Az Illéssy Sándor Baptista Középiskola 6 tantermes főépülete 1970-ben épült, melyhez 1990-ben építettek egy újabb, 3 nagy és 4 kisebb tantermes épületrészt irodai helyiségekkel. A nagyon rossz állapotba került nyílászárók régóta cserére szorultak, s az utóbbi két évben már a külső homlokzat vakolata is életveszélyesen mállott, potyogott le a falról.
Az iskolafenntartó Baptista Szeretetszolgálat pénzügyi támogatásának köszönhetően 2018 nyarán 13 millió forintból a főépület valamennyi külső nyílászárója kicserélődött. Bozó János egyéni vállalkozó Kömmerling ablakokkal, gyors és precíz munkavégzéssel három hét alatt teljesítette a feladatot.
A szél által erősen átfújt és hűtött termek az ablakcserét követően sokkal jobban tartják a meleget, s ezáltal fűtési költségeink is csökkentek. Esztétikusabb, az új függönyöknek köszönhetően –, melyet dolgozóink szegtek, varrtak – szebb termekben kezdődött meg a 2018/2019-es tanévünk.
Az utcafrontot már ősszel fel kellett állványozni a hulló vakolat miatt, de az időjárás csak márciusban engedte meg a munka teljes körű elvégzését. Az utcafronti, nyugati falrészen annyira rossz állapotban volt a vakolat, hogy egyszerűbb volt teljesen eltávolítani, és 10 cm-es hőszigeteléssel ellátni, melyre rákerülhetett a nemesvakolat. A 15 millió forint értékű felújítást a Kenarkiss Kft. végezte a munkát, s Ari Lajos cégvezető gondosan felügyelte a kivitelezést, ötleteit is hasznosítottuk. A vállalkozásnál szakmai gyakorlatukat töltő kőművestanulóink „hazadolgoztak”, munkájukat a ballagási ünnepségen is megdicsértem.
Az épület színével is „játszottunk”, véleményem szerint Zsemberi István városi főépítésszel és Tatár Zoltán alpolgármester úrral egy igazán szép szín-összeállítású, a városképi jelentőségű övezetbe beleillő külsőt kapott a 2020-ban 50 éves Illéssy Középiskola.
Hálás szívvel köszönöm meg a Baptista Szeretetszolgálat 28 millió forintos támogatását, a felújítást végző cégek munkáját, munkatársaim szerepvállalását az elő- és utómunkálatokban. Egy megszépült középiskola várja a tanulókat a következő 50 évben is!
Toldi Attila igazgató
BAPTISTA NEVELÉS - OKTATÁS
1143 Budapest, Hungária krt. 69.
Telefon: +36 1 381 0537
Fax: +36 1 381 0536