Látogatás a Petőfi Irodalmi Múzeumba

A VIK Középiskola végzős diákjai (12.H) Krasznahorkai László tanár úr vezetésével 2020. január 30-án a Petőfi Irodalmi Múzeumba látogattak el, ahol a 20. századi magyar irodalom egyik legizgalmasabb alakjáról, Csáth Gézáról rendeztek kiállítást.

Nem hagyományos tárlatvezetést kaptak a diákok, hanem interaktív foglalkozás keretében szerezhettek új ismereteket az íróról. A diákoknak például az egyik feladatban – mobiltelefon segítségével – zenét is kellett szerkeszteniük egy-egy Csáth-novellához. A diákok abszolút pozitívan reagáltak a feladatokra, és többen jelezték, hogy szívesen eljönnének még hasonló programokra. A múzeumpedagógus főosztályvezető, Czékmány Anna nagyon elégedett volt diákjaink hozzáállásával, nyitottságával, teljesítményével.

Csáth Géza mindig az emberi lélek mélyeit kutatta. Akkor, amikor megírta az Anyagyilkosságot, és akkor is, amikor hosszú tanulmányban próbálta megfejteni „az elmebeteg nő”, Kohn Gizella paranoiás hisztériáját. Minden kísérlete közül azonban a tízéves korától egészen haláláig vezetett naplója volt a legkönyörtelenebb élveboncolás. Mindeközben pedig legfontosabb vágya az élet legteljesebb megélése volt.

Csáth egyszerre készült zeneszerzőnek, festőművésznek és orvosnak, az utókor mégis elsősorban íróként tartja számon. Írásművészetétől azonban aligha választható el az összművészeti látásmód, és az az összetett, szinesztéziaszerű világérzékelés, amelyen keresztül illatokban, színekben gondolkodott és zenével érzett. A kiállítás egyik végpontján a szenzibilitás és szecessziós hangulatok kaptak főszerepet, míg a másikon a mindezektől és az alkotás képességétől is megfosztott, már visszafordíthatatlanul lemeztelenített lélek. A novellákban is gyakran felbukkanó gyermekkori mesevilágot Brennerék családi fotóalbuma idézte meg, amelynek mintegy ellenpontjaként bontakozik ki az utolsó évek belső magánya az egyre töredékesebbé váló naplójegyzetek morfiumcseppes kéziratlapjain.

A PIM egyedülállóan gazdag és eddig soha nem látott Csáth-gyűjteményén alapuló kiállításban mi is beállíthattuk „lelki tükörrendszerünket”, amellyel a befogadás különféle útjai nyíltak meg előttünk.