TÖBB MINT ISKOLA!
Bejelentkezés
?
BELÉPÉS

Megérkeztek a következő tanév anyanyelvi önkéntesei

2015. 08. 12. 11:27 | HÍREK

Velence – Megérkeztek azok az anyanyelvi önkéntesek, akik a következő tanévben segítik majd a Baptista Szeretetszolgálat oktatási intézményeiben az angol nyelv tanítását. A nyolc külföldi lektor néhány napos felkészítésen vesz részt Velencén, mielőtt megismerkednének iskolájukkal.

 

A 2015-16-os tanévben nyolc anyanyelvi, többségükben amerikai önkéntesünk lesz, akik az oktatási intézményekben segítik az angol nyelv elsajátítását - mondta Szilágyi Attila, a Baptista Pedagógiai Intézet általános igazgató-helyettese. Hozzátette: négyen először érkeztek hozzánk, négyen azonban már tavaly is Magyarországon dolgoztak. - Az önkénteseknek elsősorban az a feladatuk, hogy segítsék az angol nyelv tanítását, illetve a diákok aktív nyelvtudását és kommunikációs készségét fejlesszék. Arra számítunk, hogy a gyerekek megnyílnak, s miközben anyanyelvi szintű angolt hallanak és bátran beszélnek, megismernek egy új, másik kultúrát.

 

A Baptista Szeretetszolgálat fenntartásában lévő oktatási intézményekben igen eredményes az anyanyelvi önkéntesség, a tervek szerint az érkezők ezúttal például Pécsett, Tapolcán, Kisújszálláson, Vásárosnaményben, Tiszaszalkán, Tiszakerecsenyben és Tégláson dolgoznak majd.  Idén érkeztek önkéntesek Kaliforniából, Georgiából, Bostonból, Detroit mellől, sőt, jött egy segítő Haitiról is. Velencén egy ötven órás, azaz tíznapos magyar nyelvi és országismereti előkészítő tanfolyamon vesznek részt. Tájékozódnak a szeretetszolgálat céljairól, a rájuk váró feladatokról, arról, mit várnak tőlük az intézményekben. Bár ők az ország számos pontján dolgoznak majd, lényeges, hogy megismerjék egymást a Velencei-tó partján töltött napok során és a továbbiakban kapcsolatot tartsanak egymással. Fontos ez nekik, hiszen közülük sokan olyan helyre érkeznek, ahol csak nagyon kevesen beszélnek angolul. Egyelőre mindenki egy tanévet vállalt, amely aztán - az együttműködéssel való kölcsönös megelégedettség esetén - meghosszabbítható.

 

- Szakmai és lelki szempontok egyaránt érvényesülnek a közös munkában - értékelt Szabó Csaba oktatási igazgató. -  A nyelvi önkéntesek segítségével olyan kommunikációs helyzetbe tudjuk hozni a diákokat és a tanárokat, amilyenre egy „hétköznapi” iskola nem képes. Eközben láthatják a magyar pedagógusok és fiatalok, hogy az önkéntesek milyen nagy hittel érkeztek hozzájuk akár a világ túlsó feléről is. Hozzáállásukból, lelkiségükből, karakterükből rengeteg tanulhatnak a gyerekek, de azt gondolom, még inkább a felnőttek.

 

Szabó Csaba emlékeztetett arra, hogy a tapasztalatok szerint az intézményekben először nagy kíváncsisággal fogadják az érkezőket, aztán a megismerkedés után kezdetét veszi a közös és eredményes munka, amelynek során a magyarok sok újdonsággal szembesülnek. A születő kapcsolatok, barátságok pedig legtöbbször hosszú távra szólnak: ezek a szálak sok esetben igen erősnek bizonyulnak.

 

Szenczy
Sándor

"Lépj ki a csónakból!"


szenczy.hu
ESEMÉNYNAPTÁR
KÖVETKEZŐ ESEMÉNYEK

Advent IV. vasárnapja

22.
DEC.

Téli szünet

23.
DEC.

NETFIT mérés

06.
JAN.

Sítábor külön terv szerint

06.
JAN.
ESEMÉNYNAPTÁR
Az alábbi naptárban tudja kiválasztani egy adott naphoz tartozó eseményt. A hónapok között a nyilak segítségével tud lépkedni.
ÖSSZES ESEMÉNY

INTÉZMÉNYEINK

ELÉRHETŐSÉGEK

BAPTISTA NEVELÉS - OKTATÁS

1143 Budapest, Hungária krt. 69.

Telefon: +36 1 381 0537
Fax: +36 1 381 0536

E-mail: fenntarto kukac baptistaoktatas pont hu

Web: www.baptistaoktatas.hu

© 2023 BAPTISTA SZERETETSZOLGÁLAT   |   ADATVÉDELEM
DESIGN és FEJLESZTÉS: RELATIVE