét. 2004 óta dolgozik az óvodában – eleinte takarított, a kicsiket tette tisztába, aztán OKJ-s dadusbizonyítványt szerzett –, férje közmunkás. Családjával itt él, Csepelen, egy szobakonyhás önkormányzati lakásban.

– Mindkét gyerekünk ide járt oviba. A nagyobbik 19 éves, szakácsnak készül. Kevin harmadik osztályos, nagyon jó tanuló. Egyetlen kitörési lehetőségük a tanulás, ezért hajtjuk keményen őket – mondja az édesanya elérzékenyülve, miközben fél szemét a játékokkal jól felszerelt udvaron rohangáló gyerekeken tartja. A színes kerítést az egyik vállalat csapatépítő tréning keretében mázolta le, és a műfű is ajándékként került ide.

– Amikor 23 évvel ezelőtt indult az óvoda, én mint pszichológus jártam a csepeli intézményeket. Emlékszem a kezdetekre, és jól látom most, milyen hatalmas a fejlődés – osztja meg tapasztalatait Bienerth Anna. – A szülők sokkal tudatosabbak, együttműködőbbek, az itt dolgozóknál pedig az érzelmi tölteten és a jobbító szándékon túl egyre hangsúlyosabb a szakmaiság.

Csütörtök délután táncoktatás – olvasom az egyik faliújságon. Az egyik népi táncos közmunkás tartja.

A folyosó falait tablók díszítik: fényképek az ünnepségekről, farsangról, sportvetélkedőről... A Baptista Szeretetszolgálat fenntartásában az óvoda biztos lábakon áll, ám mellette támogatóként működik tovább a Kovács Zoltán Alapítvány, és igyekszik forrást találni például szabadidős programokra, nyári táborra, cirkuszra, állatkertre. Minden egyébre, amire szükség lehet – a ruhától a karácsonyi ajándékokig.

Mi lesz ezekkel a gyerekekkel, ha kikerülnek ebből az óvó közegből?! Krisztina a Tanoda ajtajára mutat, lila tulipánok fölött a felirat: „Európa itt épül.” Édesanyja délutánonként visszavárja az egykori ovisokat, hogy iskola után együtt csinálják meg a leckét.

– A stabil óvodai alapozás és a Tanoda a mi vállalt küldetésünk – mondja Krisztina. – Utána pedig marad a kétséggel együtt a remény, hogy eleget tettünk...

SZIJJÁRTÓ GABRIELLA
RIPORTJA

KÁLLAI MÁRTON
FELVÉTELEI

Forrás: A cikk a Szabad Föld Online kiadásában jelent meg.