TÖBB MINT ISKOLA!
Bejelentkezés
?
BELÉPÉS

SZÍNEK – Baptista Középiskolák IV. Országos Ki Mit Tud Vetélkedője

2024. 04. 08. 12:45 | HÍREK

Eltelt két év, és ismét az Illéssy Baptista Középiskola szervezésében került megrendezésre a SZÍNEK – Baptista Középiskolák Országos Ki Mit Tud Vetélkedője. A versenyfelhívást a baptista egyházzal és a Baptista Szeretetszolgálattal közösen tettük közzé a tanév elején. 14 középfokú intézmény fogadta el meghívást, és gyűlt össze 2024. március 27-én Kisújszálláson, a Nagykunság legszebb rendezvénytermében, a Vigadó Kulturális Központban. A rendezvény családias és vidám hangulatához hozzájárult a két műsorvezető kolléga, Perneki Adél és Hajdu-Ráfis Tamás közvetlen stílusa is. A nyolc kategóriában meghirdetett versenyen összesen hét zsűritag látott el feladatot.

 

A nemes megmérettetés reggel 8 órakor kezdődött, amikor is köszöntőt és nyitó beszédet mondott a fenntartó képviseletében Szász Veronika területi oktatási igazgató, dr. habil Kovács Tibor alpolgármester, Kisújszállás város részéről, és Toldi Attila, a Nagykun Baptista Oktatási Központ főigazgatója. Ezután került sor a színpadi produkciókra mintegy 6 órás időtartamban. A képzőművészeti és a fénykép kategóriákba érkezett alkotásokat kiállítás formájában lehetett megtekinteni a Vigadó előterében. A média és rövidfilm kategóriában érkezett alkotásokat pedig a színpadi produkciók után nézhették meg az érdeklődők.

 

A legtöbb produkció a vers és próza kategóriában volt 25 nevezéssel, a hangszer kategóriában 16-an mérettették meg magukat, ének kategóriában 22-en, tánc és mozgás kategóriában 17-en neveztek, és 5 stand up és színpadi jelenetet láttunk. Ezek a számok összességében meghaladták az eddig versenyek nevezéseinek számát.

Összesítve 205 versenyző jelent meg vagy küldte el pályaművét, amely összesen 169 versenyművet jelentett (egy tanuló több alkotással is nevezett), betegségek miatt „csak” 70 élő produkciót láthatott a lelkes közönség. És a közönség! Csodálatos és megható volt látni, átélni, hogy hogyan tudnak örülni nemcsak a maguk vagy iskolatársuk, hanem mások sikereinek is. Ritka az olyan verseny, ahol ennyi önzetlen szeretettel találkozik az ember. Ezt a verseny végén Háló Gyula, a zsűri elnöke is kiemelte, aki az eredményhirdetéskor értékelte a nap eseményeit, bíztatva a diákokat, hogy folytassák, amit csinálnak.

 

A helyezést elérők oklevélben és értékes tárgyjutalomban részesültek. 79 versenyző lett díjazva, de mindenki kapott erre a napra emlékeztető kis ajándékot. Az összesítésben legjobb iskola vándorkupát vihetett haza. Mondhatni a vándorkupa hazajött, mert idén 34 ponttal nyert, és a következő versenyig őrzi a Nagykun Baptista Oktatási Központ Illéssy Sándor Technikum és Szakképző Iskola Tagintézménye.

Vándorkupa további eredményei:

II. Szegedi Baptista Gimnázium és Technikum 29 pont

III. Nagykun Baptista Oktatási Központ Kossuth Lajos Gimnázium Tagintézménye 23 pont

 

A résztvevő iskolák:

1)        „Budapest” Baptista Gimnázium, Technikum, és Sportiskola

2)        Addetur Baptista Gimnázium, Technikum és Szakiskola

3)        Baptista Alapfokú Művészeti Iskola

4)        Csuha Antal Baptista Általános Iskola, Gimnázium, Technikum és Szakképző Iskola

5)        Diószegi Sámuel Baptista Technikum és Szakképző Iskola

6)        EURO Baptista Két Tanítási Nyelvű Gimnázium és Technikum

7)        Kovács Pál Baptista Gimnázium

8)        Kőrösi Csoma Sándor Két Tanítási Nyelvű Baptista Gimnázium

9)        Lónyay Menyhért Baptista Technikum és Szakképző Iskola

10)     Nagykun Baptista Oktatási Központ Illéssy Sándor Technikum és Szakképző Iskola Tagintézménye

11)     Nagykun Baptista Oktatási Központ Kossuth Lajos Gimnázium Tagintézménye

12)     Nyitott Ajtó Baptista Szakképző Iskola, Középiskola, Általános Iskola, Óvoda, Szakiskola és Kollégium

13)     Széchenyi István Baptista Technikum, Szakképző Iskola és Gimnázium

14)     Szegedi Baptista Gimnázium és Technikum

 

A versenyfelhívásban a következő kategóriákban lehetet nevezni:

 

  1. ének,
  2. hangszer,
  3. tánc és mozgás,
  4. vers és próza,
  5. stand up és színpadi jelenet,
  6. fénykép,
  7. képzőművészet,
  8. média és rövidfilm.

 

 

A produkciókat neves szakmai zsűri értékelte:

  • Ø ének, valamint hangszer kategóriában: Hálóné Cseh Ágota, Kovács-Murányi Anita, Szász Veronika
  • Ø tánc és mozgás, vers és próza, stand up és színpadi jelenet: Háló Gyula, Murányi-Kovács Róbert
  • Ø fénykép, képzőművészet, média és rövidfilm: Losonczi József, Szatmári Endre

 

SZÍNEK – Baptista Középiskolák IV. Országos Ki Mit Tud Vetélkedőjének támogatói voltak:

Magyarországi Baptista Egyház, Baptista Szeretetszolgálat, Illéssy Alapítvány, NABOK Illéssy Sándor Technikum és Szakképző Iskola Tagintézménye

 

Toldi Attila főigazgató és Tóth László igazgatóhelyettes

Szenczy
Sándor

"Lépj ki a csónakból!"


szenczy.hu
ESEMÉNYNAPTÁR
KÖVETKEZŐ ESEMÉNYEK

Advent IV. vasárnapja

22.
DEC.

Téli szünet

23.
DEC.

NETFIT mérés

06.
JAN.

Sítábor külön terv szerint

06.
JAN.
ESEMÉNYNAPTÁR
Az alábbi naptárban tudja kiválasztani egy adott naphoz tartozó eseményt. A hónapok között a nyilak segítségével tud lépkedni.
ÖSSZES ESEMÉNY

INTÉZMÉNYEINK

ELÉRHETŐSÉGEK

BAPTISTA NEVELÉS - OKTATÁS

1143 Budapest, Hungária krt. 69.

Telefon: +36 1 381 0537
Fax: +36 1 381 0536

E-mail: fenntarto kukac baptistaoktatas pont hu

Web: www.baptistaoktatas.hu

© 2023 BAPTISTA SZERETETSZOLGÁLAT   |   ADATVÉDELEM
DESIGN és FEJLESZTÉS: RELATIVE