Szépség és Öröm a Csupaszív Közösségnél – Együttműködés, Ami Szívből Jön!
2025. 03. 19. 22:24 |
HÍREK
A Diószegi Sámuel Baptista Technikum és Szakképző Iskola végzős fodrász és kozmetikus tanulói, illetve oktatóinak újra lehetőségük volt részt venni a Baptista Tevékeny Szeretet Misszió Csupaszív Közösség fantasztikus kezdeményezésében, hiszen nem ez volt az első alkalom, hogy együtt dolgozhattunk azon, hogy mosolyt és szépséget varázsoljunk az emberek arcára!
A vendégek ezúttal is boldogan, felfrissülve és megszépülve távoztak – csodás érzés látni, ahogy egy kis odafigyeléssel és gondoskodással nemcsak a külső, de a belső ragyogás is előtérbe kerül!
Hálásak vagyunk ezért a szoros együttműködésért, hiszen a Csupaszív Közösség igazán példaértékű munkát végez, mi pedig boldogan csatlakozunk hozzájuk újra és újra!
Köszönjük a bizalmat, a szeretetet, és azt a sok örömteli pillanatot, amit közösen átélhetünk!
A nap végén fotós segítségével fotók készültek a résztvevőkről, amelyek kiállításra kerültek.
Molnár József igazgató