TÖBB MINT ISKOLA!
Bejelentkezés
?
BELÉPÉS

Véget ért a seregélyesiek nagyszerű turisztikai, természetismereti vetélkedője

2024. 05. 04. 08:30 | HÍREK

Az országban egyedülálló módon, idén tizedik alkalommal szervezte meg hagyományos természetismereti, turisztikai vetélkedőjét a Seregélyesi Baptista Általános Iskola. Amit ők évek óta tesznek, a legjobb módja a néprajzi, történelmi ismeretterjesztésnek, a természetjárás népszerűsítésének: miközben sokkal több is annál.

 

– Igen, már valóban tíz esztendeje, hogy elkezdtük az első „Indulj el egy úton” vetélkedőt, amelyhez mérhetőt tudomásom szerint azóta sem találtak ki – emlékezett Sajtos József igazgató, aki kihangsúlyozta: nem egyedül, hanem segítőivel, változóan hat-nyolc pedagógusból, hozzátartozóból álló csapattal dolgozik a szervezés feladatán. – Hét évig tartott, mire virtuális módon bejártuk az Országos Kéktúra útvonalait, majd három évig túráztunk a feladatok segítségével a Rockenbauer Pál Dél-dunántúli Kéktúra útvonalán, felfedezve hazánk természeti, történelmi, néprajzi, turisztikai érdekességeit, látnivalóit. Az eltelt idő alatt a Magyar Természetjáró Szövetség mellett olyan segítők csatlakoztak hozzánk, mint élükön az aggtelekiekkel a hazai nemzeti parkok igazgatóságai, a „Magyarok a világ nyolcezresein” és a „Hazajáró” csapata, természetjáró és hagyományőrző egyesületek tagjai, oktatási intézmények diákjai és pedagógusai. Nehéz volna mindenkit felsorolni, nem is próbálkozom ezzel.  

Mindezek előzményeként Sajtos József a tanítványaival a valóságban is végigjárta mindkét hazai kéktúrás útvonalat. Miközben a fiatalok rengetek élményt és tudást szereztek, a pedagógusnak feltűnt, hogy a túrázók között viszonylag kevés szervezett diákcsapatot lát. Azt gondolta, ezen érdemes volna változtatni, és maradéktalanul bejött a számítása. Akadt olyan esztendő, amikor nem kevesebb, mint 363 csapat vett részt a vetélkedőjükön, amely idővel – a határon túli elcsatolt területek oktatási intézményeinek csatlakozásával – nemzetközileg is ismerté és elismerté vált. 

– Törekvésünk volt, hogy a feladatmegoldás során feldolgozzuk a magyar hegymászás és természetjárás történetét, azzal pedig mindjárt időutazást tettünk, a 19. század második felébe csöppentünk, így kihagyhatatlan lett a trianoni békediktátum miatt elszakított területek természeti és kulturális értékeinek feldolgozása – folytatta Sajtos József. – A nevezett csapatok között pedig megjelentek a felvidéki, erdélyi és kárpátaljai diákok, a mi gyerekeink pedig táborozásuk és jutalomútjaik során eljutottak például a Kárpátok és a Magas-Tátra legszebb hegyei és völgyei közé. Feldolgoztuk Erőss Zsolt és Kiss Péter hegymászók életét és tragédiáját, visszatérő vendégünk lett Kollár Lajos, a végzetessé vált expedíció vezetője, aki maga is részt vett több vetélkedő döntőjében.

Tíz év alatt számtalan, vármegye és országhatárokat átszelő élmény és történet született. A Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegyei Tiszaszalkán például annyira népszerű lett a vetélkedő, hogy évente tíz-tizenöt csapat, azaz körülbelül félszáz diák járta virtuálisan és esetenként valóságosan is a túrautakat. Lovasberényben szakkört alakítottak a feladatmegoldások érdekében, máshol még a szülőket is összehozta, hogy eredményesen túljussanak egy-egy fordulón. Győrött rendszeresen egy kocsmában gyűltek össze az apák, hogy sörözés, vagy éppen fröccsözés közben tegyék próbára saját tudásukat.

– Arra vagyok a legbüszkébb, hogy a vetélkedő hatására rengeteg diákból és szülőből vált turista, egész családok, iskolai és munkahelyi közösségek ismerték meg a természetjárás szépségeit és léptek a Kéktúra ösvényére, vagy éppen teljesítették az általunk kitalált Kiss Péter Próbát – értékelt az igazgató. – A vetélkedővel jövőre fejezzük be a Kéktúra dél-dunántúli útvonalát, azt pedig már ismét seregélyesi döntővel, egymással a valóságban is találkozva tervezzük megszervezni.

Ugyanis a minap megrendezett végső megmérettetés online módon zajlott, mivel a határon túli csapatok jó része anyagi okok miatt nem tudta vállalni az utazást. Ez azonban semmit sem von le a diákok eredményeinek nagyszerűségéből, az élményből és a tanulságok értékéből. Évfolyamok szerint három kategóriát különítettek el egymástól. A 3. és 4. évfolyamosok között a pécsi Denevérek csapata győzött, de a második és a harmadik helyen a Hétvezér Baptista Általános Iskola, Óvoda és AMI csapatai végeztek. A Négy vándor: Seri Vivien, Bíró Flórián, Bíró Lili, Sebestyén Zoltán, illetve a Barangolók: Rózsa Boglárka, Antal Krisztián, Dankó Martin, Barna Zoltán. Az 5. és 6. évfolyamosok versenyében a székesfehérvári Tóvárosi Általános Iskola Papucsállatkák elnevezésű csapata érte el a legjobb eredményt, a második és a harmadik itt is a tiszaszalkaiak lettek. A Tiszavirágok Balogh Rubina, Koszta Stefánia, Mező Péter, Varga Gyula, és holtversenyben a Beregi túrázók Ámik Ramóna, Csobolya Fruzsina, Paál László, Tóth Áron csapata. A Papkeszibe való Hóemberek lettek a 7. és 8. évfolyam legjobbjai, Tiszaszalka Természetjáró nevű együttese Pallagi Eszter, Csobolya Márk, Seri Ádám, Kőszegi Ákos összeállításban harmadik lett.

A seregélyesi diákokat mindig külön pontozzák, mert Sajtos József hatására ők annyit vannak „terepen”, annyira ismerik a térképeket és a természetjárást, hogy előnyük behozhatatlan a többiekkel szemben. A rendezők úgy érezték, ők külön kategória a sok virtuális túrázó között, ez így igazságos.      

– A jövőben lényeges cél marad, hogy a főként logikára épülő játékos feladatok segítségével a résztvevőkkel megismertessük a magyar hegymászás történetét, a világ hegyeinek földtani, történelmi, mitológiai hátterét és emberiségre gyakorolt hatását – húzta alá az iskola igazgatója. Hozzátette: a legfontosabb, hogy minél többekkel találkozhasson majd Magyarország és a Kárpát-medence leggyönyörűbb túraútvonalain, köszönthesse őket fáradtan, de elégedetten.    

 

 

 

Szenczy
Sándor

"Lépj ki a csónakból!"


szenczy.hu
ESEMÉNYNAPTÁR
KÖVETKEZŐ ESEMÉNYEK

Advent IV. vasárnapja

22.
DEC.

Téli szünet

23.
DEC.

NETFIT mérés

06.
JAN.

Sítábor külön terv szerint

06.
JAN.
ESEMÉNYNAPTÁR
Az alábbi naptárban tudja kiválasztani egy adott naphoz tartozó eseményt. A hónapok között a nyilak segítségével tud lépkedni.
ÖSSZES ESEMÉNY

INTÉZMÉNYEINK

ELÉRHETŐSÉGEK

BAPTISTA NEVELÉS - OKTATÁS

1143 Budapest, Hungária krt. 69.

Telefon: +36 1 381 0537
Fax: +36 1 381 0536

E-mail: fenntarto kukac baptistaoktatas pont hu

Web: www.baptistaoktatas.hu

© 2023 BAPTISTA SZERETETSZOLGÁLAT   |   ADATVÉDELEM
DESIGN és FEJLESZTÉS: RELATIVE