Az István Király Baptista Általános Iskola 2026.04.27-04.30 között 33 tanulóval és 4 kísérő tanárral felvidéki kiránduláson vett részt.
A tanulmányi kirándulás teljes egészében a Miniszterelnökség Nemzetpolitikai Államtitkársága megbízásából a Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt. által kiírt Határtalanul! program pályázatán nyert támogatásból valósulhatott meg. Ennek köszönhetően a résztvevők mélyebb betekintést nyerhettek a Magyarország határain kívül élő magyarság kulturális és történelmi örökségébe, miközben erősödtek a külhoni és magyarországi fiatalok közötti kapcsolatok.
A kirándulás során a csoport számos jelentős helyszínt látogatott meg, amelyek gazdagították történelmi ismereteiket és erősítették nemzeti identitásukat. Felkeresték Somoskő várát és a különleges bazaltorgonákat, Füleken a híres várat, ahol Thököly Imrét Magyarország királyává kiáltották ki. Rimaszombatban a neves költők, Tompa Mihály és Petőfi Sándor szobrai előtt tisztelegtek, valamint megtekintették Petőfi egykori szállását, a Múzsák házát.
Az Alacsony-Tátrán át vezető úton Lőcsén a Szent Jakab-templomot, a Harangtornyot és a Városházát tekintették meg, majd a festői Csorba-tónál sétálva emlékeztek meg a település alapítójáról, Szent-Iványi Józsefről. Betléren az Andrássy-kastélyban és annak lenyűgöző könyvtárában és parkjában barangoltak, majd felfedezték a Gombaszögi cseppkőbarlang természeti szépségeit. Tornalján a méhészeti múzeum és egy helyi méhész termékei révén ismerkedtek a térség hagyományaival, továbbá találkoztak Auxt Ferenc rimaszombati városi képviselővel, aki személyes beszámolót tartott a helyi magyarság múltjáról és jelenéről.
A kirándulás csúcspontja Kassa volt, ahol megcsodálták Közép-Európa egyik legnagyobb gótikus templomát, a Dómot, melyben Rákóczi fejedelem sírja is megtalálható. Meglátogatták a Rodostó-házat, valamint az Orbán tornyot zenélő szökőkutakkal és harangjátékkal.
Ez a tanulmányi út nemcsak gazdagította a résztvevők történelmi és kulturális ismereteit, hanem hozzájárult a határon túli magyar közösségek megismeréséhez, és erősítette a magyar fiatalok összetartozásának érzését.

BAPTISTA NEVELÉS - OKTATÁS
1143 Budapest, Hungária krt. 69.
Telefon: +36 1 381 0537
Fax: +36 1 381 0536