TÖBB MINT ISKOLA!
Bejelentkezés
?
BELÉPÉS

Szakmai nap a Majd Megnövök Baptista Óvodában

2025. 04. 28. 10:54 | HÍREK

2025. április 9-én szakmai napot hirdettünk óvodánkban, melynek témája „A hátrányos helyzetű gyermekek tehetséggondozása” volt.

Mindhárom csoportunkban a Víz világnapjához kapcsolódó projektek kerültek megvalósításra, így már a harmadik héten játszottak a gyermekek a vízzel.  Ezen a témahéten is, az óvodapedagógusok változatos tevékenységek lehetőségeit kínálták a gyermekek számára a szabadjátékban és az irányított játékban egyaránt.

Nagy örömmel vettük a baptista intézményekből szép számban érkező kollégák érdeklődését. Óvodásaink nagyrészt sokszorosan hátrányos szociokulturális környezetből érkeznek, ezért is tekintjük fontos és hangsúlyos feladatunknak a gyermekek lemaradásainak pótlását, hátrányaik kompenzálását.

Két dadusnénink elvégezte a ReMa Alapítvány gyerektanítói képzését, így nagy szerepet vállalnak a tehetséggondozásban. A párhuzamos tevékenységek után kolléganőnk a délelőtti játékidőben a kiemelkedőbb képességű gyermekekkel együtt ízelítőt adott a bibliai történetek játékos feldolgozásából, majd cigány nyelven rövid kis verses, táncos műsorral köszöntek el vendégeinktől.

A tehetséggondozás kapcsán célunk, hogy a gyermekek megőrizzék identitásukat, ápolják a roma hagyományokat, beépítve kultúrájukat a mindennapokba.

Bartha Csilla

igazgató

Majd Megnövök Baptista Óvoda

Szenczy
Sándor

"Lépj ki a csónakból!"


szenczy.hu
ESEMÉNYNAPTÁR
KÖVETKEZŐ ESEMÉNYEK

A Hivatal ABC sorrendbe listát küld a módosítások után

07.
ÁPR.

A Hivatal elektronikus formában megküldi a középfokú8 iskoláknak a hozzájuk jelentkezettek listáját ABC sorrendben

07.
ÁPR.

OH elektronikusan megküldi a jelentkezők névsorát

07.
ÁPR.

A Hivatal ABC sorrendben rendezett listát küld a módosítások után a középiskolának

07.
ÁPR.

Az OH megküldi a 9. évfolyamra jelentkezettek listáját

07.
ÁPR.

Tavaszi szünet

08.
ÁPR.

Tavaszi nevelési értekezlet Lovaspályán bemutató)

08.
ÁPR.

Költészet napja

11.
ÁPR.
ESEMÉNYNAPTÁR
Az alábbi naptárban tudja kiválasztani egy adott naphoz tartozó eseményt. A hónapok között a nyilak segítségével tud lépkedni.
ÖSSZES ESEMÉNY

INTÉZMÉNYEINK

ELÉRHETŐSÉGEK

BAPTISTA NEVELÉS - OKTATÁS

1143 Budapest, Hungária krt. 69.

Telefon: +36 1 381 0537
Fax: +36 1 381 0536

E-mail: fenntarto kukac baptistaoktatas pont hu

Web: www.baptistaoktatas.hu

© 2023 BAPTISTA SZERETETSZOLGÁLAT   |   ADATVÉDELEM
DESIGN és FEJLESZTÉS: RELATIVE