TÖBB MINT ISKOLA!
Bejelentkezés
?
BELÉPÉS

Színek: II. Országos Baptista Ki Mit Tud?

2018. 04. 13. 11:18 | HÍREK

2018. április 6-7-én – két év elteltével – ismét az Illéssy Sándor Baptista Gimnázium, Szakgimnázium és Szakközépiskola szervezésében került megrendezésre a Színek II. Országos Baptista Ki Mit Tud?

A versenyfelhívást a Magyarországi Baptista Egyházzal és a Baptista Szeretetszolgálattal közösen tettük közzé a tanév elején a baptista középfokú iskolák számára. Ezen iskolák közül 11 intézmény fogadta el meghívást, és gyűlt össze a kisújszállási Vigadó Kulturális Központban.

A nemes megmérettetés délelőtt 9 órakor kezdődött a Nagykunság legszebb rendezvény-termében. Köszöntőt mondott Toldi Attila igazgató úr, a vendéglátó iskola részéről, majd a fenntartó képviseletében Bárányné Zsámba Márta. Háló Gyula, a Magyarországi Baptista Egyház kommunikációs igazgatójának ünnepi gondolatai imával és áldással zárultak.  

A rendezvény jó hangulatához hozzájárult a két műsorvezető kolléga (Ari Katalin és Hajdu-Ráfis Tamás) közvetlen és vidám stílusa, akik bemutatták a zsűri népes táborát: a 8 kategóriában meghirdetett versenyen 15 tagú zsűri látta el a feladatot.

Ezután került sor a produkciókra mintegy 3 órás blokkban. A média-rövidfilm kategóriában érkezett alkotásokat az érdeklődők ezt követően tekinthették meg. A képzőművészeti és a fénykép kategóriába érkezett alkotásokat kiállítás formájában lehetett megnézni a Vigadó előcsarnokában, az érdeklődőknek pedig városnéző programot szerveztünk.

Az eredményhirdetéskor a zsűri kategóriánként röviden értékelte a nap eseményeit.

Összesítve 200 tanuló 111 versenyművét élvezhettük (egy tanuló több alkotással is nevezett), melyből 39 élő produkciót láthatott a lelkes közönség. Külön dicséret illeti a közönséget is! Csodálatos és nagyon megható volt látni, ahogyan a diákok tudnak örülni mások sikereinek. Ritka az olyan verseny, ahol ennyi önzetlen szeretettel találkozik az ember.

A legtöbb élőprodukció az ének kategóriában volt (18), majd a vers és próza 10 nevezéssel, ezt követte a tánc és mozgás 8, majd a stand up és a hangszer kategória minimális nevezéssel ebben az évben. A művészeti alkotások közül a fényképek száma 21, képzőművészet kategóriában 43 nevezés, míg a média és rövidfilm kategóriában 8 nevezés érkezett. Ezek a számok összességében meghaladták a 2016-ban érkezett nevezések számát.

A helyezést elérők oklevélben és tárgyjutalomban részesültek.

Az összesítésben a legjobb iskola vándorkupát vihetett haza. Ezt a következő versenyig a Kőrösi Csoma Sándor Két Tanítási Nyelvű Baptista Gimnázium őrzi Budapesten.

 

A résztvevő iskolák:

  • „Budapest” Baptista Szakgimnázium, Gimnázium és Sportiskola
  • ADDETUR Baptista Gimnázium, Szakgimnázium és Szakiskola
  • Baptista Alapfokú Művészeti Iskola
  • Cserepka János Baptista Gimnázium, Szakgimnázium és Szakközépiskola
  • Diószegi Sámuel Baptista Szakgimnázium és Szakközépiskola
  • Euro Baptista Két Tanítási Nyelvű Gimnázium, Szakgimnázium és Szakközépiskola
  • Grassalkovich Antal Baptista Szakgimnázium, Szakközépiskola, Szakiskola és Felnőttek Általános Iskolája
  • Illéssy Sándor Baptista Gimnázium, Szakgimnázium és Szakközépiskola
  • Kőrösi Csoma Sándor Két Tanítási Nyelvű Baptista Gimnázium
  • Lónyay Menyhért Baptista Szakgimnázium és Szakközépiskola
  • Szivárvány Baptista Általános Iskola, Gimnázium és Szakképző Iskola

 

A versenyfelhívásban a következő kategóriákban lehetet nevezni:


  1. ének
  2. hangszer,
  3. tánc és mozgás,
  4. vers és próza,
    1. stand up és színpadi jelent,
    2. fénykép,
    3. képzőművészet,
    4. média és rövidfilm.


 

A produkciókat neves szakmai zsűri értékelte:

  • Ø ének és hangszer kategóriában: Murányi Anita énekes-színész, Verebélyi Noémi énekes-színész, Hálóné Cseh Ágota kántor, Szilágyi Valéria zongoraművész
  • Ø tánc és mozgás: Kubus Kíra a Magyar Táncművészeti Egyetem hallgatója, Szabó Lászlóné táncpedagógus, Verebélyi Noémi énekes-színész
  • Ø vers és próza, standup és színpadi jelent: Háló Gyula költő,  Cs. Nagy Zoltán magyar-ének szakos középiskolai tanár
  • Ø fénykép: Csóka Boglárka fotóművész, Szabó Gábor fotóművész,  
  • Ø képzőművészet: Antal Sarolta iparművész, Duli Annamária tűzománcművész, Kiss Anita művésztanár,
  • Ø média és rövidfilm: Kiss Virág 2D animátor, animációs tervező, Kelemen Ilona operatőr

 

Eredmények kategóriánként:

A zsűrinek lehetősége volt kategórián belül megosztott díjat adni.

 

Ssz.

Kategória

 

Név

1.

tánc és mozgás (egyéni)

I. helyezett

Laczkó Máté

II. helyezett

Monoki Imre

III. helyezett

Seres Szilvia

Különdíj

Molnár Kira

2.

tánc és mozgás (csoportos)

I. helyezett

BAMI Nagykun néptáncegyüttes

II. helyezett

Szivárvány Dance

III. helyezett

Illéssy 12. A

3.

vers és próza

I. helyezett

Eisler Gréta

I. helyezett

Szvétek-Müller András

II. helyezett

Delean Kristóf

III. helyezett

Tar Dorina

Különdíj

Berettyán Márton

4.

standup és színpadi jelenet

I. helyezett

Viski Rajmund

5.

ének (egyéni)

I. helyezett

Papp Gábor

II. helyezett

Tóth Viktória

III. helyezett

Kollár Diána

Különdíj

Szeremi Izabella

Különdíj

Kun Sándor

Különdíj

Takács Viktor

6.

ének (kórus)

I. helyezett

Kőrösi Kórus

II. helyezett

Lónyai Kamarakórus

III. helyezett

Zeneklub

7.

hangszer

I. helyezett

Mao Jiawei

8.

média és rövidfilm

I. helyezett

Sot Márton, Rigó Péter, Fazekas Krisztián

II. helyezett

Kiss Boglárka

III. helyezett

Szklenár József, Forró Máté, Balogh Zoltán

Különdíj

Fülöp Szabolcs Roland

9.

képzőművészet

I. helyezett

Ressinka József

I. helyezett

László Luca Bolda

II. helyezett

Sersli Nikolett

II. helyezett

Varga Zsófia Panna

III. helyezett

Tímár Lotti

III. helyezett

Urbán-Szabó Andrea

Különdíj

Ducsai Nikolett

Különdíj

Gellér Zsófia

Különdíj

Ercse Fanni Sára

10.

fotó

I. helyezett

Gergely Zita

II. helyezett

Bacskai Zoltán

III. helyezett

Kulin Henrietta

Különdíj

Herman Réka Zita

Különdíj

Kelemen Boglárka

 

A Színek II. Országos Baptista Ki Mit Tud? verseny támogatói voltak:

  • Baptista Szeretetszolgálat
  • Magyarországi Baptista Egyház
  • Illéssy Sándor Baptista Gimnázium, Szakgimnázium és Szakközépiskola

 

Ui.: Iskolánk ezzel a versennyel ismételten bizonyított. Két évvel ezelőtt az I. Színek Országos Baptista Ki Mit Tud?-dal felkerültünk az Országos versenyt szervező és rendező iskolák térképére. A már évek óta sikeres Illéssy Gasztro Kupa után ez a második olyan volumenű rendezvény ahol az iskola dolgozói kara és diákjai újból bebizonyították, hogy nem véletlenül mondhatjuk el magunkról: az Illéssy több, mint iskola.

 

Tóth László, a szervező iskola részéről

 

Köszönet a szervezésben és lebonyolításban résztvevő kollégáknak, akik időt, energiát, fáradságot, telefon és egyéb költségeket nem sajnálva minden megtettek azért, hogy ez a rendezvény a lehető legjobb színvonalon tudjon megvalósulni.

Köszönjük a fenntartó Baptista Szeretetszolgálatnak, hogy anyagi lehetőséget teremtettek a verseny megrendezésére.

 

Toldi Attila igazgató


 

Szenczy
Sándor

"Lépj ki a csónakból!"


szenczy.hu
ESEMÉNYNAPTÁR
KÖVETKEZŐ ESEMÉNYEK

Advent IV. vasárnapja

22.
DEC.

Téli szünet

23.
DEC.

NETFIT mérés

06.
JAN.

Sítábor külön terv szerint

06.
JAN.
ESEMÉNYNAPTÁR
Az alábbi naptárban tudja kiválasztani egy adott naphoz tartozó eseményt. A hónapok között a nyilak segítségével tud lépkedni.
ÖSSZES ESEMÉNY

INTÉZMÉNYEINK

ELÉRHETŐSÉGEK

BAPTISTA NEVELÉS - OKTATÁS

1143 Budapest, Hungária krt. 69.

Telefon: +36 1 381 0537
Fax: +36 1 381 0536

E-mail: fenntarto kukac baptistaoktatas pont hu

Web: www.baptistaoktatas.hu

© 2023 BAPTISTA SZERETETSZOLGÁLAT   |   ADATVÉDELEM
DESIGN és FEJLESZTÉS: RELATIVE