TÖBB MINT ISKOLA!
Bejelentkezés
?
BELÉPÉS

Trefort-díjat kapott Szabó Károly

2015. 09. 02. 10:57 | HÍREK

- Az egyetlen egyházi fenntartású intézményben tanító díjazott -

 

A hejőkeresztúri VI. Nemzeti Tanévnyitón Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere és Czunyiné dr. Bertalan Judit köznevelésért felelős államtitkár Trefort Ágoston-díjban részesítette az Illéssy Sándor Baptista Gimnázium, Szakközépiskola és Szakiskolából Szabó Károly igazgatóhelyettes kollégámat az oktatás érdekében hosszabb időn át végzett kiemelkedő munkája elismeréseként 2015. augusztus 30-án.

Szabó Károly öt diplomája és számos tanfolyami és egyéb képzése pontosan mutatja, hogy magát állandó képezni szerető tanáregyéniség. A főiskola után 1975-ben került iskolánk elődjébe, a kisújszállási 625. Sz. Ipari Szakmunkásképző Intézetbe, ahol előbb műszaki tanárként, majd 1986-tól 1997-ig gyakorlati oktatásvezetőként dolgozott. Végzettségeiből, szakképzettségeiből fakadóan több területen is képes ellátni a szakiskolai, szakközépiskolai tanulók szakmai oktatását. Gyakorlati oktatásvezetőként döntő szerepe volt az iskolai tanműhelyek létrehozásában és működtetésében, valamint az iskolai gyakorlati oktatás tárgyi és személyi feltételeinek biztosításában. Tanítványai közül többen a térség gaz

 

dálkodó szervezeteinél vezetői vagy középvezetői munkakört töltenek be.

1997 és 2008 között a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Kereskedelmi és Iparkamara szakképzési osztályvezetőjeként országos szinten elismert szakképzési szakemberként tartották/tartják nyilván; 2003-ban Leonardo Mobilitási Nívódíj kitüntetésben, 2007-ben Kiváló Kamarai Munkájáért elismerő oklevélben részesült.

Részt vett a kamarai s

 

zintvizsgák kidolgozásában, szakmai versenyek szervezésében, továbbá tananyagfejlesztésben is. Tapasztalatait több tanulmányban tette közkincsé. Ezen időszakban is mindig segítőkész volt a megye szakképzéssel foglalkozó intézményeivel kapcsolatosan, legyen szó iskolai vagy gazdálkodó szervezet által történt megkeresést illetően, sokan az ő segítségén keresztül jutottak el Nyugat-Európába különböző szakmai tanulmányutakra.

2009-ben visszatért az Illéssy-iskolába, ahol igazgatóhelyettesi munkakört lát el. Szerteágazó munkaköri feladatköre mellett aktív pályázatíró, az iskola szakmai munkájában, szakmaszerkezeti átalakításában kezdeményezően vesz részt. Teszi mindezt szerényen, a tanulók, a gazdálkodó szervezetek és a dolgozói közösség iránt érzett magas fokú felelősséggel.

A baptista szakképző intézményhálózat és a fenntartó számít szakmai tudására: előadást tart országos szakképzési értekezleten, szakképzési háttéranyagok kidolgozásában vesz részt. Munkáját 2012-ben az iskola Illéssy Sándor-díjjal, a Baptista Szeretetszolgálat Elnöksége 2014-ben Ócsai Nagy Pál éremmel ismerte el.

Sza

 

bó Károly olyan elméleti és gyakorlati tudással bír, hogy biztos kiigazodási oszlopa a város, a megye és a baptista intézmények szakképzésének.

Dolgozói közösségünk és fenntartónk, a Baptista Szeretetszolgálat szeretettel gratulál a Trefort Ágoston-díjhoz.

 

Toldi Attila igazgató

 

fotó: MTI

Szenczy
Sándor

"Lépj ki a csónakból!"


szenczy.hu
ESEMÉNYNAPTÁR
KÖVETKEZŐ ESEMÉNYEK

Advent IV. vasárnapja

22.
DEC.

Téli szünet

23.
DEC.

NETFIT mérés

06.
JAN.

Sítábor külön terv szerint

06.
JAN.
ESEMÉNYNAPTÁR
Az alábbi naptárban tudja kiválasztani egy adott naphoz tartozó eseményt. A hónapok között a nyilak segítségével tud lépkedni.
ÖSSZES ESEMÉNY

INTÉZMÉNYEINK

ELÉRHETŐSÉGEK

BAPTISTA NEVELÉS - OKTATÁS

1143 Budapest, Hungária krt. 69.

Telefon: +36 1 381 0537
Fax: +36 1 381 0536

E-mail: fenntarto kukac baptistaoktatas pont hu

Web: www.baptistaoktatas.hu

© 2023 BAPTISTA SZERETETSZOLGÁLAT   |   ADATVÉDELEM
DESIGN és FEJLESZTÉS: RELATIVE