TÖBB MINT ISKOLA!
Bejelentkezés
?
BELÉPÉS

Szalagot kaptak az EURO végzősei

2016. 02. 23. 13:17 | SULI BLOG - DIÁKOK ÍRÁSAI

2016. január 30-án végre eljött az idő. Egy lépcsőn állva vártuk a bevonuló zene megszólalását, amivel együtt először indulunk el az igaz felnőtté válás útján. Hosszú volt az út, és egyre hosszabbnak tűnt, de véget ért.

 

A színpadon állva egy vakító fény volt csak látható, és itt-ott egy árny, egy körvonal látszódott. A beszédek alatt, önmagamra és környezetemre is figyelve próbáltam nem szégyent hozni magamra, a családomra és iskolámra. Az a bő óra, amit fent töltöttem a színpadon, a sorban elfoglalt helyemen, elegendő volt végiggondolni azt, hogy milyen volt, és hogy milyen lehet majd az életem. Azután külön megtiszteltetésként éltem meg, mikor én tűzhettem az egyik tanáromnak a szalagot. Büszkeséggel töltött el, hogy egy olyan embernek adhatok át egy ilyen jelképes dolgot, aki mások és az én oktatásomba fekteti erejét, tudását és idejét. Végül lefáradhattunk a színpadról, és következtek a táncok. Sok próba volt mögöttünk, de ez most nem az. Itt nem kezdhetjük elölről. Vajon van-e bennünk elég bajor vér a sörtáncunkhoz vagy a polkához? A válasz: Ja, wir haben! vagyis Igen, van!.

 

Miután átöltöztünk a következő táncunkhoz, egy kis régi, 20. század eleji pezsgő charlestont figyelhettünk. Pár pillanat alatt azon kaptam magam, hogy közben annyira magával ragadott a zene és az előadás, hogy már az én lábam is ropta. Szép munka! Így már alig vártam a pillanatot, hogy megmutathassam, mire is vagyok képes, hogy mennyire vagyok magyar egy csárdáshoz. Ideje volt a kiinduló helyünket elfoglalni. Tanáraink valószínűleg sokkal tapasztaltabbak voltak már, így fel kellett hozzájuk nőnünk. Nem tudom sikerült-e, viszont azt elmondhatom, hogy a sok nevetés, boldogság, amit a tánc közben láttam, megért minden erőfeszítést, és minden hibát kompenzálni tudott. A pohárköszöntők következtek a sorban, ahol mint viharvert katonák, izzadtan, pacuhán álltunk, és osztályfőnökeink beszédei alatt végre szusszanhattunk csöppet. Amint az utolsó beszéd utolsó mondata is lezárult, boldog koccintások közepette lassan elhagyta mindenki a porondot. Szép este volt, egyszeri és megismételhetetlen.

 

Ezzel az emlékkel boldogan léptem át a Debreceni Vasutas Művelődési Ház ajtaját. Még egyszer visszanéztem, mosolyogtam egyet, és mentem tovább. Köszönöm mindenkinek, még magamnak is, hogy részese lehettem egy ilyen eseménynek!

 

Szilágyi Péter

13. N

 

Szenczy
Sándor

"Lépj ki a csónakból!"


szenczy.hu
ESEMÉNYNAPTÁR
KÖVETKEZŐ ESEMÉNYEK

Szülői teadélután

04.
DEC.

Oktatótestületi értekezlet

04.
DEC.

Nyílt nap, beiskolázási tájékoztató

04.
DEC.

Szabó Balázs rendhagyó osztályfőnöki óra

04.
DEC.

VI. Iskolabemutató a leendő elsősöknek és szüleiknek - családi mikuláskupa

05.
DEC.

Mikulás

05.
DEC.
ESEMÉNYNAPTÁR
Az alábbi naptárban tudja kiválasztani egy adott naphoz tartozó eseményt. A hónapok között a nyilak segítségével tud lépkedni.
ÖSSZES ESEMÉNY

INTÉZMÉNYEINK

ELÉRHETŐSÉGEK

BAPTISTA NEVELÉS - OKTATÁS

1143 Budapest, Hungária krt. 69.

Telefon: +36 1 381 0537
Fax: +36 1 381 0536

E-mail: fenntarto kukac baptistaoktatas pont hu

Web: www.baptistaoktatas.hu

© 2023 BAPTISTA SZERETETSZOLGÁLAT   |   ADATVÉDELEM
DESIGN és FEJLESZTÉS: RELATIVE