TÖBB MINT ISKOLA!
Bejelentkezés
?
BELÉPÉS

Tanévzáró Labdarúgó Fesztivál Telkiben

2015. 07. 08. 11:21 | SULI BLOG - TANÁROK ÍRÁSAI

Mint minden évben kétszer, most is részt vettünk az országos tanévbúcsúztató focifesztiválon Telkiben! Mivel ez kifejezetten intézményi rendezvény ezért a partneriskolánk, a Kölcsey színeiben indultunk. A már számunkra hagyománnyá vált seregszemlén mindig kiváló eredményeket érünk el azokkal a gyerekekkel, akik a Kölcseyben tanulnak, mellette javarészük egyesületünk igazolt labdarúgója. Ezen a két napos országos tornán szokás szerint az óvodás, és kisiskolás korú gyermekek Grassroots fesztiválon kergették a labdát a center pályán kialakított sportműhelyeken, addig a másik oldalon három-három korosztályban fiúk, leányok versenyeztek torna rendszerben megyénként egy csapattal, összesen 1100 gyermek űzhette a világ legszebb sportját.

 

A mi csapatunk a fiú II. korcsoportjával (2004-2005) képviselte megyénket. Ebben a korosztályban 16 csapat játszott négy csoportra osztva selejtező meccseket. Ellenfeleink a Csongrádi NBA Nagyboldog, Balatonföldvári Széchenyi ált.isk., és a Budapesti Krúdy Gyula ált.isk. voltak.

 

A csoport második mérkőzését játszottuk a Balatonföldvárral. Rögtön az elején magunkhoz ragadtuk a kezdeményezést, ami a mérkőzés végéig tartott. Ellenfelünknek egyszer sem hagytuk, hogy támadásokat szervezzenek, így egy sima 4 – 0-s győzelem lett javunkra. Kis pihenő után a Budapesti Krúdy Gyula ált. iskolával meccseztünk. Itt is javarészt mi uraltuk a játékteret, néha volt egy kis megingás, de összességét tekintve meggyőző fölénnyel nyertük meg ezt is. 3 - 1.

 

Utolsó csoportmérkőzés a Csongrád ellen volt, akik idáig ugyanolyan jól szerepeltek, mint mi, itt már a csoportelsőbbség volt a tét.

 

Az idáig kiválóan helytálló csapatunkon már érezhető volt a fáradság, a korai kelés, hiába voltak jól képzett játékosok nálunk, a kis létszám miatt nem tudtam pihentetni őket a nagy melegben. Rögtön az elején figyelmetlenségből kaptunk egy gólt, ami kissé visszavetette csapatunkat. Fej-fej mellett folyt a küzdelem, ellenfelünk sokat tudott frissíteni cserékkel, ami döntőnek bizonyult a végeredmény tekintetében, de látványos ellentámadásainkkal a lefújást jelentő sípszóig nyílt volt a meccs kimenete. A mérkőzés krónikájához tartozik, hogy a 20 perces játékidő alatt 10!!! kapufát rúgtunk, ami  minden esetben kifelé pattant. Végeredmény: 3 – 2 a Csongrád javára.

 

Továbbiakban a kiírt szabályok nem igazán kedveztek nekünk, mert a négy csoportelső játszhatott az 1 – 4. helyért, mi a csoport másodikként az 5 – 8. helyért mehettünk a délutáni etapra. Egy kis pihenő következett, ez alatt egy színvonalas megnyitó ünnepségen vehettünk részt. A meghívott díszvendégek Nyilasi Tibor, és Mészöly Kálmán biztató szavakkal turbózta fel a fáradt labdarúgó palántákat.

 

Kialakult a második helyezettek csoportja, ahol a Badacsonytomaj, Tiszafüred Bán Zsigmond, és a Győri Góliát DSE együttesei voltak ellenfeleink.

 

A délután első meccsén a megyetársunk Tiszafüred ellen már egy kicsit szétesett csapatunk, de tudásban azért látszott így is a különbség javunkra. Végeredmény: 2 – 1 javunkra.   

 

Következett a Győri Góliát DSE. A velünk közel egyforma képességű ellenfelünknek hosszabb volt a cserepadja, ezért a végét jobban is bírták, ami döntött a végeredményben. 1 – 3.

 

Utolsó összecsapás a Badacsonytomaj ellen volt. Szakmai érvekkel már nem tudtam ráhatni fáradt csapatomra, de azért pislákolt bennük egy kis tűz, és ha most már nem is meggyőzően, de hozták a „kötelezőt”. Végeredmény: 2 - 0.

 

Itt is, mint a délelőtti csoportmérkőzéseken másodikként végeztünk, összesítve négy győzelem, két vereséggel a 16 csapatból a 6. helyen végeztünk!         

     

A torna végeztével a focisták, edzők, szülők fáradtan, de az egész napot értékelve jó érzéssel várták az eredményhirdetést, ahol nem csak a dobogós helyet elért csapatokat díjazták a szervezők, hanem minden megjelent focista és edző kapott rengeteg ajándékot, főleg ezt a napot!

 

Akik tagjai voltak a Kölcsey DSE csapatának:                                                       

Poczai Ronald, Tóth András, Antalicz Patrik, Székely Levente, Mészáros Ármin, Kinyig Milán, Fazekas Szabolcs. Edző: Szűcs Gergely.

 

 

                                                                             Összeállította: Szűcs Gergely

 

Szenczy
Sándor

"Lépj ki a csónakból!"


szenczy.hu
ESEMÉNYNAPTÁR
KÖVETKEZŐ ESEMÉNYEK

Advent IV. vasárnapja

22.
DEC.

Téli szünet

23.
DEC.

NETFIT mérés

06.
JAN.

Sítábor külön terv szerint

06.
JAN.
ESEMÉNYNAPTÁR
Az alábbi naptárban tudja kiválasztani egy adott naphoz tartozó eseményt. A hónapok között a nyilak segítségével tud lépkedni.
ÖSSZES ESEMÉNY

INTÉZMÉNYEINK

ELÉRHETŐSÉGEK

BAPTISTA NEVELÉS - OKTATÁS

1143 Budapest, Hungária krt. 69.

Telefon: +36 1 381 0537
Fax: +36 1 381 0536

E-mail: fenntarto kukac baptistaoktatas pont hu

Web: www.baptistaoktatas.hu

© 2023 BAPTISTA SZERETETSZOLGÁLAT   |   ADATVÉDELEM
DESIGN és FEJLESZTÉS: RELATIVE