TÖBB MINT ISKOLA!
Bejelentkezés
?
BELÉPÉS

Farkas Gyula-napok Sárosdon

2023. 03. 24. 08:37 | HÍREK

A sárosdi születésű géniusz, Farkas Gyula tevékenysége előtt tisztelegnek iskolanapokkal a helyi alma materben. A Farkas Gyula Baptista Általános Iskola és Óvoda épülete, valamint remények szerint az ott dolgozók, tanulók és oda érkezők lelke ilyenkor kinél kevésbé, kinél jobban, de ünneplőbe öltözik. A programsorozat szerdán megnyitóval vette kezdetét.   

 

Kasosné Berkes Margit igazgató-helyettes köszöntőjében elmondta: ezekben a napokban közel annyi vendéget üdvözölhetnek, mint amennyi a sárosdi tanulók létszáma: mintegy háromszáz gyermeknek igyekeznek felejthetetlenné, élményt adóvá, színessé tenni az események sorát. Ennek érdekében lesz kórustalálkozó, pályaorientációs program, szavaló- és sportverseny, természettudományos megmérettetés, ezekre pedig érkeznek a fővárosból, Székesfehérvárról, Kálozról, Lepsényből, Polgárdiból, Sárkeresztúrról és Seregélyesről is. Sajnos a határon túli testvériskola, a kolozsvári Báthory István Elméleti Líceum diákjai és pedagógusai ismét hiányoznak: két évig a járvány, idén a gazdasági helyzet nem teszi lehetővé számukra a részvételt, a személyes találkozást.

Kasosné Berkes Margit hangsúlyozta: Farkas Gyula matematikus, fizikus, tanszékvezető rendkívüli egyetemi tanár személye „legyen példa a gyermekeink előtt, hiszen egy kis település szülötte mert nagyot álmodni, hatalmas kitartással, akarattal, szorgalommal gyarapította tudását és vált világhírű tudóssá, géniusszá!”

Miután a sárosdi gyerekek műsorát hallgathatták és csodálhatták a résztvevők, Boór Ferenc, a Fejér Szövetség elnöke, műegyetemi tudományos munkatárs beszélt a Farkas Gyula-napok keretében megnyitott kiállításról, a magyar tudományos élet nagyságairól, a magyarság múltjáról és legjobb erényeiről. A Pálfi György Tudománytörténeti Vándorkiállítás – amely a Magyarországon született tudós elmék világraszóló eredményeit mutatja be – mintegy 330 személyt és azok alkotásait ismerteti meg nyolcvan tablón. A tárlat legújabb, immár tizennyolcadik Fejér vármegyei állomása lett Sárosd.

Pálfi György egyik kimagasló eredménye a gödöllői, a Széchenyi István Egyetem kezelésébe tartozó híres Mezőgazdasági Eszköz- és Gépfejlődéstörténeti Szakmúzeum létrehozása. Már nyugalmazott egyetemi tanárként bővítette ismereteit a magyarországi származású tudósok világraszóló találmányairól és eredményeiről, és alkotta meg lépésről-lépésre kiállítását. Ám hivatástudata tovább hajtotta, ezért nem csupán létrehozta a bemutatót, de nagyon sok általános, közép- és felsőfokú iskolában, múzeumban és művelődési központban, belföldön és külföldön egyaránt szervezte évről-évre a megnyitókat, tartott a magyar géniuszok tiszteletére több tucat emlékezetes és lebilincselő előadást.

A sárosdi alkalmon Spisák Szilvia magyar-történelem szakos tanár hosszan és részletesen szólt azokról a tudósokról, akikre méltán lehetünk büszkék, az értékes tárlatot ő is nyomatékosan a diákok és minden érkező figyelmébe ajánlotta, majd Varjú Mihály jegyző beszélt. A település nevében kijelentette: az önkormányzat bár nem fenntartó, sokrétű módon támogatja, mert sajátjának tekinti az intézményt, hiszen tudják, maradandót alkotnak az ott dolgozó pedagógusok. 

Szenczy
Sándor

"Lépj ki a csónakból!"


szenczy.hu
ESEMÉNYNAPTÁR
KÖVETKEZŐ ESEMÉNYEK

Szülői teadélután

04.
DEC.

Oktatótestületi értekezlet

04.
DEC.

Nyílt nap, beiskolázási tájékoztató

04.
DEC.

Szabó Balázs rendhagyó osztályfőnöki óra

04.
DEC.

VI. Iskolabemutató a leendő elsősöknek és szüleiknek - családi mikuláskupa

05.
DEC.

Mikulás

05.
DEC.
ESEMÉNYNAPTÁR
Az alábbi naptárban tudja kiválasztani egy adott naphoz tartozó eseményt. A hónapok között a nyilak segítségével tud lépkedni.
ÖSSZES ESEMÉNY

INTÉZMÉNYEINK

ELÉRHETŐSÉGEK

BAPTISTA NEVELÉS - OKTATÁS

1143 Budapest, Hungária krt. 69.

Telefon: +36 1 381 0537
Fax: +36 1 381 0536

E-mail: fenntarto kukac baptistaoktatas pont hu

Web: www.baptistaoktatas.hu

© 2023 BAPTISTA SZERETETSZOLGÁLAT   |   ADATVÉDELEM
DESIGN és FEJLESZTÉS: RELATIVE