TÖBB MINT ISKOLA!
Bejelentkezés
?
BELÉPÉS

Kizöldült az udvar a Cserepkában

2020. 07. 14. 13:00 | HÍREK

Pécs – A „Miénk a Suli” Közhasznú Alapítvány Zöld Pont elnevezéssel valósított meg önálló projektet a NoPlanetB elnevezésű program során. A pécsi Cserepka Iskola a „Fogyasztói tudatosságra nevelő iskola” címének elnyerése után fontos mérföldkőnek tekintette a Zöld Pont kialakítását az intézmény udvarán, amit az alsó tagozatos diákok a környezeti nevelés részeként vettek birtokukba.

 

– Két éve, 2018 szeptemberétől működik az intézményünk Cserepka Iskola elnevezéssel, s az eltelt idő alatt máris nagyon sok mindent sikerült az épület környezetében és magában az iskolában is úgy kialakítanunk, hogy az a korábbinál élhetőbb körülményeket biztosítson a diákok számára – mondta Böhm Dániel. – Intézményünk általános és középiskola, valamint sportiskola is egyben, de angol nyelvi tagozataink ugyancsak vannak. Ez azt jelenti, hogy a gyerekek 6 éves koruktól egészen 14 éves korukig tanulhatnak nálunk. A sportolók különösen szeretnek itt, mert részükre olyan órarendet tudunk biztosítani, hogy az edzéseiket akár a reggeli, akár a délutáni órákban is remekül be tudják táblázni maguknak.

– A Cserepkában mindig is fontos volt az úgynevezett zöld programok végrehajtása. Miről tud beszámolni?

– Igen, a kollégáktól a vezetőkig nálunk mindenki így van ezzel, mindenkinek szívügye a zöld eszme.  Mi sem bizonyítja ezt jobban, mint az, hogy tavaly 36 fát ültettünk el az iskola környezetében, és részt veszünk minden olyan projektben, amely a zöld eszmével kapcsolatos. Minden olyan lehetőséget megragadunk, amelynek segítségével egy kicsit zöldebbé, élhetőbbé tudjuk varázsolni kívül-belül az intézményt. Így „került képbe” az iskola alapítványán keresztül a NoPlanetB elnevezésű projekt.

– Mit vállaltak a Nincs B Terv programban?

– Egy kültéri tanterem létrehozása volt a célunk. Azt az az udvarrészt, amely korábban aszfaltozott volt, eltüntettük, befüvesítettük, s építettünk a helyére egy kisebb játszóteret. Rövidesen elhelyezzük a padokat és az ágyásokat: mindent úgy alakítunk ki, hogy a gyerekek akár a technika, akár az osztályfőnöki órákon is meg tudják tapasztalni, hogy mit jelent elültetni és gondozni valamit, majd a végén betakarítani azt, ami megtermett. Ezt a projektet nagyrész már megvalósítottuk, az udvar szinte készen van, a szivarfák megeredtek és hajtanak, a fű kizöldült, a padok rövidesen érkeznek. Ettől kezdve már csak a tanító néniken és bácsikon múlik az, mennyire tarták majd fontosnak, hogy ilyen környezetben legyenek együtt a diákokkal.

– Mennyire ismerik a partnerek céljait és projektjeit?

– Több olyan konferencia és találkozó volt, amin részt vettem, bár a járvány hátráltatta ezt a fajta kapcsolattartást. Nagyon hasznosnak tartottam azt, amit másoknál is láttam: induláskor megbeszéltük, kinek milyen ötletei, elképzelései vannak, s idővel igen jó megoldásoknak lehettem tanúja. 

– Mennyire fogékonyak a fiatalok a zöld eszmére, az ökológiát érintő problémákra, a klímavédelem kérdéseire?

– Ha már az általános iskolában megkezdődik a zöld szemlélet kialakítása, akkor jó esély van arra, hogy ez a fajta fogékonyság meghatározó marad egy életen át. Nagy örömmel tapasztaltam, hogy miután elültettünk egy-egy fát, minden egyes osztály a magáénak érezte azt. Nem felejtették el, hogy melyik kihez tartozik, s napi rendszerességgel mentek és locsoltak. Én úgy gondolom, sok minden a pedagógustól függ, nem mindegy, miként állunk hozzá a zöld gondolathoz, mennyire tartjuk azt fontosnak. A mi intézményünk ebben jó példát mutat.

– Ha lesz folytatás, lesz hozzá ötlet is?

– Feltétlenül. Ha lesz még ilyen program, részt szeretnénk venni benne. A lehetőségünk, a terület, a csapat adott, várjuk a folytatást, hogy tovább lépjünk, és újra együtt gondolkodjunk.

 

Íme, a Cserepka Iskola tanulóinak filmjei...

https://drive.google.com/file/d/1Gw3_DUfGFVXIaPJjtkCG2fGYH0BWzTO2/view?ts=5f0d85fc

https://drive.google.com/file/d/1aira7hu2Bni2fP_Pn-jSZl5H0s_ozS_a/view?ts=5f0d8637

Szenczy
Sándor

"Lépj ki a csónakból!"


szenczy.hu
ESEMÉNYNAPTÁR
KÖVETKEZŐ ESEMÉNYEK

Advent IV. vasárnapja

22.
DEC.

Téli szünet

23.
DEC.

NETFIT mérés

06.
JAN.

Sítábor külön terv szerint

06.
JAN.
ESEMÉNYNAPTÁR
Az alábbi naptárban tudja kiválasztani egy adott naphoz tartozó eseményt. A hónapok között a nyilak segítségével tud lépkedni.
ÖSSZES ESEMÉNY

INTÉZMÉNYEINK

ELÉRHETŐSÉGEK

BAPTISTA NEVELÉS - OKTATÁS

1143 Budapest, Hungária krt. 69.

Telefon: +36 1 381 0537
Fax: +36 1 381 0536

E-mail: fenntarto kukac baptistaoktatas pont hu

Web: www.baptistaoktatas.hu

© 2023 BAPTISTA SZERETETSZOLGÁLAT   |   ADATVÉDELEM
DESIGN és FEJLESZTÉS: RELATIVE