TÖBB MINT ISKOLA!
Bejelentkezés
?
BELÉPÉS

Tehetséggondozó ifjúsági sakktábor a Velencei-tó partján

2015. 11. 12. 12:07 | HÍREK

 

Velence – Havi rendszerességgel ad otthont a tóparti város a baptista oktatási intézmények egyhetes edzőtáborának. A programban olyan gyermekek vesznek részt, akik ehhez elég tehetségesnek bizonyultak.

 

– Ez egy viszonylag szűk kör, kifejezetten versenysakkozók képzését valósítjuk meg – mondta minap a tábor helyszínén Molnár Béla nemzetközi mester, akinek munkáját edzőtársa, Taskovits István segíti. Ők ketten korábban négy korosztályos világbajnokot neveltek.  – E kis társaság alkotja a mi baptista sakkcsapatunkat. Elég új még a történet, nagyjából egy éve kezdtük a tehetségkutatást.

– Mi a cél?

– Több ilyen van. Az egyik, hogy iskoláinkban ismertté tegyük a sakkot, szeretnénk elérni azt, hogy lehetőség szerint minél több gyermek űzze ezt a nagyszerű sportágat. Másik fontos célunk a tehetségkutatás és a táborozás, a felkészítés.

– Miként lehet ezt megvalósítani úgy, hogy a kiválasztott gyerekek ne maradjanak le a tananyaggal?

– A legjobb sakkozók kitűnő tanulók is, ezért számukra nem okoz gondot az, hogy behozzák a többiekkel szemben a lemaradást. Mi itt Velencén teljes mértékben az élversenysakkra összpontosítunk. Általában 10-12 éves korú gyerekeket oktatunk, néha fiatalabbakat… Például a velencei általános iskolából is érkezett hozzánk egy nagyon tehetséges kisfiú, akit sikerült bevonnunk  a programba. Elképzelésünk szerint egy-másfél éven belül megpróbáljuk megtalálni azokat a gyerekeket, akikből komoly csapatot alkothatunk: célunk, hogy a magyar ifjúsági sakkon belül a baptista egyesület az élmezőnyhöz tartozzon. Ennek elérése részben már sikerült is, hiszen kétszer az országos megmérettetésen hatfős csapatuk holtversenyben a harmadik lett, tehát máris „tényezőkké” váltunk.   

– A nemzetközi porongra kiléptek már?

– Főként az egyéni megmérettetés jelenti ennek a lehetőségét. Nemrégiben utaztunk haza a görögországi Porto Carras-ból, a korosztályos világbajnokságról, ahol a 10 éves fiúk kategóriájában Csíki Endre és Demeter Dorina szerepelt, csapatunkból ők a legjobbak. Tizenegy fordulós verseny várt rájuk, Endre a tizenegy mérkőzésből hetet teljesített, ami az elvárásnak megfelelő, tisztes helytállást, a 31. helyet jelentette a 181 fős mezőnyben. Fél pont hiányzott ahhoz, hogy a legjobb húszba kerüljön. Dorina beleszaladt néhány vereségbe, ő a 41. lett a 111-ből, talán tőle egy kicsit többet vártunk.

– Mi a jelentősége annak, amit itt Velencén a sakk jegyében folyik?

– A magyarországi ifjúsági sakkozás világában egyedülálló az, amilyen lehetőségekkel a Baptista Szeretetszolgálat segítségével rendelkezünk. Ugyanis nálunk nem az számít, hogy a szülő képes-e megfizetni a sakkoktatást, a tábort, csupán a tehetség, a képesség, a sakk szeretete nyom a latban. Ez pedig nagyon nagy esély. A magyar sport, a magyar versenysakk komoly hiányossága ugyanis éppen az, hogy gyakran lemond a szegény, de tehetséges gyerekekről.  Hiába nagy tehetség valaki, ha nem segítik hozzá ahhoz, hogy megszerezze az alapokat és élhessen lehetőségeivel.

 

A jelenlegi baptista sakkcsapat tagjai: Csíki Endre (Kisújszállás), Demeter Dorina (Nagyhalász), Lukács Anna (Dunaújváros), Vicze Zsófia és Vicze Kata (Velence), Páter Péter (Pécs). Bodrogi Bendegúz és Bodrogi Lili (Velence) a tartalék.

 

Szenczy
Sándor

"Lépj ki a csónakból!"


szenczy.hu
ESEMÉNYNAPTÁR
KÖVETKEZŐ ESEMÉNYEK

Advent IV. vasárnapja

22.
DEC.

Téli szünet

23.
DEC.

NETFIT mérés

06.
JAN.

Sítábor külön terv szerint

06.
JAN.
ESEMÉNYNAPTÁR
Az alábbi naptárban tudja kiválasztani egy adott naphoz tartozó eseményt. A hónapok között a nyilak segítségével tud lépkedni.
ÖSSZES ESEMÉNY

INTÉZMÉNYEINK

ELÉRHETŐSÉGEK

BAPTISTA NEVELÉS - OKTATÁS

1143 Budapest, Hungária krt. 69.

Telefon: +36 1 381 0537
Fax: +36 1 381 0536

E-mail: fenntarto kukac baptistaoktatas pont hu

Web: www.baptistaoktatas.hu

© 2023 BAPTISTA SZERETETSZOLGÁLAT   |   ADATVÉDELEM
DESIGN és FEJLESZTÉS: RELATIVE