TÖBB MINT ISKOLA!
Bejelentkezés
?
BELÉPÉS

Tehetséggondozás az Addeturban

2022. 09. 01. 15:35 | HÍREK
Beneda Attila jelezte: a tehetséggondozás területén 2009 és 2022 között már 19 ezer projekt nyert el több mint 33 milliárd forint értékűtámogatást, és idén minden eddiginél magasabb, 4,4 milliárd forintos forrást biztosít a kormány a tehetséges fiatalok felfedezésére, támogatására. A helyettes államtitkár köszöntőjében arról is beszélt: a diákok a tudásért járnak iskolába, de az ott szerzett tapasztalatok és a társakkal való kapcsolatok is meghatározzák későbbi életüket.
A minősített tehetséggondozó műhely címmel kitüntetett intézményt méltatva Beneda Attila felhívta a figyelmet arra: az addetur szó is azt jelenti, hogy adj hozzá. Kiemelte: az iskolában harminc éve folyó tehetséggondozó munka elismerése az elnyert cím. Kékesné Czinder Gabriella, az iskola igazgatója örömét fejezte ki, hogy a bíráló bizottság alkalmasnak találta az iskolát legalább öt évig a minősített tehetséggondozó műhely címre. Jelezte, hogy intézményükben a hátrányos helyzetű tanulók tehetséggondozása is megvalósulhat. Köszöntőjében kitért arra, hogy a nevelőtestület teljes, és nyáron az infrastruktúrát is fejlesztették.
Kékesné Czinder Gabriella az MTI kérdésére elmondta: intézményükbe 242 tanuló jár, akik az Addetur-modell szerinti integrált és inkluzív nevelésben részesülnek. A tanévnyitón Papp János, a Magyarországi Baptista Egyház elnöke, valamint Novák Péter színművész, énekes is köszöntötte a tanulókat jó tanácsokkal látva el őket a tanévre. (MTI)


Szenczy
Sándor

"Lépj ki a csónakból!"


szenczy.hu
ESEMÉNYNAPTÁR
KÖVETKEZŐ ESEMÉNYEK

A szóbeli vizsgák az általános felvételi eljárás keretében.

20.
ÁPR.

Ideiglenes felvételi jegyzék

22.
ÁPR.

Ideiglenes felvételi jegyzék megküldése az OH-nak.

22.
ÁPR.

Az ideiglenes felvételi rangsor megküldése a Hivatalnak

22.
ÁPR.

Osztályozóvizsga – előrehozott érettségizők – írásbeli és szóbeli (12. évfolyam tananyaga)

22.
ÁPR.

Osztályozóvizsga – nappali tagozat – végzős évfolyam (írásbeli és szóbeli)

22.
ÁPR.
ESEMÉNYNAPTÁR
Az alábbi naptárban tudja kiválasztani egy adott naphoz tartozó eseményt. A hónapok között a nyilak segítségével tud lépkedni.
ÖSSZES ESEMÉNY

INTÉZMÉNYEINK

ELÉRHETŐSÉGEK

BAPTISTA NEVELÉS - OKTATÁS

1143 Budapest, Hungária krt. 69.

Telefon: +36 1 381 0537
Fax: +36 1 381 0536

E-mail: fenntarto kukac baptistaoktatas pont hu

Web: www.baptistaoktatas.hu

© 2023 BAPTISTA SZERETETSZOLGÁLAT   |   ADATVÉDELEM
DESIGN és FEJLESZTÉS: RELATIVE