TÖBB MINT ISKOLA!
Bejelentkezés
?
BELÉPÉS

László titkos receptet visz a versenyre

2016. 02. 17. 15:14 | HÍREK

A kisújszállási Illésy Sándor Baptista Gimnázium szakoktatóját, Tóth Lászlót tanítványai nagy többsége kedveli. Nincs is ezen mit csodálkozni, hiszen a tanár úr hatalmas lelkesedéssel oktatja a cukrásztanulókat.

 

– Lehet, hogy el sem hiszi, de teljesen véletlenül lettem cukrász – meséli a Borsnak László. – Felszolgálónak készültem, de csak a cukrászműhelyben volt felvétel. Ma már egyáltalán nem bánom, hogy így történt – mondja a szakoktató, aki nem mindennapi címekkel büszkélkedhet 38 éves korára. Az országos cukrászversenyeken rengeteg ezüst- és bronzérmet szerzett, sőt 2014-ben a luxemburgi cukrász-világbajnokságon az előkelő harmadik helyet hódította el.

 

 

László egyelőre titokban szeretné tartani, hogy mivel is készül a következô sza­kácsolimpiára. – Annyit elárulhatok, hogy én nem karamellel dolgozom, hanem tragant anyaggal. Ez porcukorból, zselatinból és vízből áll. A karamellhez képest az a jelentős hátránya, hogy nem lehet visszamelegíteni, ha eltörik, akkor vége. Olyan, mint a porcelán. De pont ezt szeretem benne. Kiválóan fúrható, faragható, sőt csiszolható is. Frissen olyan íze van, mint a cukornak, bár kemény. A diákjaim közül sokan szeretik – mondja a 12 éve házas László, aki a tízéves Kristóf és a nyolcéves Dominik apja.

 

 

Vonzalmát jól mutatja, hogy otthon sem neje tüsténkedik a konyhában. – Nálunk az én birodalmam a konyha. A nagy kedvencem a somlói galuska – árulja el László, aki az októberben, Németországban sorra kerülő olimpián már akkor boldog lenne, ha 15 ezer induló közül az első ezerben végezne.

 

Huszti Zoltán

 

A cikk a borsonline.hu oldalon jelent meg.

 

 

Szenczy
Sándor

"Lépj ki a csónakból!"


szenczy.hu
ESEMÉNYNAPTÁR
KÖVETKEZŐ ESEMÉNYEK

Szóbeli vizsga – érettségi – emelt szint

03.
JÚN.

A 2025. évi május-június emelt szintű szóbeli érettségi vizsgák időpontja

03.
JÚN.

Emelt szóbeli érettségi vizsgák

03.
JÚN.

Témazáró dolgozat pótlása

03.
JÚN.

Emelt szintű szóbeli érettségi vizsgák

03.
JÚN.

Tehetségnap

03.
JÚN.

Kirándulás a természetbe - Környezetvédelmi világnap alkalmából

03.
JÚN.

A 2025. évi május-június emelt szintű szóbeli érettségi vizsgák időpontja

03.
JÚN.
ESEMÉNYNAPTÁR
Az alábbi naptárban tudja kiválasztani egy adott naphoz tartozó eseményt. A hónapok között a nyilak segítségével tud lépkedni.
ÖSSZES ESEMÉNY

INTÉZMÉNYEINK

ELÉRHETŐSÉGEK

BAPTISTA NEVELÉS - OKTATÁS

1143 Budapest, Hungária krt. 69.

Telefon: +36 1 381 0537
Fax: +36 1 381 0536

E-mail: fenntarto kukac baptistaoktatas pont hu

Web: www.baptistaoktatas.hu

© 2023 BAPTISTA SZERETETSZOLGÁLAT   |   ADATVÉDELEM
DESIGN és FEJLESZTÉS: RELATIVE